Dallos Tamás

Tanulmányait a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában folytatta, ahol 2007-ben érettségizett. Ez idő alatt elvégezte a Pécsi egyházmegye kántorképző tanfolyamát. A gimnáziumi évek fontosak voltak papi hivatásának érlelődése szempontjából. Plébánosának és az iskolában tanító szerzetes atyáknak az élete példát adott számára, a velük való beszélgetések során bepillantást nyert a papi élet örömeibe és nehézségeibe egyaránt. Ettől függetlenül időről időre más hivatások is vonzóak voltak számára, gondolkodott a tanári, valamint az egészségügyi pályán. Az imádságban töltött idő alatt azonban egyre inkább megbizonyosodott arról, hogy ezekben a hivatásokban csak az „ember” akarata valósulna meg. Istennek más terve van vele. Így született meg döntése: igent mond Isten hívó szavára. Az érettségit követően jelentkezett a Pécsi egyházmegye papnövendékei közé.


Teológiai tanulmányait és felkészülését a papságra a Pécsi Hittudományi Főiskolán, illetve a pécsi püspöki szemináriumban kezdte meg. Az első évet itt végezte, majd a pécsi intézmény megszűnése után társaival együtt Esztergomba, az érseki papnevelő intézetbe költözött. A következő négy évben itt készült a papi szolgálatra.

Udvardy György megyés püspök tavaly szentelte szerpappá. Egyéves diakónusi gyakorlatát a szekszárdi plébánián töltötte. Papi jelmondata János evangéliumának utolsó fejezetéből való: „Uram, te mindent tudsz. Azt is tudod, hogy szeretlek.” (Jn 21,17)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .