A rézsikló

Páty határában, egy dom­b­é­len keskeny feke­te­fe­nyősáv húzódik. Alatta, a völgyben egy fákkal tar­kállt bokros, távolabb egy galagonyával és vadrózsával beszórt domb emelkedik, majd egy legelő következik.

A misszió gyümölcsei

Szeptember 13-án indult a visszaszámlálás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előtt, hiszen onnan számítva éppen egy évvel később veszi kezdetét a katolikus világesemény. Az előkészületekről és a készülődés már most tapasztalható gyümölcseiről még a visszaszámlást elindító esemény előtt beszélgettünk az eu­charisztikus kongresszus házigazdájával Erdő Péter bíboros, prímással.

„Nagyobb javam nincsen Istennél”

Simon András (1958) egyetlen vonallal megrajzolt, mély Krisztus-hitet kifejező grafikáival új utakat nyitott a magyar grafikusművészet történetében. Költeményei is egészen sajátos imádságok, sokak lelkét megérintik. A közelmúltban életmű-kiállítása nyílt az Újpesti Polgár Centrumban működő Újpest Galériában. A grafikusművésszel, költővel, íróval műtermében beszélgettünk.

Anyai szeretet norvég módra

Hosszú anyai és nagymamai pályafutásom során kevés olyan gyermeknevelési (és egyben „családfejlesztési”) kézikönyvet olvastam, mint Hedvig Montgomery norvég pszichológusét, terapeutáét és három gyermek édesanyjáét.

Mit üzent Ferenc pápa az esztergomi kispapoknak?

Az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet közössége – a II–VI. évfolyamok növendékei két-két elöljáró és tanár kíséretében, néhány idén szentelt újmisés volt növendéktársukkal együtt – szeptember elején Rómába zarándokolt. Három és fél nap alatt lehetőségük nyílt megtekinteni az Örök Város főbb nevezetességeit, élvezni a Római Nagyszeminárium vendégszeretetét, magyar vonatkozású helyszíneken szentmisét ünnepelni és nem utolsósorban szeptember 11-én találkozni Ferenc pápával. A papnövendékek beszámolóját adjuk közre.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.