Úti cél Međugorje

Fotó: Gieszer Richárd

 

A zarándoklatra nemcsak az anyaországból, hanem Erdélyből és Kárpát­aljáról is érkeztek hívek, hogy felkeressék „a világ gyóntatószékének” is nevezett boszniai kisvárost, ahová Ferenc pápa idén tavasszal engedélyezte a hivatalos egyházmegyei zarándoklatok szervezését. A szerelvényt a 2020-ban rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére felmatricázott mozdony húzta. A fedélzeten utazó közel hatszáz zarándokot Székely János szombathelyi megyéspüspök, a zarándoklat lelkivezetője; Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár, valamint Budai László, a Misszió Tours ügyvezetője köszöntötte a Keleti pályaudvaron.
Budai László háláját fejezte ki az út megvalósulásáért. Külön megköszönte Székely János püspöknek, hogy elvállalta a zarándokok lelkivezetését, valamint Fülöp Attila államtitkárnak, hogy segítségével nehéz sorsú gyermekek és fiatalok is részt vehetnek a zarándoklaton.
Az államtitkár beszédében kifejtette: a zarándoklat nemcsak lelki, hanem közösségi élmény is, az összetartozás próbatétele. Az együtt zarándoklás, az egymásra utaltság, egymás segítése erősíti az összetartozást.
Köszöntőjében Székely János püspök azt az ószövetségi jelenetet idézte fel, amikor az Úr angyala megjelent Mózesnek az égő csipkebokorban. E különleges találkozásban az Úr felszólította Mózest, hogy vesse le saruját, mert szent helyen áll. Međugorjéban tízezrek és százezrek vetik le sarujukat és álarcukat. A főpásztor emlékeztetett arra is, hogy Isten kitárt karokkal vár mindenkit, hiszen minden zarándokút mintája a tékozló fiú útja. „Ahhoz az Istenhez megyünk, aki végtelenül szeret minket – hangsúlyozta Székely János. – Odavisszük hozzá életünk fájdalmait, örömeit, és hazahozzuk a békéjét.” A főpásztor a beszéde után Isten áldását kérte a vonaton utazókra és otthon maradt családtagjaikra. A zarándoklatnak sok egyéb mellett része volt a Jelenések hegyén végzett rózsafüzér imádság és a Krizsevác hegyén járt keresztút. A résztvevők felkeresték a Cenacolót, a szenvedélybetegek közösségét is. A vonat szeptember 20-án reggel érkezett vissza Budapestre.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .