Mielőtt éjfélt üt

Szerző:

Vannak még nagy, sorsbeteljesítő találkozások. Ahogyan Jesse és Celine egymás mellé ülve szóba elegyedtek egy Budapestről Bécsbe tartó vonaton, úgy Richard Linklater, Julie Delpy és Ethan Hawke sem sejtették kezdetben, micsoda varázslatnak lettek részesei. Az amerikai függetlenfilmes rendező két fantasztikus színészével együttműködve úgy mesél a szerelemről, hogy messze kerüli a hollywoodi falvédő-romantikát, s ahogy 1995-ben az új találkozás ígéretével, 2004-ben a beteljesülés reményével búcsúztunk párosunktól, rendre furdalt minket a kíváncsiság: mi történt velük?

Semmi sem ér többet egyetlen napnál

Szerző:

Mind formai, mind tartalmi szempontból újat hozott a magyar filmművészetben Jeles András első filmje, A kis Valentino. Amatőr szereplőkkel készítette, ezzel is hangsúlyozva, hogy mindaz, amit látunk, nem a képzelet műve. Hőse – helyesebben antihőse – Sz. László, fiatal segédmunkás. Az ő egy napját követi nyomon a kamera.

Egy „őrült terv” megvalósítása

Szerző:

 

Bán János az írástudók kötelességéről

Különösebb felhajtás, hírverés vagy reklám nélkül lett a kortárs magyar irodalom egyik legnépszerűbb és legolvasottabb szerzője. Hatalmas vállalkozása a Hunyadi János életét feldolgozó regénysorozat, amelynek hatodik kötete a közelmúltban jelent meg. Bán János – a Szolnok megyei Új Néplap és a Heves Megyei Hírlap kiadóvezető- főszerkesztője – Bán Mór néven publikálja említett regényciklusát. Szerényen hobbiírónak tartja magát, aki egyszer csak megelégelte, hogy történelmi múltunk párját ritkítóan izgalmas, világraszóló fejezetei a vétkes feledés homályába vesznek.

Karitász-adománybolt nyílt Budapesten

Szerző:

A KaritászPONT ado­mány­bol­tot Bu­da­pes­ten, a XI. ke­rü­let­ben (Ka­rin­thy Fri­gyes út 20.) nyi­tot­ták meg. El­ső­sor­ban kül­föl­di ado­má­nyo­zók­tól szár­ma­zó áru­cik­ke­ket áru­sí­ta­nak. A vá­sár­lás tel­jes ös­­sze­gét ne­héz hely­zet­ben lé­vők tá­mo­ga­tá­sá­ra for­dít­ja a se­gély­szer­ve­zet.

Az imád­ko­zó em­ber kö­te­les­sé­ge

Szerző:

Au­gusz­tus 20-a min­den ma­gyar­nak nagy ün­nep. Az volt ak­kor is, ami­kor nem le­he­tett be­szél­ni szen­tek­ről, ke­resz­tény­ség­ről. A dik­ta­tó­ri­kus ha­ta­lom nem tud­ta ki­ir­ta­ni ezt az ün­ne­pet a ma­gya­rok szí­vé­ből, csak an­­nyit te­he­tett, hogy az Al­kot­mány ün­ne­pé­nek, meg az új ke­nyér nap­já­nak pró­bál­ta el­ne­vez­ni.

Ám min­den ma­gyar tud­ta ak­kor is, hogy ez a nap el­ső szent ki­rá­lyunk ün­ne­pe, ame­lyet meg­ült lel­ke mé­lyén, ha­tá­ro­kon in­nen és túl egy­aránt.
A szent ki­rály vá­ro­sa a Szent Job­bot au­gusz­tus 14-én fo­gad­ta. Meg­áll­hat­tunk, imád­ság­ba me­rül­het­tünk nem­ze­tünk e kü­lön­le­ge­sen fon­tos erek­lyé­je előtt. Jó volt néz­ni a Szent Job­bot, és kö­nyö­rög­ni, köz­ben­já­rá­sát kér­ni, ma­gun­kat tu­da­to­san ol­tal­má­ba he­lyez­ni.
Néz­het­tük azt a ke­zet, mely olyan ren­dít­he­tet­le­nül tet­te, amit ten­nie kel­lett. Ez a kéz imád­ko­zott!

A ke­gye­lem gyó­gyí­tó csend­jé­ben

Szerző:

Azt vet­tem ész­re, hogy kö­rü­löt­tem meg van­nak ke­se­red­ve az em­be­rek; tel­je­sen ki­ég­ve, ked­vet­le­nül pró­bál­nak helyt­áll­ni a min­den­nap­ok­ban, min­dig a má­si­kat hi­báz­tat­ják, ahe­lyett, hogy sze­re­tet­ben él­né­nek. Azért imád­koz­tam, hogy a re­mény­te­len­ség he­lyett a bi­za­ko­dás, a szo­mo­rú­ság he­lyett az öröm köl­töz­zön a szí­vek­be, ez ala­kít­sa a csa­lá­di, ba­rá­ti, mun­ka­he­lyi kap­cso­la­to­kat. Mennyi­vel más­ként él­het­nénk így… Egy kö­zép­ko­rú nagy­ka­ni­zsai as­­szony val­lott ek­képp, Medjugorjéből ha­za­fe­lé tart­va.