Használni – nem kihasználni

 

Globális értelemben pazarlás és nemtörődömség tapasztalható?

– Gondoljunk a Mexikói-öbölben bekövetkezett természeti katasztrófára! Végül is – bármilyen nagymértékű volt is – helyrehozható. De ebben az esetben is miről van szó? A pénzről, az anyagi haszonról. Ideje lenne azokat az energiaforrásokat használnunk, amelyek eleve rendelkezésünkre állnak, de pénzügyi-hatalmi szempontok alapján egy-egy óriáscég „rátenyerel” a világ energiagazdálkodására, s meghatározza azt. Hogyan visznek fel vizet a világűrbe? Mivel működnek az űrhajók motorjai? A víz bontásával keletkező energiát használják fel. Magyar fiatalok nemrégiben ilyen elven működő gépkocsit készítettek. Így is lehet energiát nyerni, igaz, ma még sokba kerül, de a módszert széles körben alkalmazva radikálisan csökkenne a kipufogógázok káros hatása.

A légkörben végbemenő folyamatokat súlyos veszélyeztető tényezőként említik.

– Mennyit hallunk az ózonréteg vékonyodásáról! Nemzetközi konferenciákat tartanak, és egyezmények születnek, amelyeket a légkört leginkább károsító hatalmak – elsősorban az Egyesült Államok – nem írnak alá.

Az ózonréteg nem képez mindenütt egyenlő vastagságú burkot. A Föld forgásirányának megfelelően az egyik helyen vastagabb, másutt vékonyabb rétegben védi a Földet. Ahol elvékonyodik, ott a káros anyagok könnyebben megbontják a burkot. S olyan hatások érhetik a Földet, amelyeket nem tudunk majd kivédeni. De ez nem jelenti feltétlenül az élet eltűnését.

A nyereség mindenáron való hajszolása helyett kissé oda kellene figyelnünk világunkra, hogy gyönyörködhessünk ebben a csodálatos, teremtett valóságban.

Egyre nagyobb mértékű szellemi és anyagi energiákat igényel, hogy védekezzünk a magunk által előidézett veszélyekkel szemben…

– Két irányzatot különböztethetünk meg: az egyiket a tudósok, a gondolkodó emberek képviselik, akik rosszul lobbiznak, a másik a megélhetési csapat, amely jól lobbizik, minden olyan ismeretre azonnal rátenyerel, amit a tudósok felismernek, s nem engedi ki a kezéből.

A tudományos ismeret önmagában nem rendelkezik erkölcsi tartalommal, az ember ruházza fel ezzel – többnyire negatív céllal.

– Vegyük például a maghasadást: tudományos ismeret, amelyet a „megélhetésinek” nevezett csapat megkaparintott, s azonnal atombombát készítettek…– ahelyett, hogy a magenergiával áramot termeltek volna.

Tesláról, a híres mérnökfeltalálóról írják, hogy új energiaforrásokon gondolkodott, s talán már közel is jutott hozzájuk, amikor elkeseredésében felhagyott a további kísérletezéssel. Talán az emberbe vetett hitéből is kiábrándult.
Az ember a világban meglévő adottságokat a Szentlélek segítségével ismeri föl. Ő adja az erőt, az értelmet, de csak akkor, ha az ember odafigyel rá.
Mostanában kezdem megérteni a remetéket, a szerzetesközösségeket: honnan kapják az arra vonatkozó magas információt, hogy milyen irányban kell haladniuk, mit kell tanítaniuk? Jézus azt mondta tanítványainak: tanítsátok az embereket!

A Szentlélek mint információs központ…?– Így gondolom. „Fentről” folyamatosan figyelnek ránk. Mindig észrevettem a szépet, például hogy milyen csodálatosan szövi a pók a hálóját – de hogy ennyire tökéletes legyen a világ…!

A kutatók jelentős része kizárólag saját szakterületével törődik, s a végén eljut a megállapításig: itt a vége. De nem vizsgálja az összefüggéseket más területekkel. Pedig minden van valamiért. A levél miért olyan formájú, amilyen, egy adott fenyőfajta miért csak meghatározott területen él… – eljutunk egy pontig, amikor ezek már nem magyarázhatók az evolúcióval.

Vannak, akik azt mondják, az emberiség a környezet tönkretételével kipusztítja önmagát. Képesek vagyunk-e akkora rombolásra, hogy visszafordíthatatlanná váljék a folyamat?

– Szerencsére nagyok a távolságok a Földön ahhoz, hogy az élet egyetlen nap alatt mindenütt kipusztuljon. Gondoljunk Noéra! A galamb zöld gallyal tért vissza. Nem volt az egész Földön vízözön. Nagy helyi áradás lehetett.

Lehet, hogy akár földrészeket tönkreteszünk, de valahol tovább élhet egy embercsoport. Történelmi ismereteink szerint hány kultúra tűnt el az idők folyamán? Magasrendű civilizációk hanyatlottak alá, az ember mégis megmaradt.

Azt mondják, globális mérgezést hajtunk végre. Ami régebben egyes kultúrák bukását idézte elő, most Föld méretűvé szélesedik.

– Csak azt az esetet tudom elképzelni, ha megszűnne az oxigénellátás: akkor kipusztulnánk. Ha az erdőirtás olyan mértéket öltene, hogy már nem lehet visszafordítani, akkor bekövetkezne a baj. De ez is csak a Föld felszínén. Mert ott a vízben oldódó oxigén, s a vízi élőlényeknek adott a túlélés esélye. Egyébként igen nagymértékű a Föld regenerációs képessége – s ma aligha tudjuk, az ember beavatkozásának hatására hogyan válaszol a bolygó: akár negatív, akár pozitív értelemben.

Magyarország területének hány százalékát borítja erdő?

– Tizennyolc-húsz százalékra tehető. A terület növelésére szánt EU-s pénzeket sajnos más célokra használták fel az utóbbi években. Akik belevágtak az erdőtelepítésbe – húsz-harminc hektárt ültetve évente –, nem kapták meg a nekik járó támogatást.

A mezőgazdaságban, az évelő növények esetében két év a vágásforduló, az erdőknél negyven-ötven év a legrövidebb idő. Az akác és a nyarasok hamarabb, a tölgyek, a nemesebb fafajok százötven, a bükk pedig akár kétszáz év alatt érheti el a vágásérettségi kort. Addig meghagyjuk az erdő javát, s csak a gyönge egyedeket vesszük ki. Átlagosan tízévente avatkozunk be az erdő életébe.

A tizennyolc-húsz százalék elfogadható arány?

– Mai adottságainkat figyelembe véve igen. Trianonnal erdeink java része határon kívül került. Azt a száz-százötven éves faállományt, amelyet a környező országokban – Szlovákiában, Romániában, Kárpátalján – ma kitermelnek, a Monarchia idején telepítették elődeink.

Hogyan bánunk a fával?

– Rosszul. Az előző kormányok idején elég sok bányát bezártak. Az erőműveket azonban megtartották, s hazai faanyaggal kezdték fűteni azokat. Így például Kazincbarcikán, Pécsett és másutt. Ide hordták a magyar erdőkből azt a faanyagot, amelyet korábban ipari fának és bútoralapanyagnak használtak.

Erdeink milyen képet mutatnak?

– Két kategóriáról beszélhetünk: az erdőfelújításról, ami azt jelenti, hogy erdő helyén erdő nő, erdőtelepítés esetén pedig a szántóföldet felváltja az erdő.

A telepített erdők aránya mintegy két százalék. Az erdőtörvény alapján az erdőt nem lehet visszavenni szántóföldnek, ha valaki mégis ki akarja vágni, annak helyébe új erdőt kell telepítenie, vagy pénzzel megváltania a telepítést. EU-előírás szerint Magyarország erdősítettségét huszonöt százalékra növelik – ha az erre kapott pénzt nem másra költik el, mint az előző években.

A magyar erdők ma már kizárólag felújításból származnak?

– Nem, mintegy tizennyolc százalékuk még ősi.

Hogyan alakult erdeink fafajtánkénti összetétele?

– A tölgy negyvenöt százalék körül mozog, jelentős a bükk aránya, a fenyők egykét százalékot tesznek ki: elsősorban a feketefenyő, aztán a lucfenyő és az erdei fenyő. Az akác mintegy tizenhét százalék, s ott vannak a nyarasok is.

Hallani az energiaerdőkről is. Mit jelent ez a kifejezés?

– Külföldiek előszeretettel telepítenek nálunk energiaerdőket. Somogyban és Bács- Kiskunban az olaszok rengeteg nyarast ültettek ipari célból. Nálunk olcsón megtermelik a faanyagot – olcsóbb a munkaerő és a terület is –, majd kiviszik. Az energiaerdőket nem számítják az erdők közé; ha befejezik a termelést, a területet visszaalakítják mezőgazdasági művelésre. A telepítők célja az, hogy minél rövidebb idő alatt minél nagyobb fatömeget hozzanak létre.

Milyen arányban oszlanak meg a hazai erdők az állam és a magántulajdonosok között?

– Az erdők negyvenöt százaléka már magánkézen van. Ezek a tulajdonosok – akiket gazdasági megfontolások vezérelnek – gondosabb gazdának tűnnek az államnál. Az erdőt a természettől kaptuk. Semmit nem tettünk érte. Tizenöt év után már csak vágjuk a fát, míg az erdő nyolcvan-száz éves nem lesz, s akkor tarvágással felújítjuk.

A hazai erdőgazdálkodást tekintve végül is nem mondhatjuk, hogy pusztítjuk a környezetünket.

– Nem, sőt fejlődünk, a kitermelt fát azonban rosszul, nem az értékének megfelelően használjuk fel.

Fotó: Elmer István