Könyvespolcra

John Henry Newman bíboros (1801–1890) szeptemberi boldoggá avatásának alkalmából két értékes könyvecskét is megjelentetett a budapesti székhelyű Newman Központ. Az első, nyolcvanoldalas kiadvány tömör, közérthető életrajz, amely részletesen elénk tárja az anglikán vallásból katolikus hitre tért tudós pap földi útját. Rövid alfejezetekre osztva, áttekinthetően megismertet Newman szellemi fejlődésének állomásaival: viktoriánus ifjúkorának nyughatatlanságával, anglikán lelkészként folytatott elmélyült kutakodásával az igazság után, továbbá azzal, hogy a római egyház fiává válva milyen elkötelezetten vitázott a katolicizmus védelmében, s hogyan törekedett őszinte párbeszédet folytatni az őt körülvevő világgal.

„Jóságos Isten, áldott szívű kertész –…Dudvának hívnak. Mindenek gyűlölnek:/ megtűz a Nap és kínoz a hideg, mert nincs gyümölcsöm soha senkinek,/ s én – mégis élni, élni akarok! Mert, látod, mégis szép a madárének/ és mégis szép a tavasz, illat, fű, rög, a kis méhecske énnekem is zümmög,/ és élni, élni, élni akarok!…”

Hetekkel ezelőtti rádiós beszélgetésünket Dsida Jenő versével kezdtük, barackot nyomva a halálos kórnak az életre árnyékot vető fejére. Hatvannégy esztendő alázatos tudása és szerénysége áradt gondolataiból – akár a fenti sorokból–, miközben pucérra vetkezett a lelke. Ulbrich András a modern kori keresztes lovagok egyikeként bölcsészetből építette várát, amelybe visszavonulva a békét, a tisztaságot és a világ szépségét kereste a hit erejével.

A Margit híd történetéhez

Augusztus 15–22-i lapszámunkban hosszan foglalkoztunk a Margit híd felújításával, történetével. A cikk egyik történetének Temesszentandrási Guido kohómérnök volt a főszereplője. Az alábbiakban családi forrásból teljesebb képet kaphatunk a második világháború utáni évek történetének e tanulságos epizódjáról.

Édesapám az Ózdi Kohászati Üzemek (ÓKÜ) durvahengerművének műszaki vezetője, főmérnöke volt. (Az ÓKÜ igazgatói posztját a kor divatjának megfelelően egy képzetlen kommunista káder töltötte be.) Apa az ÓKÜ elődjénél, a Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt. ózdi gyáránál eltöltött évek tapasztalatai révén tökéletesen ismerte a hengerművet, közel másfél évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkezett, és ekkor már a magyar acélipar elismerten első számú üzemi hengerész szakembere volt. Emiatt csöppent bele a történetbe, továbbá azért, mert a híd újjáépítéséhez alkalmas szerkezeti anyagot Magyarországon csak náluk, Ózdon gyártották.

Egri László orvos, diakónus a test és a lélek betegségeiről

Amikor beszélgetünk, éppen ötvenedik születésnapját ünnepli (az interjú szeptember 23-án készült). Úgy képzelem, egy ilyen évforduló kapcsán az ember mindenképpen készít valamilyen összegzést, hiszen már jócskán előrehaladt az általa választott úton, már sok mindenre visszatekinthet, sok döntése beérett, már vált valakivé – de még hosszú aktív időszak elé néz, még sokat vár magától és sokat várnak tőle. Önt hogyan érintette, miről gondolkodtatta el ez az esemény? Mi az, amiért leginkább hálás az elmúlt évtizedekből?

– Többször jutott már eszembe, milyen érdekes, hogy az őszi napéjegyenlőség napján születtem – mintha az egész életem valamiféle egyensúlykeresés jegyében telne. Az orvosi, a diakónusi és a lelkigondozói feladatok között egyensúlyozok, amelyek közül időszakonként hol az egyikre, hol a másikra jut több idő és erő, de úgy, hogy közben a többi terület is jelen van életemben.