Egy­há­zi és egy­ház­ban dol­go­zó sze­mé­lyek ki­tün­te­té­se

Szerző:

Or­bán Vik­tor mi­nisz­ter­el­nök ja­vas­la­tá­ra Áder Já­nos köz­tár­sa­sá­gi el­nök Szent Ist­ván ün­ne­pe al­kal­má­ból több egy­há­zi, il­let­ve egy­há­zi in­téz­mény­ben dol­go­zó sze­mélyt is ki­tün­te­tett.

A Ma­gyar Ér­dem­rend kö­zép­ke­reszt­je pol­gá­ri ta­go­zat ki­tün­te­tést ve­het­te át a ma­gyar tör­té­ne­lem­tu­do­mányt gaz­da­gí­tó, az 1944–1956 kö­zöt­ti ma­gyar po­li­ti­ka­tör­té­ne­ti és az 1956-os for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc tör­té­ne­tét ku­ta­tó tu­do­má­nyos mun­kás­sá­gá­ért, ok­ta­tói te­vé­keny­sé­gé­ért, pél­da­ér­té­kű pá­lya­fu­tá­sa el­is­me­ré­se­ként M. Kiss Sán­dor, a tör­té­ne­lem­tu­do­mány kan­di­dá­tu­sa, a Páz­­mány Pé­ter Ka­to­li­kus Egye­tem Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ka­ra Új- és Leg­újabbkori Tör­té­ne­ti Tan­szék­ének tan­­szék­ve­ze­tő egye­te­mi ta­ná­ra.

Han­gok – lent­ről föl­fe­lé

Szerző:

Országjáró

Vá­szoly – egy gaz­da­gon öle­lő völgy

A temp­lom – aho­gyan „il­lik” – a fa­lu fö­lé ma­ga­so­dik. A pécselyi me­den­ce sar­ká­ban meg­hú­zó­dó pi­ciny te­le­pü­lés még har­minc év­vel ez­előtt is az el­nép­te­le­ne­dés­re ítélt fal­vak kö­zé tar­to­zott. A dom­bok-he­gyek ölel­te völgy­ből mint­ha ki sem lá­tott vol­na az élet. S má­ra? Aki oda­té­ved – ha egy­szer járt már ott, tu­da­to­san vis­­sza­tér –, azt nem­csak Vá­szoly át­ala­kult ké­pe ra­gad­ja meg, a cso­dás ter­mé­sze­ti kör­nye­zet, ha­nem óha­tat­la­nul az a szel­le­mi-kul­tu­rá­lis lég­kör is, amely im­már le­gen­dá­san be­len­gi-be­zen­gi a vászolyi nya­ra­kat.

A ter­mé­szet hang­szó­la­mát a Szent Ja­kab-for­rás cso­bo­gó vi­ze ad­ja – mes­­szi­ről is ér­kez­nek, hogy meg­íz­lel­jék, s oda­ha­za is ezt fo­gyas­­szák, a fa­lut kör­nye­ző domb­ol­da­lak prés­ház-la­kói pe­dig egye­ne­sen eb­ből él­nek. A for­rás fel­duz­zasz­tott vi­ze ta­vacs­ká­vá szé­le­sül, ame­lyen ott áll a ví­zi szín­pad, s az emel­ke­dő part­ol­dal kí­nál­ja a né­ző­te­ret.

Kép­er­nyő előtt

Szerző:

Országjáró

Tör­té­ne­tek a nagy­vi­lág­ban. Túl sok, hogy akár a mai kom­mu­ni­ká­ci­ós csa­tor­nák is fel­ve­gyék és to­vább­ad­ják a sok­ mil­li­árd em­ber­nek. De nem a szá­mok tar­ta­nak fog­va, ha­nem az a hír, ame­lyet már Ba­bits le­írt a két há­bo­rú kö­zött: bal­ga az em­be­ri faj, nem nyug­hat, el­ront­ja a jót is, / szá­za­kon át épít, s egy gyer­me­ki ci­va­ko­dá­sért / ujra le­dönt min­dent; sür­gő­sebb né­ki ke­ser­ves / jus­sa a ban­dák­nak, mint hogy ki­vi­rul­jon a föld és (…) / lo­bog­jon az égig szel­lem és sze­re­lem…

Jé­zus alá­zat­ra ta­nít Lk 14,1.7–14

Szerző:

A biblia üzenete

Jé­zus az elő­ke­lő fa­ri­ze­us há­zá­ban a meg­hí­vot­ta­kat pél­da­be­széd­ben ta­nít­ja alá­zat­ra, ami­kor lát­ja, hogy vá­lo­gat­ják a fő­he­lye­ket: „Mi­kor la­ko­da­lom­ba hív­nak, ne ülj az el­ső hely­re…” Ma is ta­pasz­tal­juk la­ko­dal­mak, ün­nep­sé­gek al­kal­má­val, hogy az elő­ke­lőb­bek­nek át kell ad­ni az el­ső he­lye­ket; a sze­ré­nye­ket ilyen­kor nem éri szé­gyen. De itt nem csu­pán bi­zo­nyos ud­va­ri­as­sá­gi sza­bá­lyok meg­tar­tá­sá­ról van szó. A jé­zu­si alá­zat nem pusz­tán il­len­dő­ség dik­tál­ta sze­rény­ség, ha­nem a cím- és rang­kór­ság meg­bé­lyeg­zé­se, amely mö­gött a gőg és a má­so­kat el­nyo­mó tör­te­tés hú­zó­dik meg.

Újrakezdés

Szerző:

Szerzetesség és liturgia

A hét­fő haj­na­li zso­lozs­mánk a kö­vet­ke­ző kö­nyör­gés­sel ér vé­get:
„Add ne­künk, Urunk, ke­gyel­me­det, amely meg­előz ben­nün­ket, hogy he­lye­sen cse­le­ked­jünk, kö­ve­ti tet­te­in­ket, hogy ne hi­á­ba fá­ra­doz­zunk, föl­lob­bant­ja szán­dé­kun­kat, hogy jó­tet­tek­re lel­ke­sül­jünk, meg­ad­ja a ha­té­kony­sá­got, hogy mind­ezt vég­be is vi­gyük, Krisz­tus a mi Urunk ál­tal…”

Men­­nyit kell imád­koz­ni?

Szerző:

Görögkatolikus lelkiség

Is­mer­jük Szent Pál köz­is­mert ta­ní­tá­sát: „Szün­te­le­nül imád­koz­za­tok” (1Tessz 2,17). Már az Úr Jé­zus is er­re buz­dí­tott: „Vir­ras­­sza­tok és imád­koz­za­tok” (Mt 26,41). A mér­ce te­hát adott: a le­he­tő leg­töb­bet kell imád­koz­ni. Vagy leg­alább­is jó len­ne ezt ten­ni. Min­den­eset­re mind a Szent­írás, mind az atyák ta­ní­tá­sa vi­lá­gos el­iga­zí­tást nyújt ezen a té­ren.

Kas­sai vér­ta­núk szep­tem­ber 7.

Szerző:

Tör­té­ne­lem­órán úgy ta­nít­ják, hogy az augs­burgi bé­ke­kö­tés­sel 1555-ben le­zá­rult az eu­ró­pai val­lás­há­bo­rú. Ám még em­ber­öl­tő­kön át sok po­li­ti­kai vi­szály ka­pott val­lá­si szí­ne­ze­tet, és nem hogy nem ér­tet­ték meg, de gyil­kol­ták egy­mást a ke­resz­té­nyek. És a va­ló­di ki­en­gesz­te­lő­dés mint­ha még min­dig nem szü­le­tett vol­na meg min­den szív­ben. A Ma­gyar Ka­to­li­kus Egy­ház, il­let­ve a je­zsu­i­ta rend­tar­to­mány hit­val­ló ál­do­za­tai a kas­sai vér­ta­núk: Kö­rö­si Márk, Grodziecki Meny­hért és Pongrácz Ist­ván. So­ká­ig a meg­tor­lás in­do­ká­ul hasz­nál­ták őket, pe­dig a meg­bo­csá­tás köz­ben­já­rói az Is­ten­nél, aki a sze­re­tet.

Cso­dák nél­kül iga­zi tör­té­nés nin­csen

Szerző:

Egy lá­to­ga­tás em­lé­ke Bodosi György­nél

Mi­ért húz­tam-ha­lasz­tot­tam mos­ta­ná­ig en­nek a ta­lál­ko­zás­nak – ha vil­la­nás­sze­rű­en is – a fel­idé­zé­sét? Még az el­múlt esz­ten­dő­ben, a nyá­ri hő­ség vég­nap­ja­i­ban tér­tem be a pécselyi ház eny­het adó vas­tag fa­lai kö­zé. Fé­lig le­en­ged­ve a re­dőny, né­hol ve­tő­dik csak a fal­ra a kin­ti, föld­höz szö­ge­ző, iz­za­dó fény. Most már túl va­gyunk az idei, af­ri­kai ere­de­tű hő­hul­lá­mon. S mint­ha az idő nem ham­vad­na – a nagy fran­cia író, François Mauriac fi­á­nak ap­já­ról és az ak­ko­ri fran­cia szel­le­mi élet­ről szó­ló nap­ló-köny­vé­nek cí­mét vé­ve ide –, a moz­du­lat­lan idő ven­ne kö­rül, úgy ülök ott most is (a nap­tá­ri idő sze­rint ta­va­lyi év­szám­mal mér­ten), a je­len idő igé­ze­té­ben Bodosi György­nél. A tár­gyak azon­nal árul­kod­nak: szel­le­mi em­ber ott­ho­ná­ba lép­tem. Fel­dú­sult tér, egy-egy né­pi bú­tor­da­rab ön­ma­gá­ban hor­dott kul­tu­rá­lis je­len­té­se gaz­da­gab­bá vá­lik ma­gá­nál a tárgy­nál, a könyvesfal pe­dig: ami­lyen a foly­to­nos szel­le­mi iz­ga­lom­ban és ké­szen­lét­ben élő em­be­ré. Már nem is la­pok és kö­té­sek, ha­nem ki­öm­lő, Is­ten­től ka­pott gaz­dag­ság; a ho­ri­zon­ton hit­tel és ér­te­lem­mel, öle­lő kész­ség­gel széj­jel­te­kin­tő em­be­ré.