Feltámadás

Szerző:

A megújulás ideje
Krisz­tus fel­tá­ma­dá­sa sa­já­tos kont­raszt­ban áll a ke­reszt­tel: a nagy­pén­te­ki ese­mény­sor egész Je­ru­zsá­lem sze­me lát­tá­ra zaj­lott le. Az egy­sze­rű em­be­rek­től a fő­pap­okig min­den­ki ta­nú­ja le­he­tett a ná­zá­re­ti ta­ní­tó el­íté­lé­sé­nek és ki­vég­zé­sé­nek. Ez­zel szem­ben a hús­vét­va­sár­na­pi tör­té­né­sek el van­nak rejt­ve a vi­lág sze­me elől. A ha­lál min­den em­ber ta­pasz­ta­la­tá­nak ho­ri­zont­já­ban áll, az új élet bi­ro­dal­má­ba azon­ban egy kes­keny ös­vény ve­zet el ben­nün­ket.

Apa-fia tá­bor Nagymaroson

Szerző:

Mind­nyá­jan úgy gon­dol­juk, az apa fon­tos pél­da­kép a gyer­mek szá­má­ra, és meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szik sze­mé­lyi­sé­gé­nek fej­lő­dé­sé­ben. A kis­fi­úk az édes­ap­juk­tól ta­nul­hat­ják meg, mit je­lent fér­fi­nak len­ni. Ha ez a min­ta hi­ány­zik egy csa­lád­ból, a gye­re­kek más­hol ke­res­nek ma­guk­nak ide­ált, mond­juk a mo­zi­fil­mek­ben, a te­le­ví­zi­ó­ban vagy a rek­lá­mok­ban. Csak­hogy ezek a fér­fi­alak­ok gyak­ran egy­ol­da­lú­an mu­tat­koz­nak meg. A sze­re­tő édes­apa egé­szen más pél­dát mu­tat a gyer­me­ke­i­nek.

Gáspár Ist­ván atya öt­le­té­nek és né­hány lel­kes apu­ka szer­eve­zé­sé­nek kö­szön­he­tő­en két­na­pos apa-fia tá­bort szer­vez­tünk a hét­vé­gé­re Nagy­ma­ro­son. A hely­szín a Szent­end­rei-szi­get fel­ső sza­ka­szá­nak li­ge­tes víz­part­ja volt. Az in­du­lás előtt – lé­vén, hogy hí­vő kö­zös­ség­nek vall­juk ma­gun­kat – egy rö­vid fo­hász ere­jé­ig el­sé­tál­tunk a kö­zel­ben lé­vő Szent Ró­kus-ká­pol­ná­hoz. Kö­zö­sen imád­koz­tunk, majd az Úr ál­dá­sát kér­tük utunk­ra. Vég­re el­jött az idő, ami­kor víz­re száll­hat­tunk.

A kez­dés ün­ne­pe

Szerző:

Felkészülő

Gye­rek­ko­rom­ban au­gusz­tus vé­gén már iz­ga­tot­tan vár­tam az új tan­év kez­de­tét. Em­lék­szem, men­­nyi­re sze­ret­tem a friss tan­köny­vek il­la­tát, hogy él­vez­tem a be­le­ol­va­sást a rám vá­ró tan­anyag­ba. Ma is őr­zöm a fü­ze­tek-köny­vek kék pa­pír­ba cso­ma­go­lá­sá­val töl­tött dél­utá­nok test­vé­re­im­mel kö­zö­sen meg­élt él­mé­nye­it. Ilyen­kor vis­­sza­em­lé­kez­tünk az elő­ző év ese­mé­nye­i­re, na­gyo­kat ne­vet­tünk egy-egy hu­mo­ros tör­té­ne­ten, nagy ko­mo­lyan ele­mez­tünk, ér­té­kel­tünk ké­szü­lő­dés köz­ben. Ön­tu­dat­la­nul is a kez­dés­re vá­ra­ko­zás fe­szült­sé­gé­ben él­tünk. Ez az ér­zés egé­szen egye­te­mis­ta ko­ro­mig el­kí­sért, s az­tán a gye­re­ke­im is­ko­lá­ba me­ne­te­lé­vel foly­ta­tó­dott.

Kazányi Is­ten­szü­lő-iko­nok

Szerző:

Az Is­ten­szü­lő (va­gyis Szűz Má­ria) kazányi ikon­ja a he­lye­sebb ki­fe­je­zés, hi­szen Is­ten­szü­lő csak egy van, aki­nek több­fé­le ikon­áb­rá­zo­lá­sa lé­te­zik.
Az Is­ten­szü­lő kazányi ikon­ja orosz ere­de­tű iko­nog­rá­fi­ai tí­pus. A váll­kép­ben áb­rá­zolt Is­ten­szü­lő a bal­já­ban tart­ja gyer­me­két, ke­zei nem lát­ha­tók. A Kisjé­zust fron­tá­li­san je­le­ní­tik meg, jobb­já­val ál­dást oszt, bal­ját el­ta­kar­ja a himation (va­gyis a kö­peny­sze­rű le­pel).

Vla­gyi­mi­ri Is­ten­szü­lő-ikon

Szerző:

Ez az iko­nog­rá­fi­ai tí­pus bizánci–orosz ere­de­tű. Az Is­ten­szü­lő a jobb­já­ban tart­ja gyer­me­két, a Kisjé­zus át­öle­li any­ját, ar­cuk ös­­sze­ér. Ez nem­csak az anyai sze­re­tet fi­nom meg­nyil­vá­nu­lá­sá­ra utal, ha­nem az égi és a föl­di szfé­ra har­mo­ni­kus ta­lál­ko­zá­sá­ra is. Az egész alak­ban áb­rá­zolt Kisjé­zus bal lá­bát talp­pal for­dít­ja a né­ző fe­lé. Az ikont a XIV. szá­zad vé­gé­től az ös­­szes orosz föld vé­del­me­ző­jé­nek te­kin­tet­ték. Azért ne­ve­zik vlagyimirinek, mert so­ká­ig eb­ben a vá­ros­ban őriz­ték. Je­len­leg a moszk­vai Tretyja­kov-kép­tár mel­let­ti temp­lom­ban lát­ha­tó. (A Tol­ma­csiban ál­ló Szent Mi­klós-temp­lom­ról van szó.)

Il­lés pró­fé­ta az iko­no­kon

Szerző:

Il­lés a Krisz­tus előt­ti IX. szá­zad el­ső fe­lé­ben élt. Ne­vé­nek je­len­té­se: „Jah­ve az én Is­te­nem.” Pró­fé­ta­­ként tisz­tel­ték-tisz­te­lik a judaizmusban, a ke­resz­tény­ség­ben és az isz­lám­ban.

Ami­kor Is­ten pa­ran­csá­ra ma­gány­ba vo­nult, egy hol­ló vitt ne­ki táp­lá­lé­kot, ezt is gyak­ran áb­rá­zol­ják iko­no­kon. Hóreb he­gyén be­szélt Is­ten­nel. A leg­gyak­rab­ban azon­ban azt a je­le­ne­tet fes­tik meg, ami­kor ha­lá­la­kor tü­zes sze­ké­ren az ég­be re­pül.

„Az ikonnal együtt kell lélegezni”

Szerző:

Ál­lan­dó fém­ikon-ki­ál­lí­tás nyí­lik a Gel­lért-he­gyi Szik­la­ká­pol­ná­ban

Ruzsa György azon tu­dó­sok kö­zé tar­to­zik, akik re­mek tár­sal­gók és szí­nes em­be­rek lé­vén egy­ket­tő­re meg­sze­ret­te­tik a té­má­ju­kat min­den be­szél­ge­tő­tár­suk­kal. Az iko­nok vi­lá­gá­ba is él­mény­sze­rű­en ava­tott be min­ket. Pá­lyá­já­ról be­szél­get­tünk, az­tán ar­ra kér­tük, mu­tas­son be né­hány, ál­ta­la kü­lö­nö­sen jel­lem­ző­nek és ér­de­kes­nek tar­tott ikont, ta­nít­sa, ra­gad­ja ma­gá­val az Új Em­ber ol­va­só­it is. A ké­pek mel­lett az ő is­mer­te­tő­it ol­vas­hat­ják.

– Egye­te­mis­ta­ként, majd if­jú ku­ta­tó­ként me­lyek vol­tak a dön­tő ha­tá­sok, ame­lyek vé­gül az iko­nok sze­rel­me­sé­vé tet­ték? Mi von­zot­ta eb­ben a mai em­ber szá­má­ra oly ide­gen­nek és ért­he­tet­len­nek tű­nő vi­lág­ban?

– A kö­zép­ko­ri és a val­lá­sos mű­vé­szet von­zott, és az iko­nok­ban ez a ket­tő ös­­sze­ér. Orosz–művészettörténet szak­ra jár­tam, és 1967–68-ban, har­mad­éve­sen Orosz­or­szág­ban ta­nul­tam, en­nek fon­tos sze­re­pe volt az ori­en­tá­ci­óm­ban. 1972-től ’75-ig is­mét kint le­het­tem, ek­kor már ku­ta­tó­ként: Lazarev, az ikon­mű­vé­szet leg­na­gyobb szak­te­kin­té­lye mel­lé ke­rül­tem as­pi­ráns­nak. Ta­nul­má­nya­im so­rán ren­ge­teg ikont lát­tam, és gyor­san a szí­vem­be lop­ták ma­gu­kat. Óri­á­si él­mény volt rá­cso­dál­koz­nom pél­dá­ul Andrej Rubljov Szent­há­rom­ság-ikon­já­ra a Tre­tya­kov Kép­tár­ban. Le­nyű­gö­ző szín­vi­lá­gú, kom­po­zí­ci­ó­jú, fi­nom ér­zel­me­ket köz­ve­tí­tő, sze­re­te­tet su­gár­zó al­ko­tás. A rep­ro­duk­ci­ók sok­szor meg­té­vesz­tőek, a „sze­mé­lyes ta­lál­ko­zás” dön­tő je­len­tő­sé­gű volt. Meg­érez­tem ugyan­is, mi­cso­da erő­vel ké­pes az ikon el­vont te­o­ló­gi­ai igaz­sá­gok él­mény­sze­rű át­adá­sá­ra. Rubljov ké­pe há­rom és egy fel­old­ha­tat­lan el­len­té­tét és egy­sé­gét ér­zé­kel­te­ti, sza­vak­kal ki­fe­jez­he­tet­len in­ten­zi­tás­sal.

Kön­­nyek­kel írt kö­zös tör­té­ne­lem

Szerző:

Szak­rá­lis kap­cso­la­tok az ír és a ma­gyar nép kö­zött

Lö­vés dör­dül, a hős föld­re zu­han – az ír–angol konf­lik­tust meg­ének­lő fil­mek köz­is­mert for­du­la­ta jut eszünk­be, ha a szót hall­juk: Ír­or­szág. Eset­leg a mes­­sze föl­dön hí­res sör, az egész év­ben esős idő­já­rás, is­mert nép­ze­né­jük, len­dü­le­tes gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­sük még az ez­red­for­du­ló ide­jé­ből. Bár ben­nünk buj­kál­tak e szte­re­o­tí­pi­ák, a Pá­pai La­jos győ­ri me­gyés püs­pök ve­zet­te, jú­li­us 8. és 15. kö­zött Ír­or­szág­ba lá­to­ga­tó, mint­egy öt­ven­fős egy­ház­me­gyei za­rán­dok­cso­port cél­ja el­ső­sor­ban az ír–magyar szak­rá­lis kap­cso­la­tok ápo­lá­sa volt.