Musical József Attiláról

Ez érezhető a 2005-ben megjelent, Tűz töredéke című lemezen is, amelyen megzenésített József Attila-verseket hallhatunk, rendkívül finom s egyedi hangszerelésben.

– A tizenegy éve fogant Örvendj, Magyarország után nagyon sok helyre hívtak, de nem szerettem volna beleragadni egy specifikus skatulyába. Megtalált több ismert zenekar is, hogy írjak nekik dalokat, de ez motivált a legkevésbé. A Tűz töredéke újabb állomást jelentett az életemben; hirtelen jött ötlettől vezérelten és a századik születési évforduló kapcsán fogtam hozzá József Attila verseinek megzenésítéséhez. Azt szerettem volna kifejezni, hogy a költő művészete halála után hetven évvel is milyen modernül hat. Nagyon gyorsan rá tudtam hangolódni a verseire, a legtöbb megzenésítés percek leforgása alatt született meg: például az Áldalak búval, vigalommal, a Talán eltűnök hirtelen, a Gyermekké tettél, a Tiszta szívvel vagy éppen a Jön a vihar.

Kicsit merész vállalkozásnak tűnhetett később a téma: musicalt írni József Attiláról…

– Valóban szokatlan kezdeményezésről van szó. Merész gondolat József Attila és a sokak által könnyebb, szórakoztatóbb színházi műfajnak gondolt musical társítása, de maga a Madách Színház igazgatója, Szirtes Tamás is a rendezés közben döbbent rá: a József Attila-versek a shakespeare-i drámák erejével hatnak a színpadon. A bemutató napjáig a kreatív csapattal mi is lerágtuk a körmünket, hogy miként fogadja majd a közönség. Ma már túl vagyunk az ötvenezer nézőn. Szerintem az a titka a sikerének, hogy a József Attila által átélt érzelmek, szituációk megvannak a mindennapokban, legfeljebb nem vesszük észre őket. Tükröt tart elénk a színpad, magunkat látjuk a helyzetekben.

A színháznak ez (is) a feladata…

– A művészetnek általában. Ez hoz létre katarzist a nézőben. Bámulatos energiák szabadulnak fel, nemegyszer komplett nézőtéri sorok sírnak; volt több olyan előadás, hogy a nyolcszáz ember felállva tapsolt, ami nagyon ritka a Madáchban.

A vonat tiporta zseni életének utolsó tíz évére koncentrál a darab, s két felvonásban idézi fel a kort, a szeretetínséget, a szerelmet.

– Vágó Márta és Kozmutza Flóra, a későbbi Illyésné iránti szerelme mellett az „ordas eszmék” is felsejlenek; a nácizmus és a kommunizmus, s hű képet kaphat a közönség a társadalmi viszonyokról, de a költői, egzisztenciális sikertelenség is közelünkbe hozza József Attilát, aki hihetetlen érzékenységgel – szinte profetikus tisztasággal – látja a kor betegségeit, és saját sorsán tapasztalja kirekesztettségét. A harmadik év-ezred második évtizede számos rokon vonást mutat a múlt század harmincas éveinek világával. Gondoljunk csak a gazdasági világválságra, s arra, hogy milyen robbanásszerűen nőtt meg a szakadék szegények és gazdagok között. Vagy arra, hogy a politika miként járta és járja át a kultúra, a művészet színtereit. Sokan átélik a mondást: senki sem próféta a saját hazájában.


Legalábbis az nem, aki távol áll a tűztől – mert ellökték vagy csak nem tülekedett… Ady is megírta A Hortobágy poétájában: „De ha a piszkos, gatyás, bamba / Társakra s a csordára nézett, / Eltemette rögtön a nótát: / Káromkodott vagy fütyörészett.” – Pedig „Minden más táján a világnak / Szent dalnok lett volna belőle.”

– Ennek ellenére Attila elérte célját; egész népét tanítja, „nem középiskolás fokon”.

Halála pillanatában vált halhatatlanná.

– A musicalben egyébként azt a szerelmi háromszöget is felvillantjuk, amikor Illyés „harcba” száll először Vágó Márta, majd később Flóra kezéért.

Illyésék lánya, Mária látta a musicalt?

– Igen, tetszett neki; meghívtuk az összpróbára, mert fontos szempontnak tartottuk a hitelességet. Ezért kértük fel Valachi Anna irodalomtörténészt és Tverdota Györgyöt, a József Attila Társaság elnökét is – akik régóta kutatják az életművet –, hogy mondjanak véleményt. Elismerően nyilatkoztak a musicalről, amelyben szinte semmilyen fikció nincs.

Ez talán nem is baj. József Attila halála körül úgyis kialakult némi vita…

– Én eredetileg szerettem volna úgy megmutatni, hogy ne derüljön ki, öngyilkosság volt-e vagy baleset, de Szirtes Tamás ügyetlennek érezte volna így. Számunkra azonban a legfontosabbak mégis a versei; nemzetközi hírű irodalomtörténészek állítják: a világirodalomban ilyen rövid idő alatt kevesen hagytak maguk után az övéhez hasonlóan bámulatos életművet.

Úgy tűnik, valamennyi korosztály kedveli a musicaleket…

– Ezt látjuk mi is. A műfaj alapszabálya, hogy a prózák mellett a dalok ott szólalnak meg, ahol szavakkal már nem lehet kifejezni a gondolatokat. Duett, tercett vagy szóló formában csendülnek fel a megzenésített versek. A hangszerelés elsődleges szempontja számomra a frissesség és a modernitás volt. Mindvégig követtem ezt a koncepciót, és el akartam szakadni a konvencionális musicales zenék megrögzött szokásaitól. A szimfonikus hangszerelést XXI. századi modern pophangzás egészíti ki. Úgy látjuk, hogy az idősebbek és a diákok is befogadják a hangzás- és érzelemvilágot.

Milyen művön dolgozik jelenleg?

– Egy új életrajzi musical van születőben. Intenzíven folynak már a kutatómunkák, de többet nem szeretnék elárulni, hadd legyen meglepetés. Ezenkívül egy lemez is foglalkoztat, amelyen saját szövegekkel dolgozom majd.

Kedveli a karizmatikus keresztény zenét is, amely egyesek szerint tábortűz mellé való, ezért meglehetősen lekezelően szólnak-írnak róla, míg mások a benne rejlő evangelizációs lehetőséget értékelik nagyra. Azt, hogy bevonja a fiatalokat a templomba, a programokra, a közösségekbe.

– Sokáig zenéltem a Margit körúti ferences templomban, időről időre a vasárnap esti mise zenei szolgálatát vezettem. A zenekar közösség is volt, és ez nagyon felértékelte a közös zenélést. Időközben felnőtt egy generáció, és átvette a helyünket, szerencsére, mert hat-hét éve időhiány miatt nem tudtam biztosítani a folyamatos jelenlétemet. Mostanában érik bennem a gondolat: jó volna újra zenélni templomban, mert szerintem soha nem volt erre nagyobb szükség; egy kicsit más módon ugyan, de egy magasabb minőségű szakrális könnyűzenét szívesen játszanék. Ez persze nagyon sok időt, munkát igényel, és hosszú távú felelősség is.

Nemrég érkezett meg egy medjugorjei zarándokútról, ahova elvitte a gitárját is, hogy a bosznia-hercegovinai Mária-kegyhely jelképévé lett kéttornyú templom melletti kápolna magyar miséin is szolgáljon.

– Különleges hangulatú alkalmak voltak, ráadásul az ad hoc zenekar kibővült egy magyar, ám Spanyolországban hegedülő lánnyal. Gyönyörűen játszott. Az ottani zenélés egyébként spontán jött. Régóta szerettem volna rendbe rakni az életem egyes részleteit, s mivel jó barátom Rumszauer Miklós kaposvári plébános, már régóta időszerűvé vált vele egy mély lelki beszélgetés. Mivel meglehetősen elfoglalt, rábeszélt, hogy szálljak fel a zarándokbuszra. Ösztönösen rábólintottam. Mivel az életem komoly változás előtt áll – úgy is fogalmazhatnék, hogy egyfajta paradigmaváltás előtt –, a lelkemnek szüksége volt „nagytakarításra”.

Öt évvel ezelőtt jártam ott először, s már akkor nagy hatást tett rám a Máriajelenések helye. Erősen átforgatják az embert a medjugorjei napok, és sokkomponensű, gyógyító lelki folyamatok indulhatnak el. Nincs internet, nincs mobilhívás. Befelé figyel a zarándok, s tanításokat hallgat. Egészen váratlan és különleges módon találja meg az embert a kegyelem. Szinte képtelenség ott elkerülni a találkozást Istennel és Máriával.

Mit hozott magával e zarándokútról?

– A megtisztulás örömét és szabadságát, a Jézussal való találkozás személyes élményét.

S ez az öröm meddig tart ki?

– Csak rajtam múlik, hogy továbbviszem- e szívemben ezeket az élményeket. Nekem nem a Mária-jelenések jelentik a csodát, sőt annyira nem is érdekelnek az ilyen jellegű látványos jelenségek. Szerintem viszont annál nagyobb csoda nincs, ha valaki új emberként tér haza, hiszen Isten nem azt akarja, hogy egy „lelki rezervátumban” éljük meg a vele való találkozást, hanem sokkal inkább a mindennapokban, életünk sokszor jelentéktelennek tűnő részleteiben.

Fotó: Makrai Márton (portré) Penziás Nikolett