„Ma­mi, kell iz­gul­ni az év­nyi­tó­tól?” Idén el­sős kis­lá­nyom kér­dez­te ezt a múlt hé­ten az édes­any­já­tól. A kér­dés­re ugyan gyors és meg­nyug­ta­tó vá­laszt ka­pott, de ha őszin­ték aka­runk len­ni, ak­kor be­vall­juk, hogy a gyer­me­kek és a ta­ná­rok mel­lett mi, szü­lők iz­gu­lunk csak iga­zán így tan­év­kez­det ide­jén. De iz­gul­nak az új tan­év ele­jén ott is, ahol most lett ka­to­li­kus az is­ko­la, vagy ép­pen új ve­ze­tőt ka­pott az in­téz­mény. A lel­ki­is­me­re­tes szü­lők min­den­eset­re már nyá­ron meg­vá­sá­rol­tak min­dent, ami­re gyer­me­ke­ik­nek szük­sé­gük lesz, de ta­lán a leg­fon­to­sabb iz­gul­ni­va­lónk, hogy év köz­ben mű­köd­jön min­den.

A hit útja

Az egész­sé­ges táp­lál­ko­zás fő­ként a fej­lő­dő szer­ve­zet szá­má­ra fon­tos. Mind­ez nem­csak bi­o­ló­gi­ai szin­ten mű­kö­dik így, de az új meg­té­rők lel­ki fej­lő­dé­sét te­kint­ve is. Szent Pé­ter el­ső le­ve­lé­ben fel­idé­zi, hogy „nem rom­lan­dó, ha­nem ro­mol­ha­tat­lan mag­ból” szü­let­tünk új­já, „Is­ten élő és örök sza­va ál­tal” (1Pt 2,23). Is­ten Igé­je nem csu­pán a meg­té­rés so­rán, az új­já­szü­le­tés ide­jén köz­ve­tí­ti szá­munk­ra Is­ten élet­adó je­len­lét­ét, de ké­sőbb is el­en­ged­he­tet­le­nül szük­sé­ges. A hi­te­les meg­té­rés egyik leg­fel­tű­nőbb je­le, hogy az új hí­vő ki­elé­gít­he­tet­len szel­le­mi éh­sé­get érez Is­ten sza­va után. Olyan em­be­rek, akik az­előtt ér­dek­te­len­nek és ért­he­tet­len­nek ta­lál­ták a Bib­li­át, most csil­la­pít­ha­tat­lan vá­gyat érez­nek, hogy ol­vas­sák. És va­ló­ban, fal­ják is! Ké­pe­sek na­po­kon ke­resz­tül, éj­jel-nap­pal ol­vas­ni, lan­ka­dat­la­nul, az una­lom leg­cse­ké­lyebb je­le nél­kül. „Úgy ér­zem, hogy sze­mé­lye­sen ne­kem ír­ták! – hall­juk tő­lük gyak­ran, és eszünk­be jut a hí­res de­fi­ní­ció: „A Szent­írás Is­ten ne­künk írott sze­rel­mes le­ve­le!” Igen, a fris­sen meg­tért ke­resz­té­nyek ez­zel az iz­ga­lom­mal ol­vas­sák, s így hall­gat­ják a va­ló­ban bib­li­ai ala­po­kon nyug­vó ige­hir­de­tést is.

A Csa­ba ut­cai busz­meg­ál­ló­ban, a vá­ros­ma­jo­ri temp­lom előtt let­tem fi­gyel­mes a rajz­ra, amely más­nap, har­mad­nap is ott várt. Ne­gyed­nap el­ha­tá­roz­tam, le­fény­ké­pe­zem.

Ép­pen ak­kor, ami­kor zu­ho­gó eső­re éb­redt a vá­ros, de a mű­vet a víz így sem mos­ta el. Az al­ko­tó (a tér­kő le­ra­kó­i­nak nem nagy örö­mé­re) tar­tós­nak szán­ta raj­zát.

El­mé­let vagy élet

Ma­ri­ka né­ni va­sár­na­pon­ként vér­vö­rös rúz­­zsal dí­szí­tet­te aj­ka­it, úgy in­dult a temp­lom­ba. Öcsém­mel nem ér­tet­tük, mi­ért te­szi mind­ezt nyolc­van­hét éve­sen. Aho­gyan azt sem, hogy mi­ért mond­ja a nagy­ma­mám: „Ki­csi­kém, öl­tözz fel ren­de­sen a mi­sé­re!” Per­sze lá­za­doz­tam, ahol tud­tam, mond­ván, hogy en­gem nem ér­de­kel, mit szól­nak má­sok a hét­köz­nap is hor­dott ru­há­im­hoz, meg az sem szá­mít, hogy túl rö­vid a szok­nyám, fe­det­len a vál­lam, va­sa­lat­lan a pó­lóm. Az­tán ké­sőbb rá­ta­lál­tam ar­ra a meg­cá­fol­ha­tat­lan in­dok­ra is, amely szá­mom­ra is tör­vé­nye­sí­tet­te a „mind­egy, mi­ben me­gyek temp­lom­ba” öl­töz­kö­dést: Jé­zus­nak egé­szen biz­to­san nem az szá­mít, ho­gyan öl­tö­zöm fel, a lé­nyeg a ve­le va­ló ta­lál­ko­zás.

Baritz Sa­rol­ta La­u­ra do­mon­kos nő­vér az em­ber­köz­pon­tú gaz­da­ság­ról

Em­ber em­ber­nek far­ka­sa vagy em­ber em­ber­nek szent? cím­mel tart elő­adást Baritz Sa­rol­ta La­u­ra do­mon­kos nő­vér szep­tem­ber 21-én, a bu­da­pes­ti Pár­be­széd Há­zá­ban meg­ren­de­zen­dő Üze­ne­tünk van! kon­fe­ren­ci­án, a ka­to­li­kus tár­sa­dal­mi na­pok egyik ki­emelt prog­ram­ján. A szer­ze­tes­nő a Sapientia Szer­ze­te­si Hit­tu­do­má­nyi Fő­is­ko­la Ke­resz­tény tár­sa­dal­mi el­vek a gaz­da­ság­ban (KETEG) kép­zé­sé­nek szak­fe­le­lő­se, a ren­dez­vény egyik kez­de­mé­nye­ző­je. A „ke­resz­tény gaz­dál­ko­dás­ról” kér­dez­tük.

– A kon­fe­ren­ci­án tar­tan­dó elő­adá­sá­ban az em­ber­köz­pon­tú gaz­da­ság­ról be­szél majd. So­kan fel­ten­nék a kér­dést: ilyen is van? Van­nak, akik sze­rint a gaz­da­ság­ban leg­in­kább a pénz a lé­nyeg.

– El­len­kez­nék ve­lük: a gaz­da­ság nem a pénz­ről, ha­nem az em­ber­ről szól, hi­szen sze­rep­lői is az em­be­rek, ők azok, akik ala­kít­ják. Így hát az, hogy mi­lyen lesz a gaz­da­ság, at­tól függ, mi­lyen az em­ber. Ha ha­szon­köz­pon­tú­an gon­dol­ko­dik, és csak a pénz­re kon­cent­rál, ter­mé­sze­te­sen ha­szon­köz­pon­tú lesz a gaz­da­ság is, és csak a pro­fit­ma­xi­ma­li­zá­lá­si cél ma­rad meg. Ám ha az em­ber tud eré­nyek­ben és ér­té­kek­ben gon­dol­kod­ni, és úgy dönt, hogy en­nek meg­fe­le­lő­en vesz részt a gaz­da­ság­ban, nem­csak ma­gá­nak, ha­nem má­sok­nak is jót akar­va, ak­kor em­ber­köz­pon­tú gaz­da­ság for­má­ló­dik ki. En­nek cél­ja nem a pénz fel­hal­mo­zá­sa, ha­nem ma­ga az em­ber, az em­ber bol­dog­sá­ga és bol­do­gu­lá­sa, il­let­ve a köz­jó, ahogy az egy­ház tár­sa­dal­mi ta­ní­tá­sa is meg­fo­gal­maz­za.