Boldog Teréz anyára emlékeztek

Mint a megemlékezést és a tárlatot indítványozó Mira Hoxha, Albánia budapesti nagykövete (képünkön jobbra) a kiállítás megnyitóján hangsúlyozta, a különböző országok diplomáciai képviseleteivel egyetértésben elhatározták, hogy hagyományt teremtenek az emléknap évenkénti megrendezésével.

Az ünnepségen részt vevő Erdő Péter bíboros beszédében kiemelte: „Albánia és az Apostoli Szentszék egy olyan személyiséget ünnepel, aki az egész világ tiszteletét kivívta, aki olyan üzenetet tudott átadni, amelyet mindenki világosan megértett.”


Tarlós István főpolgármester a megnyitón arról beszélt, hogy Teréz anya élete és küldetése meghatározó példa Budapest számára is.

A kiállítás megnyitója előtti szentmisén Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius szentbeszédében felidézte a szegények szolgájává lett Kalkuttai Boldog Teréz életútját, aki „Isten dicsőségére és a szegények nevében végzett munkájáért” számos nemzetközi elismerésben részesült. Ezek közül a legnagyobb a Nobel-békedíj, amelyet 1979-ben ítéltek neki. Teréz anya halála után két évvel maga II. János Pál pápa indította meg kanonizációs eljárását. Teréz anyát 2002-ben avatták boldoggá.

Fotó: Cser István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .