Király és szent
Kultusztörténeti kiállítás Székesfehérváron – „Bűnös ember vagyok, mivel nincs lehetőség a földi hatalomban sáfárkodni igen súlyos bűnök nélkül.” László király a Monte Cassinó-i apáthoz 1091-ben írt levelében vallott így, nyolc esztendővel azután, hogy VII. Gergely pápa engedélyével oltárra emelt egy földi hatalmasságot: István királyt. A szentté avatást sokféleképpen értékelték a századok során. De túl minden történelmi és politikai magyarázaton – hogy ez végleg biztosította az akkor még fiatal ország helyét Európában, hogy legitimálta az Árpád-ház uralkodását, vagy hogy a nagy egyházszakadás után megerősítette a római katolikus kereszténységet Magyarországon – László ezzel örök lelki vezetőt adott minden magyar számára, akire ő, a „bűnös” király éppúgy tisztelettel tekinthetett, mint a legszegényebbek.