Ferenc pápa (Buenos Aires-i érsekként írt) levele a hit éve alkalmából

A főegyházmegye papjainak, szerzeteseinek és a világi hívőknek:

Kedves Testvérek! Az utóbbi évtizedek egyik szívszorító tapasztalata, hogy zárt ajtókba ütközünk. A növekvő bizonytalanság miatt egyre jobban bezárkózunk, biztonsági zárakat és kamerákat szerelünk fel, bizalmatlanul fogadjuk az ajtónkon kopogót. Találunk még azonban falvakat, ahol nyitva vannak a kapuk. A zárt ajtó jól szimbolizálja mai világunkat. Nem pusztán szociológiai, hanem egzisztenciális jelenségről van szó, ez jellemzi életstílusunkat. Megmutatja, hogyan viszonyulunk a valósághoz, a többiekhez, a jövőhöz. Bezárom mások előtt otthonom ajtaját, belső, személyes világom, álmaim, reményeim, fájdalmaim és örömeim ajtaját. Tehát nemcsak a kőből épült házamról, hanem az életemről, a szívemről van szó. Egyre kevesebben vannak, akik át tudnak lépni a küszöbön. A bezárt ajtók biztonsága mögött a bizonytalan ember rejtőzik, aki egyre törékenyebbé válik, és egyre kevésbé képes befogadni a többiek életéből és szeretetéből áradó gazdagságot.

A nyitott kapu mindig a világosság, a barátság, az öröm, a szabadság és a bizalom jelképe volt. Mennyire szükségünk van mindezekre! Ha bezárjuk a kaput, azzal ártunk magunknak, lehatároljuk, másoktól elzárjuk magunkat.

Most elkezdjük a hit évét, és a pápa épp az ajtó képét állítja elénk, az ajtóét, amelyen át kell haladnunk, ha meg akarjuk találni azt, aminek híján vagyunk. XVI. Benedek pápa pásztori szava és szíve által az egyház arra hív minket, hogy lépjünk át a küszöbön, tegyünk meg egy belső és szabad döntés vezérelte lépést, és bátran lépjünk be egy új életbe.

A családpasztoráció határon túli tapasztalatai

Máriabesnyőn, november 7. és 9. között rendezték meg a XX. Családkongresszust, melynek szombati napján a határon túli családpasztorációs felelősök tartottak beszámolót eddigi eredményeikről. A Munkácsi, a Nagybecskereki, a Szabadkai, a Szatmári és a Nagyváradi egyházmegye képviselői mellett ott voltak a Gyulafehérvári és a Nagyszombati főegyházmegye munkatársai is.

Kárpátalján talán még nem olyan szervezett a családpasztoráció, mint Magyarországon, ám figyelemre méltó kezdeményezések itt is vannak. A sajátos helyi viszonyok miatt az örökbefogadó szülőket sokáig elsősorban a katolikus egyház támogatta. Itt a családi típusú gyermekotthon formája terjedt el, ahol egy házaspár gondoskodik a gyerekekről. A Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesületét is az egyház támogatásával hozták létre.

A Szent Erzsébet rózsája díjat idén Mészáros Gézáné Márta kapta, aki a kilencvenes évek eleje óta végez beteglátogató szolgálatot. A kalocsai kórházban hetente három-négy alkalommal járja végig a kórtermeket, valamennyi betegnek lehetőséget nyújtva a beszélgetésre. A gyógyítás világa korábban sem állt messze tőle, hiszen egy egészségügyi szakközépiskolában tanított. Szolgálatát Isten hívására vállalta.

A megújulás ideje

A „katolikus” jelző a legtöbb ember számára felekezeti hovatartozást jelölő szóvá vált. Maguk a „katolikusok” is olyan jelentéseket kapcsolnak hozzá, amelyek nem a fogalom hittani lényegéből, hanem kulturális, történeti meghatározottságokból fakadnak. Ezért fontos, hogy megértsük azt a dinamikát, amely benne rejtezik.

A görög melléknév egy szóösszetétel rövidülése. A filozófusok – közöttük Arisztotelész – ráébredtek arra, hogy minőségbeli különbség van a minden (pasz) és az egész (holosz) között. Míg a minden a részek, a darabok összességét jelöli, addig az egész valamiféle teljességet, szintézist hordoz magában. Egésze van az emberiségnek, vagy éppen a világegyetemnek, s ez az egész soha nem azonos az egyes emberek, vagy az egyes égitestek matematikai összegével, egészként valami többet hordoz magában.