Az volt a dolgom, hogy tükröt tartsak

Találkozás a nyolcvanéves Sára Sándorral

 

A magyar filmművészet ikonja, a „nemzet lelkiismerete”, aki az önmaga által kijelölt úton, az igazság nyomába szegődve tárt fel magán- és kollektív bűnöket. Nem tudta megtörni sem az idő, sem a hatalom. Nem csoda, hogy a 2. magyar hadsereg tragédiáját feldolgozó, huszonöt részes dokumentumfilmjét csak a szovjet csapatok kivonulását követően engedték levetíteni. Sára Sándor Kossuth-díjas fotóművész, operatőr és rendező, a Duna Televízió egykori elnöke a közelmúltban ünnepelte nyolcvanadik születés napját. Nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Cigányok, a Pro Patria, a Néptanítók, a Magyar nők a Gulagon, a Jeles napok, melyeket rendezőként jegyez, de említhetnénk a Szindbádot, az Árvácskát, a Sodrásbant vagy az Ítéletet, amelyekben operatőrként bűvölt el képi világával.

 

A nyugati palócság legdélebbi területén, Turán született. Felmenői között több vasutas is van. Édesapja viszont aljegyzőként, majd jegyzőként dolgozott, ám a II. világháború végén internálták, így meglehetősen hányatott sors jutott a családjának. Mire tanította meg a szülői ház, a falu?

 

– A tisztességes emberi életre. Sokat jelentenek a gyökerek, amelyekhez mindenkor igazodnunk kell. Szerencsére az apámat ért sorscsapást egy idő után ki tudtuk heverni, és túlléptünk a gyötrelmeken, de ez a gerincünket is megedzette.

Termeken és évezredeken át

Szépművészeti Múzeum megújult állandó kiállításairól

 

Emberek, Istenek, Halottak. E „hívószavakkal”, tematikusan mutatja be az ókori Egyiptomot a Szép művészeti Múzeum csaknem félezer mű tárgyat felvonultató – új szerzeményekkel kiegészült –, átrendezett állandó kiállítása.

 

Az emberek „zöld termében” kapott helyet a gyűjtemény legfőbb büszkeségei közül egy igazi remekmű: a „herceg portréja” az Újbirodalom idejéből, a Krisztus előtti XIV–XIII. századból. Mögötte egy másik trónörökös uralja a teret: a térdelő Sesonkot valamikor a Krisztus előtti IX. században faragták ki mészkőből. Oldalt, a fali tárlóban látható az a 2005-ben meg vásárolt, közel négyezer éves, sarló formájú varázsbot (varázskés), amelyet egykor a szülés-születés körüli rituálékban, a gonosz távoltartására használtak. A megmunkált vízilóagyar domború felületét a leghatékonyabb (állatok alakjában megjelenő) védő istenségek és mágikus szimbólumok finom kidolgozású, bevésett ábrázolásai borítják.

Határtalan szeretet

Egy anya útnak indul, hogy megkeresse majd fél évszázaddal azelőtt tőle elszakított gyermekét. Az igaz történet alapján íródott sikerkönyvet Stephen Frears, A királynő és a Veszedelmes viszonyok rendezője vitte vászonra.

 

Ismerhetünk olyan embert, aki egy egyházi személytől elszenvedett sérelem, megaláztatás vagy erőszak miatt eltávolodott az egyháztól. A nyolcvan esztendős Philomena Lee-vel sem bántak kesztyűs kézzel hajdan a szerzetes nővérek, de ő nem vesztette el a hitét.

Flamingók a teraszon

Gondolatok A nagy szépségről

 

Paolo Sorrentino A nagy szépség ért tavaly év végén Berlinben megkapta a legjobb európai filmnek járó díjat. A negyvenhárom éves olasz rendező megérdemelte az elismerést. Alkotása lebilincselő, két és fél órás hömpölygő kavalkád, amely az első perctől rabul ejti a nézőt.

 

A kritikusok az Édes élethez hasonlítják a filmet. S ezzel valószínűleg maga az alkotó sem vitatkozna. Sorrentino csakugyan Fellini köpönyegéből bújt elő. S ezzel nincs is semmi gond, hiszen jó köpönyeg az. A rendező pedig elég tehetséges, hogy ne a hajdani mester másolója, sokkal inkább méltó tanítványa legyen.

A látható egységért

Taizéi találkozó Strasbourgban

 

Európa valamennyi országából és más földrészekről is érkeztek fiatalok Strasbourgba, a bizalom zarándoklatára, melyet idén harminchatodik alkalommal rendeztek meg. „Keressük a látható egységet mindazokkal, akik szeretik Krisztust” – ezt a mottót választotta a december 28. és január 1. között megtartott taizéi találkozó mottójául a közösség perjele, Alois testvér.

Megújuló örömmel

Mindannyian új lelkesedést, új reményt és lehetőségeket várunk az új évtől. Szeretnénk jobban, tartalmasabban élni, várjuk a jó találkozásokat, azt, hogy megoldódik az életünk, vagy éppen rátalálunk a célunkra, amelyet évek óta keresünk, és persze abban is bízunk, hogy a szűkös esztendőknek is vége szakad.

 

Amikor új lendülettel kezdünk a 2014-es esztendőnek, nem szabad elfelejtenünk, hogy hol is hagytuk abba az előző év végén. Ferenc pápa a következő évekre szóló apostoli buzdításának híre már decemberben eljutott Magyarországra. A pápai körlevelet reményeink szerint az idei év elején már magyarul is olvashatjuk. A szentatya reményt adó gondolatai a családok, a szegények és a misszió felé fordítják a tekintetünket. Evangelii gaudium kezdetű enciklikájában nem megoldásokat vagy kész cselekvési tervet ad, hanem a Lélek tüzét akarja felszítani bennünk, hogy azután képesek legyünk valóban keresztény ember módjára élni a világban. Ugyancsak tavaly történt, hogy a pápa a püspöki szinódus 2014. évi októberi rendkívüli ülésszakának főrelátorává Erdő Péter bíborost nevezte ki. A szinódus témája a családpasztoráció lesz, amely valóban a reményt és a jövőt jelentheti egyházunk és az egész emberiség számára. Az idei évben az Új Ember hasábjain is szeretnénk a családokra figyelni, ezért a centenáriumát ünneplő Schönstatt családmozgalom tagjaival és tevékenységével gyakrabban találkozhatnak majd olvasóink.

Karácsonyfa csupa ajándék

Van még jó hírünk

 

Egy szánkókból készült karácsonyfa áll a Művészetek Palotája előtt, idén ezzel az alkotással ünnepelt a kulturális intézmény. A tizenegy méter magas, háromszázhetven szánkóból álló építményt a Hello Wood nemzetközi művészeti program tagjai készítették. A karácsonyfa nemcsak szokatlan „alapanyaga” miatt különleges, hanem azért is, mert lebontása után a Telekom jóvoltából az SOS Gyermekfalu lakóinak adományozzák a szánkókat.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.