A látható egységért

A szokásokhoz hűen a fiatalok különböző plébániákon csoportokban találkoztak és imádkoztak. Francia és német nyelvterületen összesen kétszáz plébánia fogadta a több ezer zarándokot. A beszélgetések középpontjában olyan, a fiatalokat is érintő súlyos kérdések álltak, mint a válság, a munkanélküliség, a bizonytalan munkahelyek. A déli és esti közös imádságoknak a strasbourgi vásárcsarnok három terme, a székesegyház és a Szent Pál protestáns templom adott helyet.

 

Lengyelországból négyezer-ötszáz, Ukrajnából kétezer-hatszáz, Olaszországból ezernégyszáz fiatal utazott az északkelet-francia városba, Elzász fővárosába.

 

„Róma örömmel emlékezik arra, hogy egy évvel ezelőtt ott tartottátok a találkozót, és főként arra a buzgó imádságra, amellyel a Szent Péter téren XVI. Benedek körül egybegyűltetek – üzente Ferenc pápa a fiataloknak. – Számítok rátok, hogy a ti hiteteken és tanúságotokon keresztül az evangéliumi béke és kiengesztelődés szelleme szerteárad majd a veletek egykorú fiatalok körében.” VR

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .