Az volt a dolgom, hogy tükröt tartsak
Találkozás a nyolcvanéves Sára Sándorral
A magyar filmművészet ikonja, a „nemzet lelkiismerete”, aki az önmaga által kijelölt úton, az igazság nyomába szegődve tárt fel magán- és kollektív bűnöket. Nem tudta megtörni sem az idő, sem a hatalom. Nem csoda, hogy a 2. magyar hadsereg tragédiáját feldolgozó, huszonöt részes dokumentumfilmjét csak a szovjet csapatok kivonulását követően engedték levetíteni. Sára Sándor Kossuth-díjas fotóművész, operatőr és rendező, a Duna Televízió egykori elnöke a közelmúltban ünnepelte nyolcvanadik születés napját. Nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Cigányok, a Pro Patria, a Néptanítók, a Magyar nők a Gulagon, a Jeles napok, melyeket rendezőként jegyez, de említhetnénk a Szindbádot, az Árvácskát, a Sodrásbant vagy az Ítéletet, amelyekben operatőrként bűvölt el képi világával.
– A nyugati palócság legdélebbi területén, Turán született. Felmenői között több vasutas is van. Édesapja viszont aljegyzőként, majd jegyzőként dolgozott, ám a II. világháború végén internálták, így meglehetősen hányatott sors jutott a családjának. Mire tanította meg a szülői ház, a falu?
– A tisztességes emberi életre. Sokat jelentenek a gyökerek, amelyekhez mindenkor igazodnunk kell. Szerencsére az apámat ért sorscsapást egy idő után ki tudtuk heverni, és túlléptünk a gyötrelmeken, de ez a gerincünket is megedzette.