Találkozás Vidnyánszky Attila rendezővel
Beregszász, Debrecen, Budapest, Kaposvár – négy jelentős állomás a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Vidnyánszky Attila életében. A Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke tavaly ősztől a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese, így a „vidéki” színészképzést is erősítheti. Múlt év szeptemberében láthattuk rendezésében Tamási Áron Vitéz lélek című darabját, melyre a jegyeket maga is árusította, s a Johanna a máglyán című oratóriumot is ő állította színpadra. Március elején pedig a János vitéznek volt a premierje. A színidirektort, aki a nemzetiségi színházak bemutatkozását is szívügyének tekinti, egyebek mellett a gyökerekről, a kortárs színházművészetről és az utánpótlás-nevelésről kérdeztük.
– Megnyugodtak már a kedélyek a Nemzeti Színház igazgatóváltása kapcsán, vagy kisebb- nagyobb adagokban, de folyamatosan érik támadások, kritikák?
– Világos volt előttem, hogy erős tűzben kezdjük majd a munkát. Ebben nem is csalódtam. Azt viszont nem gondoltam, hogy hónapok múlva sem fog csitulni az ellenségeskedés, hogy az előítéletek ilyen makacsul tartják majd magukat. Szomorúan veszem tudomásul, hogy egyes emberek az interneten még nevüket vállalva is gyűlölettel fröcsögnek, gyilkos indulattól vezérelve írnak kommenteket. Nem könnyű egy igazgató helyzete, amikor a korábban nagyra értékelt színészeiről egyszer csak azt kezdik állítani, hogy már nem is olyan tehetségesek. Sunyi dolognak tartom, ha ideológiai nézetkülönbségek miatt írástudók, „megmondóemberek” a művészek teljesítményét relativizálják vagy szólják le csak azért, hogy eszközként őket is ellenem használják. Részükről nem látom azt a teljesítményt, amelynek magasából elfogadható volna, hogy ilyen gőggel minősítsenek és gyalázzanak embereket, előadásokat…
De ez csupán az érem egyik oldala. Nagyszerűen dolgozik a társulat, épül az új repertoár. Sokan kezdtek a Nemzetibe járni, akik eddig ezt nem tették. Nagyon sokan örülnek annak, amit ma a Nemzeti kínál. Kinyitottuk a színház kapuit, rengetegen jönnek a programjainkra, szépen alakul a közönségünk. Megannyi jelét tapasztaljuk a felénk áradó szimpátiának, szeretetnek – ez erőt ad.
