Mostohaöregek

Az egyháznak vannak mostohagyerekei – Ferenc pápánk végre nagy szeretettel igyekszik mindnyájukat az egyház szívére vonni, és közéjük tartoznak a Nagy Átjáró felé bandukolók: az öregek is. Így van ez, legalábbis ami a magyar egyházat illeti, de nem valószínű, hogy Európában másutt más lenne a helyzet. Már csak azért sem, mert kultúránkban valahogy úgy alakult a közgondolkodás, hogy öregedni vagy épp aggastyánnak lenni szégyen, kozmetikázni, eltüntetni való dolog. Mára elhamvadt a régi korok azon felfogása, hogy az öregek bölcsek, de legalábbis sok tapasztalattal rendelkeznek, és ez hasznára van az egész közösségnek. Amit az idősek tudnak, az korszerűtlen, és senkit sem érdekel – ez a tán ki nem mondott, de általános vélemény.

Fohász

Március 13. 2013 – Ezen a napon
új pápa áldása suhant a világra,
és embermilliók úgy érezték,
hogy mától kezdve
a béke és barátság útján járva
ölelni fogják egymást a népek,

Lacika

Ő Lacika, négyéves, és éppen egy szelet kenyeret eszik. Két kis szutykos kezében tartva, nemcsak egyszerűen eszi, hanem szinte falja, „magába húzza” az ételt. Láthatóan nem számít, mit eszik, az íz helyett a mennyiség a fontos, csak a gyomra legyen végre megtöltve valamivel. A szemei a legkifejezőbbek. Védekező, kétségbeesett tekintet ez, mintha azt mondaná: ugye nem veszitek el tőlem? Éjfekete szembogarai éles ellentétben állnak világos, szőkés hajszínével.

Gyümölcsoltó, tavaszhozó

Egyik este a ráckeresztúri templomkert csöndjében azon tűnődtem, hogy példát vehetünk a természetről, amely minden évben képes megújulni. Nem tiltakozik, nem ellenkezik, nem panaszkodik. Újra és újra leveti télikabátját, kibújik prémes sapkájából, eldobja meleg sálját és kötött kesztyűjét, s áttetsző, fehér vagy éppen rózsaszín ruhát ölt. Díszbe öltözik, akár menyegző előtt a várakozásokkal teli leány. Várja a teremtő zümmögést, a méhek megjelenését, hiszen a tavasz ígéret és lehetőség.

Életmesék színpadán

Találkozás Vidnyánszky Attila rendezővel

 

Beregszász, Debrecen, Budapest, Kaposvár – négy jelentős állomás a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Vidnyánszky Attila életében. A Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke tavaly ősztől a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese, így a „vidéki” színészképzést is erősítheti. Múlt év szeptemberében láthattuk rendezésében Tamási Áron Vitéz lélek című darabját, melyre a jegyeket maga is árusította, s a Johanna a máglyán című oratóriumot is ő állította színpadra. Március elején pedig a János vitéznek volt a premierje. A színidirektort, aki a nemzetiségi színházak bemutatkozását is szívügyének tekinti, egyebek mellett a gyökerekről, a kortárs színházművészetről és az utánpótlás-nevelésről kérdeztük.

 

Megnyugodtak már a kedélyek a Nemzeti Színház igazgatóváltása kapcsán, vagy kisebb- nagyobb adagokban, de folyamatosan érik támadások, kritikák?

 

– Világos volt előttem, hogy erős tűzben kezdjük majd a munkát. Ebben nem is csalódtam. Azt viszont nem gondoltam, hogy hónapok múlva sem fog csitulni az ellenségeskedés, hogy az előítéletek ilyen makacsul tartják majd magukat. Szomorúan veszem tudomásul, hogy egyes emberek az interneten még nevüket vállalva is gyűlölettel fröcsögnek, gyilkos indulattól vezérelve írnak kommenteket. Nem könnyű egy igazgató helyzete, amikor a korábban nagyra értékelt színészeiről egyszer csak azt kezdik állítani, hogy már nem is olyan tehetségesek. Sunyi dolognak tartom, ha ideológiai nézetkülönbségek miatt írástudók, „megmondóemberek” a művészek teljesítményét relativizálják vagy szólják le csak azért, hogy eszközként őket is ellenem használják. Részükről nem látom azt a teljesítményt, amelynek magasából elfogadható volna, hogy ilyen gőggel minősítsenek és gyalázzanak embereket, előadásokat…

 

De ez csupán az érem egyik oldala. Nagyszerűen dolgozik a társulat, épül az új repertoár. Sokan kezdtek a Nemzetibe járni, akik eddig ezt nem tették. Nagyon sokan örülnek annak, amit ma a Nemzeti kínál. Kinyitottuk a színház kapuit, rengetegen jönnek a programjainkra, szépen alakul a közönségünk. Megannyi jelét tapasztaljuk a felénk áradó szimpátiának, szeretetnek – ez erőt ad.

„Mint a gyerekkor – Gyuri őze”

Lipovszky György orvos-természetfotós kiállítása

 

2011 novemberében tárta ki kapuit az Aszód közeli „mesefaluban”, Kartalon Ladócsy László művésztanár műterem-galériája, amely három esztendeje a Galga-vidék egyik, önzetlen, fészekrakó szeretettel építgetett művészeti fellegvára, sok, változatos műfajú rendezvény helyszíne. E sorok írója itt nyitotta meg (prózában és versben) január 25-én Lipovszky György orvos- természetfotós Mint a gyerekkor – Gyuri őze című kiállítását, amelyet már a megnyitó pillanatában komoly tömeg fogadott, s a visszajelzések szerint az internet jóvoltából is nagyon sokan látták e gyűjtemény páratlanul szép anyagát. A galéria és a képek hangulata „élő adásban” természetesen megsokszorozódik. A nagy érdeklődésre való tekintettel ez a lelki-esztétikai vitaminnal felérő tárlat április végéig, mindennap 16 és 20 óra között várja a látogatókat, a Csokonai köz 3. kertjében található melléképületben. A nagycsaládos természetfotós és az ugyancsak fészekaljnyi utódot melengető Ladócsy házaspár a kisgyermekes vendégeket különösen nagy szeretettel hívogatja. Kedvcsinálónak álljon itt egy rövid beszélgetés Lipovszky doktor úrral.

 

Ha Széchenyi Zsigmondot, a jeles vadász szerzőt idézve azt mondom: „Ahogy elkezdődött”, mire emlékszik a természet, majd a természetfotózás iránti szeretetével kapcsolatban?

 

– Elsősorban felnevelő apai nagyszüleimre, arra a vidékre, ahol – édesanyám korai halála után – nagyapám, az egykori katolikus kántortanító, majd egyszerűen csak a nógrádi Iliny falu aprajának-nagyjának tanító bácsija járta velem a környékbeli erdőket, nyitotta szememet a teremtett világ nagy és apró csodáira.

Válasz az Északi harmóniákra

Február eleji számunkban számomra eddig ismeretlen Grieg-kézírás „rejtélyét” jeleztem, s azt, hogy erre Norvégiából máig nem kaptam választ. (Levelemet a követség által megadott címre küldtem).

 

Azóta változott a kép, ugyanis Eckhardt Mária zenetörténész, Liszt-kutató, a Nemzetközi Grieg Társaság vezetőségi tagja választ küldött, pontos tájékoztatást a norvég zeneköltő kézírásáról, amely a Caffè Grecóban látható. Az alábbiakban közöljük a válasz legfontosabb részleteit. Öröm töltött el, amikor olvastam, azok nevében is, akik honi tájon Grieg tisztelői.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.