Lacika

Varga Laci Budapesten, egy fáskamrából átalakított, széllelbélelt „lakásban” élt szüleivel és két testvérével. Még ezért is húsz pengőt kellett fizetniük havonta. Apja alkalmi munkákból próbálta eltartani a családot, ami azt jelentette, hogy legtöbbször munkanélküli volt. Összesen két ebédet és két adag tejet kaptak az ínségkonyháról. Nem tudták rendesen fizetni a házbért, kilakoltatták őket, három hétig tanyáztak egy üres telken a szabad ég alatt. Késő ősz volt akkor, 1931-ben, a Rózsadomb szegények lakta lejtőjén, a József-hegyen. „Laci meghűlt és meghalt” – írta Boldizsár Iván az Írott képek című tanulmányában, 1937-ben.

 

Ezt a fényképet Kálmán Kata szociofotós készítette. Férje, Hevesy Iván film- és művészettörténész szakíró biztatására kezdett fotográfiával foglalkozni. 1931-től járta Pest környékét és a magyar vidéket, munkásokat, parasztokat, koldusokat fényképezett. Szociális jellegű témákat már a XX. század elején is fotóztak. Az emberi társadalomról, a közösséget érintő problémákról, a társadalom peremén élőkről szóltak ezek a képek.


„1937 tavaszán egy macskamozgású, pápaszemes fiatal lány lépett be Cserépfalvi Imre Váci utcai könyvesboltjának hátsó kis szobájába” – emlékezett Boldizsár Iván Kálmán Katára 1978-ban. Kálmán Cserépfalvit kereste, azt mondta, Móricz Zsigmond küldte. Így kezdődött egy különleges album, a Tiborc című könyv kiadásának története. Az album, amely huszonnégy szocio portrét tartalmazott Boldizsár Írott képek című elemzésével, 1937 karácsonyán jelent meg. Ebben a könyvben található Varga Laci portréja is.

 

„Az ember az az állat, amely a legtöbb nélkülözést bírja el. A Tiborcok élete egy betegség; egy szenvedés-sorozat: életük folyamata maga a szenvedés” – írta Móricz Zsigmond a könyv bevezetőjében. Kenyérevő gyermek címmel vált ismertté Kálmán Kata azóta is töretlenül népszerű képe Varga Laciról. A kép a Német Kommunista Párt 1932-es választási plakátján is szerepelt, és mind a mai napig felhasználják különböző gyermekjóléti alapítványok Magyarországon is. 1935-ben elnyerte a milánói fotóművészeti triennálé aranyérmét.

 

Móricz Zsigmond bevezetőjének végén azt írja: „Fotodokumentálás: Így van. Így található fel a természetben a magyar. Fotopropaganda: Ennek azonban nem kell így maradni és nem is fog. Sajnos, a legjobb lencse sem tud a már elrontott régire új fényt hinteni: majd a jövő Kálmán Katája lefényképezi a boldogabb, okosabb és szebb jövő magyarját. Leányfalu, 1937. március 25.”

 

Csak remélhetjük, hogy mára talán valamelyest javult a helyzet a harmincas évekhez képest.