„Mint a gyerekkor – Gyuri őze”

És a fényképezés?

 

– Az pedig egyértelműen mérnökműszaki egyetemi docens édesapám érdeme, aki egy lakótelepi fürdőszobában tanítgatott többek között az előhívás fortélyaira.

 

Az, hogy felnőttként, sőt már nagyapaként úgy „rákapott” a fényírás művészetére, szintén a gyerekkori emlékeknek köszönhető?

 

– Részben igen, de az is szerepet játszott e több mint hobbi szenvedélyemmé válásában, hogy harmincöt éve éppen felnevelő tájam, Nógrád három falujában, Kállón, Erdőkürtön és Erdőtarcsán gyógyítom az embereket. Tehát bár Budapesten kaptam orvosi diplomát, minden idegszálammal visszavágytam az erdők, vadak, madarak megnyugtató, gyógyító közelébe.


Noha e kiállítás címe és címadó képe a fényképezőgép lencséje előtt elfutó őzről esetleg „Bambi-párhuzamokat” kelthet azokban, akik még nem ismerik képeit, ezt a tévhitet már egyetlen felvétele bemutatásával könnyű eloszlatni.

 

– Legalábbis nagyon remélem. Immáron hivatalos képesítést is szerzett természetfotósként nagyon ügyelek arra, hogy kikerüljem a túl édes, túl szép, egyszóval a Disney-féle világot. Sokkal inkább azt a természetábrázolási stílust követem, XXI. századi technikával, mint annak idején a filmjeivel és fényképalbumaival oly sokakat megszólító Homoki-Nagy István. Őzeim nem tűrik a közelképeket, nem játszadoznak „édesen”, vaddisznóim nem „jól fésültek”, tehát nem elandalítani akarom képeim nézőit.

 

Érez valami rokonságot eredeti hivatása, a gyógyítás és a természetfotózás között?

 

– Igen. Ellenkező esetben a természet-fényképezés nem vált volna olyan szerves részévé az életemnek, mint ahogyan megtörtént. Akkor valóban nem lenne több egyszerű hobbinál, ügyeskedő kedvtelésnél. Így viszont felfogható orvosi munkám egyik újabb dimenziójának, nem egyszerűen úgy, hogy néhány képem három szolgálati helyem rendelőiben is látható, hanem úgy, hogy a holisztikus gyógyászat, a testet és a lelket egyszerre gyógyító medicina fogalomkörébe a szépséggel gyógyítás is bőven belefér.

 

Tervei, álmai?

 

– Elsősorban az, hogy legyen erőm, időm és kedvem folytatni ezt a nagyon szép, de sokszor bizony kemény terepmunkával, kiadós barangolásokkal is járó műfajt, természetesen szigorúan a számomra oly fontos orvosi feladatok elvégzése után. Van az országnak néhány városa – például Balatonfüred –, ahol nagyon szívesen állítanám ki e kedves „családi régiónkhoz” kötődő képeimet, s előbb-utóbb könyv alakban is örömmel állítanám meg a mulandó szépséget, legyen az elfutó őz vagy szél borzolta virág. Az mindenképpen nagy öröm volt számomra, hogy mostani, kartali kiállításomra oly sokan eljöttek abból a szerencsére közeli három faluból, ahová három és fél családorvosi évtized és sok, úgy érzem, nagyon fontos emberi kapcsolat köt. Fotós blogom virtuális tárlatai révén pedig nagyon sok bel- és külföldi természetfotós pályatárssal köthettem barátságot. Nagy öröm velük is megosztani a magyar tájak, a magyar erdők szépségét.