Jézus találkozása a szamariai asszonnyal a kegyelem pillanata volt: a beszélgetés során a zsidó próféta az idegennek tartott és nem éppen erkölcsös életű nőnek felfedi messiási mivoltát, és arra indítja, hogy új életet kezdjen: „lélekben és igazságban” imádja az egy igaz Istent. Mert ő, mindnyájunk Atyja, nem a szamariai Garizim hegyén vagy a jeruzsálemi templomban lakik, hanem a szívünkben. Szent Ágoston erről így vallott: „Interior intimo meo, superior summo meo”, Isten legbensőbb énem lakója, de ugyanakkor túl van a lélek legfelsőbb csúcsán is. Nem kívül kell keresnünk – bár a szép teremtés, a csillagos ég is róla beszél, őt dicséri –, hanem lelkiismeretünkben, a belső végtelenben, mert ott lakik az Igazság.

Katekézis a liturgiáról

A katolikus egyház nagy gazdagsága, hogy a megkeresztelt hívők számára az Istenhez fordulás számos útját teszi lehetővé: az imádság elődeinktől örökölt gyakorlatai közül ki-ki az Istennel járt útjának megfelelően, vérmérséklete, családi, egyházi beágyazódása szerint választhat ezek közül. A szentségimádás különféle formái, a rózsafüzér imádság, a kilencedek, a keresztútjárás, a szentek közbenjárását kérő imádságok, de akár a családban végzett esti imák is mind a hit ösvényének fontos útjelzőivé válhatnak. Az egyes szerzetesközösségeknek, lelkiségi mozgalmaknak is megvannak a sajátos imagyakorlataik, de napjainkban egyre többen találnak rá a légzéssel és a Jézusima ismétlésével összekapcsolt csendes meditáció vagy a Lectio Divina közösségben végzett útjára is.

Többször megkérdezték már tőlem, hogy milyen felirat szerepel a papok nyakában függő kereszt hátoldalán. Ugyanis meglehetősen nehéz kisilabizálni a görög, illetve ószláv nyelvű liturgikus szöveget. (Igaz, újabban már nem kell feltenni e kérdést, mert valami oknál fogva megváltoztatták a feliratot, s egyszerűen az 1Tim 2,14 szövegét írják rá magyarul.) Minthogy görögkatolikus egyházunkban a nagyböjt harmadik vasárnapját „kereszthódoló vasárnapnak” nevezzük, érdemesnek látszik megválaszolni e kérdést, valamint rávilágítani az eredeti szöveg értelmére.

Katalin a korabeli egyház nagy alakjainak munkatársaként szinte észrevétlenül valósította meg az életszentséget. Svéd Brigitta és Ulf Gudmarsson negyedik gyermeke volt, 1331 körül született. Egészen fiatalon egy kolostorba küldték tanulni, majd tizenhárom éves kora tájékán férjhez adták Eggert van Kyrenhez, egy német nemesemberhez. Katalin férjével szüzességben, szigorú vallásos életet élt. Időközben megözvegyült édesanyja megalapította a Brigitta-rendet. Katalin elkísérte anyját Rómába, hogy a közösség elnyerje a pápai jóváhagyást. Az út során kapta a hírt: Eggert meghalt. Katalin a gyász idején írta meg svéd nyelven A lélek vigasztalása című művét.