Puskát soha!

Értjük az aggodalmát. Valamennyien túlontúl sokat kapunk az agresszió témájából mindennap. Közhely, de a filmbeli jelenetek miatt lassan érzéketlenné is válhatunk a véres hírekre, a másik ember bántalmazására.

 

Ugyanakkor az is tapasztalat, hogy ha egy gyereknek „témája van”, akkor azt újra meg újra viszont fogjuk látni a játékában. Szerencsére… A játék ugyanis az óvodás, de kicsit más léptékkel még a kisiskolás gyerek számára is az élmények feldolgozásának, megemésztésének, megszelídítésének, egyben a tanulásnak, a gyakorlásnak is legfontosabb eszköze. Amit el lehet játszani, azt könnyebb megérteni. Amit el lehet játszani, abban megélhetők az – addig talán elnyomott, rejtett – érzések. Amit el lehet játszani, az egy kicsit veszít a kontrollálhatatlanságából, biztonságossá válik.


Ha egy gyereknek az agresszióval vagy a halállal dolga van, élethűen kidolgozott bolti eszközök nélkül is meg fogja találni a módját, hogy a játékával kifejezze azt. Puska lesz a fadarabból, gránátvető a duplókockákból, kardozik a fakanállal, és még a fürdőkád fölött is műanyagkacsa-bombázók berregnek.

 

Tiltás helyett vegyünk inkább részt a játékában! Tegyük számára lehetővé, hogy megtanuljon szimbolikusan, „mintha” módon megjeleníteni egy-egy agresszív helyzetet. Nem kell ahhoz tényleg fejbe verni a kistestvért, hogy a „sárkány” a fantáziánkban legyőzessen. Mámor akkor is lesz, ha csak felé suhintunk, mintha lecsapnánk a hét fejét. (Meg is kell majd ismételni hetvenhétszer.) Ezt lehet tanulni, akár a szülőktől is. Segítsünk neki megfogalmazni a játékhelyzetben átélt érzéseket! „Hűha, ez aztán ijesztő!”– kiálthatjuk, amikor ordítva támad a fenyegető ellenség. „Látod, ez a katona most fél/sír, mert legyőzték”– közvetíthetjük a történéseket, s így a kicsik számára is megfogalmazhatókká válnak a fontos élmények.

 

A halál, a szenvedés, az agresszió mind fontos témái emberi életünknek. Kezdenünk kell velük valamit, gyerekként és felnőttként egyaránt. Felnőttkorunkban akkor kezeljük ezeket nehezen, ha képtelenné válunk a róluk való gondolkodásra, beszédre, ha megoszthatatlanná válnak. A gyerekek a megosztást, a feldolgozást a játék által művelik. Ha sokat játszanak halált, azt értsük úgy, hogy sok segítségre van szükségük ehhez… Legyünk ebben is társaik és segítőik!