A nő, ha keresztény

Gondoljunk csak egy óvodai öltözködés jelenetére. A többi anyuka fokozott figyelemmel kíséri, milyen a megjelenésünk, hogyan beszélgetünk (veszekedünk) vetkőző gyermekünkkel, mit teszünk ezalatt a kisebbel a babakocsiban, hogyan látjuk el közben tanácsokkal az iskolást, és milyen beszélgetést folytatunk az óvónővel. Ha ezeken a „vizsgákon” átmentünk, jöhet a személyes konzultáció: Te hogy bírod ennyi gyerekkel? Hogy csinálod?

 

Szép kihívás egy kávészünet is a munkahelyen, ahol a nők tíz perc alatt ismertetik szüléstörténeteiket, családtervezési módszereiket és természetesen a férfiakkal kapcsolatos gondolataikat is.


 

Kemény és nagyon sokrétű hivatás huszonnégy órában kereszténynek (és nőnek, feleségnek, anyának) lenni. Meggyőződésem, hogy ehhez nemcsak imádságos lelkület és végtelen türelem szükséges, de alázat, bölcsesség, derű és vonzó megjelenés is.

 

Első helyen a belső harmóniánkért kell megdolgoznunk. Csak ha lelkünk egészséges, kipihent, akkor tudunk adni belőle férjünknek, gyermekeinknek, embertársainknak. „Ne hagyjuk magunkat agyonhajszolni, mert a fáradt ember nem tud jól szeretni” – mondja Tilmann Beller atya, a Schönstatt Családmozgalom magyarországi alapító papja.

 

De hogyan lehet gyerekek, munka mellett kívül-belül igényesnek, kipihentnek lenni? Ha megtaláljuk a napi lelki erőforrást az életünkben, az segít lélekben tisztulni.

 

Az egyik egyházközségben hétköznap este fél kilenctől (gyerekfektetés után) van szentségimádás a feltöltődésre vágyó családosok számára. Egy szemlélődő ima az otthoni teendők közben. Egy lelki olvasmány napi három percben. Egy miatyánk, amíg betölt a számítógép, szép egyházi zene hallgatása vasalás vagy utazás közben. Keressük a lehetőségeket a hétköznapokban is a lelki töltődésre!

 

Időnként szükséges lehet egy nagyobb „szerviz”. Egy feleség a sokéves otthonlét után egy egyéni vezetésű lelkigyakorlaton vett részt, hogy százfelé szakadó szívét kigazolja, kipárnázza a hétköznapok feladataihoz. A belső igényesség, a harmónia kihat a külsőnkre, de önmagában nem elég ahhoz, hogy megjelenésünk vonzó legyen. Már az is sokat segít a fizikai állapotunkon, ha rendszeresen sportolunk egy keveset.

 

A belső harmóniát kifejezésre juttathatjuk úgy is, hogy nem kinyúlt, kopott melegítőben várjuk haza férjünket, hanem akkor is csinosak vagyunk, ha nem megyünk sehová.

 

A külső tekintetében is fontos, hogy mindenki megtalálja, mi az, ami személy szerint neki a javára válik. Szabad újítani is. Egy ismerős anyuka a születésnapjára egy ajándékutalványt kapott: konzultációt egy stílustanácsadóval arról, hogy mi áll jól neki, hogyan alakítsa megjelenését, hogy az a legelőnyösebb legyen. Egy barátnőm, szabadnapját kihasználva, fodrászhoz és kozmetikushoz ment, majd részt vett egy portréfotózáson, hogy a legjobban sikerült képet férjének ajándékozhassa. Vérmérsékletünktől és igényünktől függően adjuk meg magunknak mindazt, ami a kipihent, erős lélekhez, a vonzó, ápolt testhez szükséges! Magunk és környezetünk javára, Isten nagyobb dicsőségére!

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .