A visszaadott szög

Bada Márta színes mesevilága Jézus szenvedéstörténetében

 

A hálószobában ülünk le, ez a műhely is. A falon a kedvenc képei lógnak, néhány ott a sarokban sorakozik, és az állványon is van egy. Ez még készülőben. Bada Márta cigány festőművész különleges világában járunk, mesebeli színek között, cigányok rég elmesélt történeteiben. Az egyedülállóan tizenhat stációból álló Jézus szenvedéstörténete sem a megszokott úton visz végig. Olyan helyeken vezet, ahol a szögnek különös jelentősége van.

 

„Már kisiskoláskoromban is rajzolgattam – meséli Bada Márta –, cigányasszonyok mondták, hogy rajzoljak már vallási képeket.” Akkoriban a cigányok gyakran összejöttek, hogy meséljenek. Mindig a legöregebb mesélt, őt hallgatták a többiek. „Nem volt tévé, de lámpa sem, evvel szórakoztattuk magunkat.” Volt, hogy elkezdték este, és csak másnap reggel fejezték be. A kis Márta pedig lerajzolta a hallottakat, a tündéreket és a sárkányokat. A szobája falán lógó egyik kép, a Virrasztó cigányok is a mesemondást örökíti meg, középen a pipázó cigánnyal, aki mondja a sok-sok történetet. „Rajzoltam én Jézust meg Máriát is, de sose tettem rá glóriát – mondja a festőművész –, mert gyerekként általában elfelejtettem, de azok az egyszerű cigányasszonyok anélkül felismerték, hogy az Mária, úgyhogy megnyugodtam.”

Olvasói levél

Imádkozzunk papjainkért!

 

Az Új Ember március 23-i számában figyeltem fel A mostoha öregek című cikkre.

 

Írója az idős ember lelki gondjairól és a mai kor papjairól szól, az ő segítségnyújtásukról, még inkább annak elmaradásáról. Zárójelbe tett egy rövid mondatot a leírtakkal kapcsolatban: „Talán vannak kivételek! Jó lenne hírt kapni róluk!”

Igen, vannak kivételek!

A kereszt üzenete

Könyvespolc

 

Cseri Kálmán református tiszteletes könyvének címéről a regényíró Szabó Magda egyik története jutott eszembe. A személyes élményeken alapuló írás a Merszi, Möszjő kötetben jelent meg, az író egy iskolai emlékét idézi fel. Munkácsy Mihály festményét, az Ecce homót nézték meg az osztállyal, majd dolgozat keretében kellett számot adniuk arról, milyen élményekkel gazdagodtak. „Ha nem akarjuk, mondta magyartanárnőnk, nem kell az egész festményről írnunk, elég lesz egy részlete is. (…) Én is teljes elragadtatással vonultam be a múzeumba, a híres kép elé. Sokáig gyanakodva szemléltem, s elborzadva érzékeltem: nem tetszik. Hogy fogok én erről írni? …sorra néztem a festmény különböző figuráit, hátha sikerül találnom közülük valakit, akivel szívesen foglalkoznám. (…) Pilátusról nem szeretnék írni, Jézusról pláne nem, a katonák nem érdekelnek, s a zsidók sem, ott egy néni éppen elájul, azt látni se szeretem. Hanem… Közelebb léptem, és megnyugodtam. Hát hiszen ezen a képen van egy nagyon kedves kutya is! (…) Megtetszett még egy nő is, a kutya közelében, vöröses haja volt, két alsókarja meg két világos csontbuzogány.”

Pálmák, kövek, szamaracska

Gyakran felrémlik előttem nagyanyám alakja, amint vasárnap kora reggel készülődik a misére. Ünneplő ruhát ölt, réges-régi imakönyvét kistáskájába teszi, majd megfésüli és kontyba rendezi ősz haját, kendőt köt, jellegzetes mozdulattal elsimítja a ráncokat. Keresztet vet, mormol egy rövid fohászt, és elindul lefelé a kálváriáról a templomba. Merthogy mama háza az egykori előszállási kálvárián épült, hajdan még kereszt is állt ott a közelben, de aztán elbontották. A régiek még emlékeznek, hogy sudár gesztenyefák között vezetett az út a Megfeszítetthez, s gesztenyevirágok illatoztak, amikor nagypénteken a keresztutat járták. Előbb azonban virágvasárnap a templom körül tartották a körmenet, majd a barkaszentelés szép szertartását.

Tulipánok birodalma

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek
Gyönyörű kis tulipánt!

 

Csokonai Vitéz Mihály fenti soraival nemcsak a kiskertekbe, de a magyar költészetbe is bevonult a tulipán.

 

A Kaukázuson túli területeken – Turkesztánban, Afganisztánban, Perzsiában, valamint a kiterjedt Török Birodalomban – voltak honosak e hagymás növény ősi formái, s ezek kései leszármazottai kerültek hazánkba.

Szupercsavargó

Azon az utolsó napon mi történt, már sohasem fogjuk megtudni. Egy amerikai fiatalember szenvedéseinek utolsó stációi rejtve maradnak előttünk. Christopher McCandless Supertrump, ahogy magát nevezte, 1992 áprilisában autóstoppal Alaszkába utazott. Gyalog vágott neki a vadonnak. Négy hónappal később jávorszarvas vadászok fedezték fel oszlásnak indult holttestét.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.