Találkozás Bolyki Györggyel

A Bolyki Brothers énekese, az Erkel Ferenc Kamarazenekar csellistája, aki az elmúlt évek során azt is bebizonyította: kiváló szervező. Bolyki György a tizenötezres közönséget vonzó Kaposfest, a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál igazgatója, aki a kaposvári kötődésű Kokas Katalin hegedűművésszel, a fesztivál alapító és művészeti vezetőjével azt reméli, hogy az augusztus 13. és 19. között zajló fesztivál ezúttal is tűzbe hozza a zenei világot s a közönséget.

– Honnan ered vonzalma a muzsika iránt?

– Édesanyám zongoratanárnő, gyönyörű hangja van, évtizedek óta vezényli saját kórusát. Szerintem tőle örököltem a zene iránti affinitásomat.

Emlékszem, épp a közértben álltam sorban 1967 októberében, amikor mellettem ketten arról beszéltek, hogy nemrég bemondta a rádió: előző nap Bolíviában agyonlőtték Che Guevarát. Fiatal srác voltam akkoriban, mégis sokat hallottam a hírhedett gerillavezérről. A bátyám korosztályába tartozó, nálam néhány évvel idősebb barátaimat sokat foglalkoztatta Che személye. Alakja már akkor is legendaszámba ment. Hosszú, lobogó haja, távolba néző, mindenre elszánt tekintete a szabadság szimbólumaként jelent meg a fiatalok számára. Alberto Korda közismert Guevara-fotója már a hatvanas években is világhíres volt, és ha az ember körülnéz, láthatja, hogy ma is az. Jelenség, amelyet ugyan figyelmen kívül lehet hagyni, de számos formában jelen van a világban. Négy hónappal Che Guevara halála előtt egy milánói kiadó elvitte Korda két negatívját, megsejtve a kép vizuális erejét. A fotót a kiadó választotta ki és vágta meg ilyen formára, majd irdatlan példányszámú plakátot készített az új „messiás” arcképéről. Leggyakrabban pólókon tűnik fel Che képe, de látható kulcstartókon, bögréken és ki tudja, milyen más tárgyakon.

A Budapesti Történeti Múzeum – az Uffizi képtár magyar vonatkozású önarcképeiből válogató – időszaki kiállításáról szóló, két héttel ezelőtt megjelent írásunkra Eckhardt Mária a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont nyugalmazott alapító igazgatója reagált. Levelében Nemes Eliza önarcképe kapcsán néhány gondolatot fűzött cikkünkhöz: „Ma a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum állandó kiállításának féltve őrzött kincse Nemes Eliza egyik gyönyörű, nagyméretű festménye, amelyet 1879-ben Liszt Ferencről festett, aki modellt ült neki a zongoránál.

A XX. század diktatúrái közül a fasizmus bűnei igen jól dokumentáltak. Ezzel ellentétben az egykori Szovjetunió rémtetteiről szinte alig áll rendelkezésünkre irat vagy fénykép. Éppen ezért felbecsülhetetlenek a szemtanúk visszaemlékezései. Kiemelkednek közülük azok, akik írói vénával is rendelkeztek. Ők ugyanis könyveik révén képesek voltak arra, hogy belopakodjanak a hétköznapi emberek nappalijába, dolgozószobájába, így megismertetve a világ közvéleményét mindazzal, ami a Gulagon történt. Közülük a legismertebb Alekszandr Szolzsenyicin, aki, miután 1973-ban kiutasítottak hazájából, az Egyesült Államokban élt. Egészen más sors jutott osztályrészül Varlam Salamovnak, aki a Szovjetunió északkeleti csücskében található Kolimán raboskodott. Kolimai elbeszéléseiből az Európa Könyvkiadó a Szabad Tér Kiadóval közösen 1989-ben, önállóan pedig 2005-ben adott ki válogatást. Előbbi címe Kolima – Történetek a sztálini lágerekből, utóbbié Szentencia – Válogatott elbeszélések.

Sokan mondhatják: „Ugyan minek egy százegyedik Mátyás király-mesegyűjtemény a meglévő száz mellé?” Vagy stílusosan fogalmazva: „Még a cinkotai kántor iccéjébe se lehet több bort beletölteni, mint amennyi belefér…” De, bizony mondom, igencsak balga megközelítés volna ez: mert hiába se szeri, se száma az igazságos királyunk személyét körünkbe visszahívó könyveknek, mesefilmeknek, lemezeknek, gyerekszíndaraboknak (emlékezzünk itt meg kiváló, Mátyás királyt megformáló színészünkről, a nemrég elhunyt Helyey Lászlóról), ez a legújabb kiadvány valósággal kiragyog társai sorából, mint az idei Ünnepi Könyvhét egyik legparádésabb, korhatár nélküli darabja. Mert Kóka Rozália, sokunk szeretett Rozikája, a Magyar Népművészet Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, de legfőképpen a magyar nyelvű mesemondás nagyasszonya nemhiába „utazik” negyedszázada Mátyás királytémában is. Méghozzá nem akárhogyan, amint az már 2003-ban is kiderült, a közkedvelt Mátyás király rózsát nyitó ostornyele című kötetből.

Mikor e sorokat írom, ballagóink még épp készülnek a szóbeli érettségire. Nekik feltétlenül ajánlott megnézni a még június elején bemutatott A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című filmet – de szigorúan csak a vizsgák után. Ha ugyanis úgy adják elő tanáraiknak Európa XX. századi történetét, ahogy itt látható, abból tuti emlékezetes felelet lesz, de nem biztos, hogy a vizsgáztatók értékelni fogják a kreativitást.

„A sok romantikus ócskaság és szélesvásznú szemfényvesztés között az igazat keressük. Ez pedig kihívás, mint maga a szerelem.”

Ezzel a felhívással indul útjára a Faludi Ferenc Akadémia 18. nemzetközi amatőrfilmszemléje és fotópályázata, amelyet november 28-29-én rendeznek meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A tematikus fesztivál célja, hogy a határon innen és túl levő filmes-fotós alkotókat dialógusra ösztönözze és tapasztalatcserére hívja. Korhatár nélkül, október 10-éig várják a szervezők a filmeket és fotókat az idei témára, ami a szerelem.