Sirálysziget
Április 16-án Tömörkény határában, egy hajdani szikes tó helyén létesített halgazdaságban jártunk. Útközben a sok belvíz egyikén récék, szárcsák és bütykös hattyúk mellett tizenkét gólyatöcsöt láttunk. Az első halastó mellett bokorsor húzódik, benne csilcsalpfüzike és barátka énekelt, a magas nyárfákon erdei pinty csattogott és a sípom csalogató hangjára nyomban válaszolt, dalolni kezdett a fülemüle is. A gátakról jó kilátás nyílik a tavakra, ahol búbos vöcsök, szárcsák és récék úszkáltak, felettük sirályok keringtek. Feltűnően sok volt a szerecsensirály, orrhangú, kissé nyávogó „kjau” kiáltásaikat mindenfelől hallottuk. A szerecsensirály viszonylag új vendég Magyarországon, az első párok a múlt század negyvenes-ötvenes éveiben kezdtek költeni először a rétszilasi halastavakon, majd a szegedi Fehértón. Számuk azóta örvendetesen nőtt, ma dankasirályokkal vegyes telepeken legalább négyszáztíz pár fészkel az országban.

A piaci élet alaptörvénye: azt kell gyártani, amire igény mutatkozik. A keresletet persze növelni lehet reklámokkal és mindenféle üzleti fogásokkal, ám sokkal szerencsésebb, ha már eleve jelentős mértékû. Lengyelországban a valláshoz kötődő termékek e szerencsés helyzetben vannak. Így aztán nem meglepő, hogy május elején, az elsőáldozás időszakában új édesség került az ottani üzletek polcára, amelynek neve: Első szentáldozási emlék. A legendás mozgalomhoz kötődő Szolidaritás csokoládégyár desszertjének díszdoboza elegáns bonbonokat rejt, négyféle töltelékkel. Fiúknak és lányoknak is készül – képünkön most az előbbi változat borítóját mutatjuk be. Ez az édesség egyfajta lengyel hagyományt követ, hiszen Boldog II. János Pál pápa emlékirataiból tudjuk: kisfiúként, ha jól viselkedett, a vasárnapi szentmise után édesapja krémest vásárolt neki a templom melletti cukrászdában…
A szegedi füvészkertben, a madarak és a fák napjához kapcsolódóan e figyelemfelkeltő címmel tartanak ismeretterjesztő foglalkozásokat gyerekeknek. Az év madara Magyarországon 2011-ben a széncinege (más néven küncsics, tökcinege, szegcin, tükrös cin vagy cince), az év fája pedig a tiszafa, amely nem a Tisza folyóról kapta a nevét. Egy 1250-es oklevél „tyzafa” néven említi, később előfordul „thysafaként”, majd „tizafaként” is. Erdélyben tiszafenyő és ternyőfa néven ismerik.