A hazai gyűjtők között külön „kasztot” képviselnek a rovarfogó növények szerelmesei. Mostani írásomat nekik ajánlom.
Amerikában híre terjedt, hogy léteznek olyan növények, amelyek rovarokkal táplálkoznak. Ez a XVII. századi felfedezés körülbelül akkora szenzáció lehetett, mint a bulvárhír, miszerint „a postás megharapta a kutyát”.
Bizony „kétarcúak” a galócák, mint az ókori rómaiak kapuőrző pogány istensége. Vannak közöttük súlyosan vagy életveszélyesen mérgezők, de ehető, évezredek óta ismert ínyencségnek számító fajok is. Agalócákat könnyen felismerhetjük, ha alaposan megnézve őket a tönkjük tövén valamilyen bocskort, a tönk dereka körül pedig gallért látunk. Vannak galócák, amelyeknek csak bocskoruk, s olyanok is, melyeknek csak gallérjuk nőtt.
Az angyalok olykor meglepő dolgokat művelnek. Az angelológia, vagyis az angyalok létével foglalkozó teológiai tan nem is térhet ki valamennyi furcsaságukra. Így az sem szerepel a tudós könyvekben, hogy az őrangyalok borús napokon, kora délután szívesen üldögélnek emeleti ablakpárkányunkon, vigyázva ránk, nehogy kipottyanjunk a magasból.
Szülőfalumat, Előszállást kevesen ismerik, gyakran megkérdezik, merre található. Régebben azt szoktam mondani, a Mezőföldön, Fejér megyében, Dunaföldvártól tíz, Dunaújvárostól huszonnyolc kilométerre. Ma már inkább Nagykarácsony a viszonyítási pont, amelyet a szeretetpostáról és a Mikulásházról többen ismernek.
Szeretem a természetfilmeket, és ha csak lehet, azokra a csatornákra kapcsolok, ahol a képek távoli tájakra, legfeljebb állatkertekben látható állatok közé viszik az embert. Gyönyörködöm a szebbnél szebb képekben, de közben mindig megdöbbenve hallom a kísérőszövegben a „gyilkos” szót. Az oroszlánok lerántják a többitől elmaradt vagy a csordától elszakított kafferbivalyt, a gepárd szédületes iramban üldözi és fojtja meg végül a menekülő gazellát vagy a fiatal varacskos disznót, a dél-amerikai őserdőben a hárpia majmokat és lajhárokat zsákmányol.
Egyik nyári őrségi gombagyűjtő utunk alkalmával két társammal s egyikük vizslájával jártuk a terepet. Háromszög alakban, mintegy ötven-száz méterre lehettünk már egymástól, amikor a kutya „meglátogatott”. Megnézett, ott vagyok-e, s már iramodott is el valamerre. Gondolom, a gazdája felé. Mivel percek is elteltek ezután, szerintem másik társamat is ellenőrizte.
A festői szépségű Somogyi-dombság északi peremén megbúvó hangulatos kisvárost hazai és külföldi vendégek az év minden időszakában egyaránt szívesen keresik fel. Nemcsak messze földön híres gyógyfürdője csalogatja e vidékre az üdülővendégeket, hanem a Szent Márton út egyik állomása: műemlék temploma is.
Hajdan a keresztet szokás volt „urazni”, jutott eszembe bakonyi barangolásunk csőszpusztai kényszerű pihenőhelyén. Egy zsák hevert az út közepén, megálltunk hát. Könnyen odébbdobtuk a valószínűleg szalmával kitömött akadályt, s akkor pillantottuk meg az út melletti facsoport védelmében álló keresztet. Ha nincs a zsák, valószínűleg észre sem vesszük…