Lelkiség

Az egyház imádkozó közösség. Az egyház tagjaiként Urunkat követjük ebben a tevékenységében. Ugyanis Jézus sokat imádkozott. Nemcsak úgy, hogy állandó kapcsolatban állt a mennyei Atyával, ami az ima lényege, hanem sok szóbeli imát is mondott. Akár még az egész napi tevékenysége után is „az egész éjszakát imádságban töltötte” (Lk 6,12). Követőit állandó imádságra buzdította: „Virrasszatok és imádkozzatok” (Mt 36,41). A legelső, jeruzsálemi keresztény közösségről tudjuk, hogy megfogadta Jézus tanítását: „Állhatatosan kitartottak (…) az imádságban (…) Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban” (ApCsel 2,42-46). Mi is ezt kívánjuk tenni, Szent Pál apostol további buzdítására is figyelve: „Szüntelenül imádkozzatok” (1Tesz 5,17).

Szeptember 22.

A XIX. században és a XX. század elején a spanyol katolikus egyház egyértelműen állást foglalt a monarchia mellett, és támogatta az arisztokrata elitet. Ugyanakkor a katonai vezetésben és a konzervatív körökben is egyre inkább teret nyertek az antiklerikális eszmék, válaszként egyrészt az egyház karlista háborúkban betöltött szerepére, másrészt az egyházi vezetés által bevezetett, társadalmi reformokat akadályozó törvényekre.

A polgárháború kitörésekor a köztársaságiak azonnal az egyház ellen fordultak. Az első hónapokban, illetve a vörös terror idején nemcsak a papságot, de egész közösségeket üldöztek. Egyes becslések szerint a papság és a szerzetesség húsz százaléka áldozatul esett. Antonio Montero Moreno érsek 1961-ben megjelent könyvében 6 832 főre tette az egyházi áldozatok számát – ezt a számot később a legtöbb történész hitelesnek fogadta el. A meghalt világi hívek számáról sajnos nincsenek adatok.

Jn 3,13–17

Idén a 24. évközi vasárnapra esik a Szent Kereszt felmagasztaltatásának ünnepe, ezért a szentmisében ennek az ünnepnek az olvasmányait és könyörgéseit vesszük. A János-evangélium 3. fejezetében, Jézus és Nikodémus éjjeli beszélgetésében olvassuk a megváltásunk titkát összefoglaló verseket: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mind az, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).

Katekézis a liturgiáról

A szentelményeknek két fő csoportja van: a szentelések és az áldások. Mind a kettőben részesülhetnek emberek, illetve dolgok, tárgyak, teremtményi valóságok, élethelyzetek. A szentelések nem azonosak az áldásokkal: a szenteléseknek mindig sajátos Krisztus-arculatuk van, szertartásuk és a hitbéli értékük sokkal szimbolikusabb mint az áldásoké, és rendszerint nem ismételhető szertartások ezek (míg az áldások igen). Az embereknek nyújtott szentelményi (!) szentelések (és itt most nem a szentségi szentelésekről van szó, mint például a papszentelés) közé tartozik a szerzetesi fogadalom, az apát és az apátnő beiktatása.

A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe a IV. századra, egészen pontosan 335. szeptember 14-ére nyúlik vissza. Ugyanis az egy nappal korábban felszentelt Feltámadás- (vagy nyugati elnevezése szerint Szentsír-) templomban ekkor mutatták fel a világ négy égtája felé a kereszténység legdrágább ereklyéjét, az életadó Keresztet. Az ünnep liturgikus szövegei később keletkeztek (közülük egyesek Damaszkuszi Szent Jánosnak köszönhetőek, a VIII. századból). Énekeink sokszor kapcsolják a kereszthez a győzelem gondolatát. Az ünnepi tropár, a fő ének, kérő formában tartalmazza ezt: „Adj győzelmet ellenségeink fölött.” Nézzük, mit is jelent ez!

Szeptember 17.

Lengyel nemesi családban született 1822. november 1-jén a mai Ukrajna területén, Wojutynban, amely akkor az Orosz Birodalom része volt. Tizenegy éves volt, amikor édesapja meghalt, és tizenhat, amikor az édesanyját hazafias tevékenysége miatt Szibériába száműzték. Érettségi után a moszkvai egyetemen matematikát tanult, majd Párizsban, a Sorbonne-on francia irodalmat hallgatott. Ezekben az években határozta el, hogy pap lesz.

Mt 16,21–27

Jó oka volt Jézusnak, hogy „a tanítványainak a lelkére kötötte, hogy senkinek se mondják, hogy ő a Messiás” (Mt 16,20). Mert, bár kérdésére – „hát ti kinek tartotok engem?” (Mt 16,15) – Péter a többiek nevében is helyesen válaszol: „Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia”, kiderül, hogy a kimondott szavakat – valószínűleg a többi apostollal együtt – nem érti, sőt, ami még rosszabb, rosszul érti, magabiztosan félreérti.

Katekézis a liturgiáról

Az ember nemcsak szellemiség, hanem anyagi valóság is: az Úr az embert a föld porából gyúrta, majd az elkészült „szobornak” az orrába lehelte az élet leheletét (Ter 2,7). Az Úr, amikor üdvözíteni akarja az embert, az ember egészét szólítja meg, vagyis az üdvösség nemcsak a léleknek szól, hanem a „pornak” is. Azok az üdvözítő (!) valóságok, amelyeket szentségeknek nevezünk, nemcsak lelki, szellemi közlések, hanem anyagi természetű dolgok is; „a dolgokhoz hozzáadott isteni szó” – ahogyan Szent Ágoston nevezte ezeket.