José Aparicio Sanz és társai, a spanyol polgárháború mártírjai

Mára közel ezer spanyol mártírt avattak boldoggá vagy szentté, és mintegy kétezer eljárás van folyamatban. Sok kritikát fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy a kanonizációk nem elég megalapozottak, és gyakran nehéz kideríteni, hogy az adott személy milyen szerepet vállalt a politikai küzdelmekben.
II. János Pál pápa azonban rámutatott: akiket oltárra emelnek, nem vettek részt semmilyen fegyveres vagy ideológiai harcban, és kizárólag a vallásuk miatt ölték meg őket. II. János Pál pápa 2007-ben avatta boldoggá José Aparicio Sanzt és kétszázharminckét társát. Ők alkotják az oltárra emelt spanyol mártírok legnagyobb csoportját. Vannak köztük papok, szerzetesek és világi hívők is.


José Aparicio Sanz mélyen vallásos katolikus családban született 1893. március 12-én. Korán feléledt benne a papi hivatás utáni vágy, és a középiskola befejeztével belépett a valenciai szemináriumba. 1916. június 17-én szentelték fel, első miséjét a szülővárosában, Enguerában mutatta be. Benaliban szolgált plébánosként, ahol felújíttatta a templomot és a plébánia épületét. 1917-ben áthelyezték Valenciába, a Santa Maria de Oliva-plébániatemplomba. Az 1918-ban kitört influenzajárvány (spanyolnátha) idején – amely súlyosan érintette a valenciai lakosságot – nagy önfeláldozással ápolta a betegeket.

1921-ben Luchentébe helyezték át. Írásaiból tudjuk, hogy itt bontakozott ki különösen elmélyült lelki élete, amelynek középpontjában az eucharisztia állt.
Harminchét éves korában kinevezték szülővárosának plébánosává. A spanyol forradalom kitörésekor igyekezett szót emelni az üldözöttekért. 1936 októberében néhány hívő megkérte, hogy a közeledő karácsonyra való tekintettel kérjen kegyelmet bebörtönzött hozzátartozóik számára. Megtette, ám ezért őt magát is letartóztatták. Számos más egyházmegyés pappal volt együtt a börtönben. Karácsony után, december 29-én harminc másik fogollyal együtt kivégezték.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..