Lelkiség

A római liturgia történetéből

A liturgia megismeréséhez és megértéséhez elengedhetetlenül szükséges könyveinek vizsgálata, kutatása. A „liturgikus könyv” ugyanis nem a liturgiáról szóló könyvet jelent (például egy teológiai tankönyv a szertartásokról, vagy egy szép kommentár-elmélkedés valamelyik liturgikus cselekményről vagy ünnepről), hanem az a könyv, amelyből a szertartás imáit imádkozzák, szövegeit felolvassák, a cselekmény koreográfiáját forgatókönyvszerűen leírják.

Sok szentírástudós, pap, lelkipásztor szereti átnevezni a tékozló fiúról szóló evangéliumi példabeszédet, azt állítva, hogy valójában az Atya szeretetéről szól a történet (Lk 15,11–32). Nem áll szándékomban megcáfolni az eljárásukat, talán nem is tudnám megfelelőképpen megtenni. Viszont azt határozottan ki tudom jelenteni, hogy a görögkatolikus egyház liturgikus szövegei mégiscsak a tékozló fiúról szólnak azon a vasárnapon, amely a nagyböjtöt előkészítő vasárnapok sorában éppen róla kapta a nevét. Elegendő ehhez a fő éneket, a kontákot szemügyre venni: csodálatosan benne van a bűnbánat folyamata, amely a bocsánat elnyerésének biztos tudatában csúcsosodik ki. Emellett azonban fontos észrevenni, hogy a himnuszköltő személyében a tékozló fiúval azonosítjuk magunkat. Nem is tehetünk másképpen, ha készületünket komolyan akarjuk venni.

Február 1.

A francia forradalom kezdetben nem volt szigorúan véve egyházellenes. Amikor 1789. május 5-én Versailles-ban a rendi gyűlés összeült, a harmadik rend (polgárság) és az első rend (egyház) között egyetértés volt. Augusztus 4-én az egyház önként lemondott rendi kiváltságairól. Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, illetve az új alkotmány nemcsak az emberi jogokat, hanem a lelkiismereti és vallásszabadságot is biztosította.

Az antiklerikális rendelkezések sorát az egyházi vagyon állami tulajdonba vétele nyitotta meg (1789. november 2.), államosították és bezáratták az egyházi iskolákat, szeretetházakat, kórházakat. Az alkotmányozó nemzetgyűlés 1790. február 13-án kimondta az összes nem szociális jellegű szerzetesrend feloszlatását, július 12-én pedig új egyházi alkotmányt vezettek be. Ez a francia egyház számára teljesen elfogadhatatlan volt, ugyanis elszakította Rómától, az államnak rendelte alá, megszüntetett püspökségeket, az egyházi hivatalok betöltését pedig a politikai hatóságra ruházta.

Mk 1,14–20

Az évközi harmadik vasárnap evangéliumi szakasza kiemelkedő fontosságú: Jézus ekkor hirdeti meg az evangéliumot a népnek. Szavai súlyosak, magukban foglalják a teljes ószövetségi üdvrendet. A jézusi igék ugyanis jóval többet mondanak annál, amit a magyar fordítás visszaad. „Betelt” és „közel van” – két befejezett cselekvésre utaló igealak ez. Mit is jelentenek tehát? „Betelt az idő”, vagyis évszázadokon keresztül, folyamatosan a beteljesedés felé tartott az idő, és most, az evangéliumi jelenben ez a törekvés lezárult.

– az Oltáriszentség első nagy teológusa

A III. század nemcsak a liturgikus ünneplés formáit tekintve jelentős és termékeny korszaka a liturgiatörténetnek, hanem a liturgia dogmatikai tartalmát tekintve is. Aquitániai Proszper majd csak az V. század közepén fogalmazza meg azt az elvet, amely kezdettől végigkíséri a keresztény hit teológiai megfogalmazása és annak liturgikus ünneplése közötti kapcsolatot: „az imádság törvénye meghatározza a hit törvényét” – vagyis amit ünnepelünk, azt hisszük is, és amit hiszünk, az van jelen az ünnepeinkben.

A vámos és farizeus vasárnapja fontos mérföldkövet jelent a bizánci egyház liturgikus életében. Ugyanis a rákövetkező héten kezdetét veszi – igaz, még nem teljes mértékben – a nagyböjti liturgikus szövegek használata, s ezzel együtt a szent időszakra való felkészülés. A sportból vett hasonlattal élve, elkezdhetjük a bemelegítést, mielőtt a startvonalhoz állnánk. Igaz, még következik három vasárnap, hogy eldördüljön a startpisztoly, de hogy komolyan tudjuk venni a húsvét szent ünnepére való felkészülést, elengedhetetlen a ráhangolódás. Ennek első lépése az alázatos vámossal való azonosulásunk.

Január 27.

A Garda-tó partján, Desenzanóban született, 1474. március 1-jén. Szülei földművesek voltak; kicsiny birtokukon dolgoztak, szorgalom és mély vallásosság jellemezte őket. Angéla és nővére korán árvaságra jutott; anyai nagybátyjuk fogadta magához őket. Újabb megpróbáltatást jelentett számára nővére váratlan halála, mely tragédia még inkább Isten felé fordította. Sokat imádkozott testvére lelkiüdvéért, sőt látomásban is része volt: angyalsereg közepén látta vonulni testvérét. Ekkoriban lépett be Assisi Szent Ferenc harmad-rendjébe.

Először 2001-ben Budapesten vettem részt a találkozó előkészítésében. A plébániánkon több másik fiatallal együtt próbáltuk segíteni a vendégek szálláshelyének szétosztását, a helyi programok szervezését, imákat, énekléseket, előadások fordítását.