Liturgia: Vágyakozva Máriával

„Harmatozzatok” – halljuk az ismerős adventi éneket a roráté miséinken. Tudjuk, hogy az adventi Mária-mise introitusa Izajás prófétától való (45,8), aki könyörög: nyíljék meg a föld, harmatozzék az ég, és teremje meg a vágyva várt Üdvözítőt.

Szentírás-magyarázat: Ki is az Eljövendő? Advent második vasárnapja – Mk 1,1–8

Advent második vasárnapján Szent Márk könyvéből vesszük az evangéliumot: az egész kis könyvnek bevezető sorait: „Így kezdődik Jézus Krisztusnak, Isten Fiának evangéliuma.” Jézus majd a 8. fejezetben kérdezi meg Pétert: „Ti kinek tartotok engem? Emlékezünk a válaszra: „Te vagy a Krisztus.” Amikor pedig a Megfeszített „kiáltva kiadja lelkét”, a római százados jelenti ki: „Ez az ember valóban Isten Fia volt”(15,39).

Szívből élni kell minden sorát

Kerekasztal-beszélgetés a Bibliáról – A Szegedi Református Egyetemi Lelkészség és a Szegedi Közéleti Kávéház kezdeményezésére kerekasztal-beszélgetésre került sor a szegedi Honvéd téri református templomban, november 26-án.

Híd Kaposvár és Medjugorje között

Ljubo atya a hit ajándékairól – Ljubo Kurtovic atya volt a vendége a kaposvári Szent Margit-templomnak november 17-én. A hat éven át Medjugorjében szolgáló káplánt a Szűzanya kiválasztott papjának tartják, hiszen különös kapcsolat fűzi a jelenések helyéhez.