l. állomás: Pilátus ítélete. Tiszta kéz – piszkos lelkiismeret.
2. állomás: Önkéntesen elfogadni a keresztet annyi, mint felelősséget vállalni saját sorsunkért.
3. állomás: Nem állhatsz lábra, ha nem estél el. De csak azért kelsz föl, hogy folytasd az utadat.
A laetare-vasárnap öröme – A nagyböjt felén túl értünk. A keresztelendők már letették első vizsgáikat, örül az anyaszentegyház, hogy új tagokkal gyarapszik. A húsvét felé tartó negyvennapos böjti, sivatagi vándorlásunknak java részét megtéve örömmel állunk meg. Már szinte ide látszik Jeruzsálem, Isten városa. A mise énekei között többször is visszatérő 121. zsoltár eredetileg a Jeruzsálembe zarándoklók öröméneke volt, amellyel beléptek a fáradságos út végén a Szent Városba. A mi zarándoklásunk is e város felé tart, csak már nem annyira a földi metropolisz utunk célja, hanem az örök, a mennyei Jeruzsálem. Az a hely, ahol már a Bárány világossága fog ragyogni, mely mindnyájunk igazi hazája.
A vasárnapi szentlecke a 2. Korintusi levél 5. fejezetéből az Istennel való kiengesztelődésről szól: a kezdeményezés Istentől jön, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, s aki ránk bízta a kiengesztelődés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, s nem számítja be bűneinket.
A tékozló fiú példázatát olvassuk és halljuk a mai vasárnap. Az elhangzó történet a maga családi szintjén (apa – kisebbik fiú – nagyobbik fiú) arra indíthat bennünket, hogy megkeressük helyünket a fiak szerepkörében: megtapasztaltuk-e az apa irgalmát a bűnbocsánatban, mint az idegenbe szakadt kisebbik, vagy a kérlelő szeretetben, mint – reményünk szerint – az otthon maradt nagyobbik fiú?
Általános szándék: Imádkozzunk, „hogy a világgazdaságot az igazságosság és a méltányosság ismérvei szerint vezessék, számításba véve a népek, különösen a szegény népek valós szükségleteit”.
Istenes Szent János szerzetes (Március 8.) – A mai Portugália területén, Luzitániában született. A tökéletesebb életre vágyódva a katonaélet után a betegek szolgálatára szentelte életét. Kórházat alapított, és társaival közösséget alkotva gondozta a betegeket, elhagyatottakat.
Hányszor érzed az életben, hogy segítségre van szükséged, pedig tisztában vagy vele, hogy egyetlen ember sem tudná megoldani a problémádat. Ilyenkor önkéntelenül valaki felé fordulsz, aki lehetővé tudja tenni a lehetetlent. Ez a valaki pedig Jézus, aki ezt mondja: „Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt, »menj innét oda«, odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” (Mt 17,20)
Igazság napja, Krisztusunk,
Űzz el szívünkből éjt, homályt,
Hadd nyíljon minden szép erény,
Midőn a nappalt meghozod.