Liturgia: „Vigaszának tejével hogy beteljetek”

A transzcendens örömmel párhuzamosan a természet is kivirult: tavasz van. Rómában ilyenkor a már színpompásan virágba borult rózsákat áldotta meg a pápa. Később egy arany rózsát szentelt, melynek belsejében kis szivacs illatszert rejtett. Ezt a rózsát aztán előkelő nemeseknek ajándékozta őszentsége. Ezekről a rózsákról kapta a mai nap miseruhájának színét is, ezért enyhül rózsaszínre a nagyböjti viola szín szigorúsága. Ezért szabad e napra virággal díszíteni az egyébként egyszerű nagyböjti szentélyt, sőt, még az orgona is bátrabban szólhat, elővillantva valamit a készülő húsvéti örömből. A mai énekrend összeállításánál természetesen adódik a tény, hogy nem a Keresztények sírjatok lesz a nap fő éneke. Az introitusban Izajás prófétával (Iz 60,10-11) kiáltjuk: „Vigadozzál, Jeruzsálem! Gyűljetek egybe, kik szeretitek őt, vigaszának tejével hogy beteljetek.” Az anyaszentegyház fogad minket az énekben, aki táplálni akar bennünket a vándorlás sivatagában, vigaszának tejével, a Szentírás tanításával és az Eucharisztiával. Vigadni, felujjongani azonban csak az tud, aki előtte komolyan készült. Az oázis is csak a sivatagot átszelő vándornak jelent paradicsomot. Legyen komoly a nagyböjtünk, és akkor valódi lehet mai vigadozásunk, s majd a húsvéti allelujás ujjongásunk is.