Szűz Mária,a keresztények segítsége (Május 24.) – A keresztény nép számos alkalommal megtapasztalta a Boldogságos Szűz hathatós segítségét. Ezért szerepel ez a megszólítás a loretói litániában is. VII. Piusz pápa Napóleonnal szemben a Boldogságos Szűz védelmét kérte, majd szabadulásának emlékére rendelte el ezt az ünnepet.
Minden ünnepnek van egy előkészületi ideje, amelynek során bűnbánattal vagy önmegtagadással készülünk. Pünkösd azonban más: előtte egyetlen alkalmat sem találunk, amikor bűnbánatra szólítana egyházunk. Az egész húsvéti idő alaphangja az öröm és ujjongás.
„Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek” – olvassuk az Apostolok cselekedeteiben (2,6) a Szentlélek eljöveteléről. Megdöbbentőnek hat ez az esemény. De ha jobban belegondolunk: a mindenható Isten Szentlelke számára mi volna lehetetlen?
Pünkösd vasárnapján a szentmise első olvasmányát az apostolok cselekedeteiből vesszük. Lukács szerint a Szentlélek ajándékát a húsvétot követő ötvenedik napon kapták meg a tanítványok. János egy kicsit másképpen adja elő az eseményeket.
Szent I. János pápa és vértanú (Május 18.) – Mindössze három évig, 523-tól 526-ig volt az egyház legfőbb pásztora. Nagyon nehéz politikai és vallási problémák terhelték ezt a három esztendőt: Bizánc és Róma ellentéte, valamint az ariánusokkal való küzdelmek, amelyeket csak Nagy Szent Gergely pápa (590-604) tudott megoldani a század végén. Bizánci utazásából hazafelé indulva Ravennában fogságba vetették, és a börtönben halt meg. Ezért is tekintjük vértanúnak.
A keleti és a nyugati egyház egyaránt egy-egy hónapot szentel a Boldogságos Szűznek. (A keleti egyház ünneplése augusztus hónaphoz, a Boldogságos Szűz mennybeviteléhez kötődött.) A nyugati egyház ünneplésének gyökerei visszanyúlnak az európai országok hagyományaihoz és szokásaihoz.
Húsvét negyvenedik napján ünnepeltük/ünnepeljük Jézus mennybemenetelét. Utána a várakozás izgalma következik: az apostolok várnak a megígért Lélekre, talán még bizonytalansággal a szívükben. Mi már tudjuk, mit tesz majd az ötvenedik napon a „gyenge félőkkel” a Szentlélek. Az egyház is nagy várakozással van ebben a kilenc napban, a Szentlélek kilencedében.
Az Atya a maga dicsőségébe emeli Jézust. És az ő kitáruló és áldó karja hív és vonz: „Ha fölemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok” (Jn 12,32). Itt a fölemeltetés kettős egy értelemben hangzik el. Jelenti a megdicsőíttetést, a felmagasztaltatást.