Homíliavázlat: „Nagy örömmel…”

De jelenti a legmélyebb megaláztatást, a bűn átkának megszenvedését, az átokverte állapotunk magára vállalását, a keresztre szegezettséget, a kereszten való fölemeltetést. Izajás próféta is egységben beszél Isten szolgájának szenvedéséről és megdicsőüléséről: „Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, felemeltetik, és nagy dicsőségre jut” (52,13-tól). Az átvállalt teher emel. Isten Jézus Krisztusban magára vállalta terheinket. Ez az átvállalás a megbocsátás. A föltámadt Jézus öröme, örömének vonzása, kitárt, áldó karja a megbocsátás mennyei örömét sugározza. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás után II. János Pál pápa egy olasz kisvárosban mondott szentmisét, amelynek homíliájában óva intette Amerikát attól, hogy erre a rombolásra a bosszúállás százszoros áldozatot követelő kicsinyességével válaszoljon. Ezután a pápa a megbocsátás öröméről beszélt, és azt a meghökkentő kijelentést tette, hogy „a megbocsátás elsősorban Isten öröme, még mielőtt az emberek öröme lenne”. Az apostolok Jézus keresztje láttán, akár mert közel álltak Jézus gyötrelméhez, akár mert tagadva, megfutamodva maguk is bűnrészesévé lettek az eseményeknek, megtapasztalták, hogy a bűn milyen rémületes, nagy, pusztító hatalom. Lesújtotta őket ez a tapasztalat. Ebből a lesújtottságból ocsúdnak, amikor a föltámadt Jézus rájuk köszönt: „Béke veletek!” Jézusban egy más világ köszönt rájuk, a megbocsátás világa, a megbocsátás öröme. Ez az Isten világa, Istené, aki hatalom, de nem lesújtó, hanem fölemelő. Mindenható hatalom ez, de a maga természete szerint. Mindenható az ő megbocsátó, irgalmas jóságában és szabad és szabadon hagy. A szabadság mindenhatósága ez. Szelíden vonz, de nem erőlteti rád a megbocsátását, hanem kínálja. Visszautasíthatod, görnyedhetsz továbbra is önnön fontosságod súlya alatt, összeszoríthatod a szádat, megkukulhatsz a bocsánatkérésben, hordozva tovább mázsás bűnterheidet, ítélkező gőgöddel lehetetlenné teheted, hogy az irgalom megközelíthessen. De ha elfogadod az ő nagylelkűségét, jóságának gazdagságát, ha megengeded, hogy fölemeljen, mert megvallod, hogy nagyon lent vagy, akkor magához ölel-emel és részese lehetsz szentségének. Az eltussolni akaró, a megbocsátást kérni, adni nem tudó egyház megaláztatik. A keserves sírásra fakadó Péter, a mások ocsmány bűnéért könnyek között bocsánatot kérő pápa felmagasztaltatik, részesül Isten örömében, a megbocsátás örömében. Igaz ez akkor is, ha úgy van, hogy „a dögre settenkedő farkasok / szájuk szélét nyalva lesik hogy zokogok” (Kányádi Sándor: Sörény és koponya). Közéjük szól a küldetés (Lk 10,3), és őket elfogadva lehetek részese a jézusi fölemeltetésnek.