Advent negyedik vasárnapján az angyali üdvözlet története hangzik fel a szentmisében. Az évszázados prófétai várakozás beteljesülése, az első úrjövet ez. Az evangéliumi elbeszélés csodás módon vezet be bennünket a kegyelem világába, a csöndes adventi öröm legelső személye, Mária által.
Ami a római katolikus egyház számára a belső kapukat nyitogató, gyönyörű gregorián, az a bizánci rítusú keresztényeknek a keleti egyházzene. Ez utóbbi egyre több latin rítusú keresztényt, de sokszor olyan hallgatóságot is megérint, amelynek tagjai távol állnak az intézményes egyházak világától.
Korábbi kolléganőm mindig így válaszolt, ha munkahelyünkön csak ritkán megjelenő főnökünket keresték telefonon: „Folyamatosan érkezik.” Ez a vicces mondat az advent jellemzésére is nagyon alkalmas.
November 8-ának a Ménea (az év egyes napjaira előírt szent szolgálatokat magában foglaló könyv) a következő címet adja: Szent Mihály és Gábor főangyal, valamint a többi égi erők emlékezete.
Petrarca, a költő barátja, Simone Martini, az európai gótika és trecento festészet jeles képviselője az assisi Szent Ferenc- bazilikához a XIV. század elején épített oldalkápolna falára festette Szent Márton életének jeleneteit.
Ahogyan a keresztény ókor egyik kései nagy írója és szentje, Nolai Szent Paulinusz egyik költeményében írja, hogy a keresztény ember hivatása az, hogy Krisztus „rezonanciája”, visszhangja legyen a világban.
Jézusnak a tíz szűzről szóló példázata – akárcsak a megelőzők és a következők – az idő kérdését veti fel. Ha az időt gondolatban földi élettartamra és örök életre, a halál vagy az utolsó ítélet előtti és utáni időre osztjuk, akkor kétségkívül a Szentírásnak megfelelően járunk el.
Főleg az északi népek számára lett fényhozó. Ott, ahol sok az év sötétségbe borult napja. Ahol több fényre van szükség. Lúcia neve ugyanis fényt jelent.