Még nem késő (Mt 25,1–13)

Eszerint a földi életben együtt vannak az okos és a balga szüzek, az ítélet után viszont már külön. Ez az egyébként helyes szemléletmód azonban nem fejezi ki a lényeget. A Biblia ugyanis az időt valóban két részre tagolja, de másképpen: az Isten igéjének meghallgatása előttire és utánira. Krisztus szól hozzánk, nekünk pedig döntenünk kell, hogy az okos vagy a balga szüzek példáját követve akarunk-e élni.

 Máté evangéliumának 24–25. fejezetében Jézus hosszabb beszédét olvassuk, amelyben az egyetlen téma visszajövetele. Több hasonlat, metafora és szókép után öt példázatot találunk: a váratlanul eljövő tolvajról (24,43–44), a hűséges intézőről (24,45–51), a talentumokról (25,14–30), az utolsó ítéletről (25,31–46) és középen a tíz szűzről (25,1–13). Nemcsak a téma közös, hanem a gondolatmenet is: várakozás, beteljesedés, ítélet.

A példázat első része (1–4. vers) a tíz szűz, az egyház várakozásáról szól. Várakozni csak úgy érdemes, ha „messiási” módon, szorgos igyekezettel figyelünk, milyen jövőt szán Isten a világnak, s benne életünknek.

A példabeszéd második üzenete a beteljesedéshez kapcsolódik (5–9.). A vőlegény késlekedése nemcsak feltűnő, hanem váratlan is, mint a vízözön Noé idejében (24,38), vagy mint a tolvaj megjelenése éjszaka (24,43). E képekkel Jézus azt kívánja mondani: nem az a fontos, hogy mikor jön el, hanem az, hogy eljön. Balga dolog emberileg időzíteni Jézus visszajövetelét, de a döntés pillanatát is, hiszen így erőszakolttá válik, kényszer és megfélemlítés hatására történik, vagyis nem őszinte és nem önkéntes a döntés. De ugyanígy balga dolog halogatni is, mert lehet, hogy végleg elmulasztjuk életünk egyetlen esélyét.

A példázat harmadik részében az ítéletről esik szó (10–13.). A szöveg olvasása, hallgatása közben az az érzésünk: a hangsúly tulajdonképpen nem is az öt okoson van, hanem az öt balgán. Az utóbbiak a vőlegény megérkezésekor nem kapnak kölcsönolajat a másik öttől, az üzletből már későn érkeznek vissza, és a vőlegény bezárja előttük az ajtót, nem vállal velük közösséget. Az elmulasztott alkalomról, a már jóvátehetetlenről szól a királyi menyegző példázata is, amely szerint a menyegzős ruhát már nem lehet beszerezni (Mt 22,10–14), de megemlíthetnénk a dúsgazdag és a koldus Lázárról szólót is (Lk 16,19–31). Vajon mennyire fontos, és milyen hangsúlyt kap szövegünkben ez a „már késő” motívum?

A „már késő” gondolatát az utolsó vers is kiemeli: „Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” Ez figyelmeztetés számunkra, balga keresztények számára, hogy a váratlan ítélet és a váratlan halál az Isten kezében van, s bármikor bekövetkezhet. De ami a példázat képanyagában „már késő” (a bezárt ajtó, a „nem ismerlek benneteket”), az Jézus igehirdetésében éppen az ellenkező előjelet kapja: „még nem késő”. Akkor, ott – most pedig itt. Így ami evangéliumi szakaszunkban elhangzik, az nem fenyegetés, hanem felszólítás a megtérésre: mozduljunk ki közömbösségünkből, rezignációnkból, a „nem érdemes”, az „úgyis mindegy” depresszív pesszimizmusából. S ha úgy érezzük, olajunk elfogyott, cselekedeteinkben ellankadtunk, tartsunk ki hűséggel, hiszen örömünnepre vagyunk hivatalosak. A hangsúly valóban az öt balga szűzön van, de nem róluk, hanem nekik – nekünk – szól Jézus.