Lelkiség

A hét szentje

Az oltárra emelt XX. századi vértanú főpapok névtelen vagy szinte ismeretlen sorstársaikat is képviselik. Igaz ez Gojdics Péterre is, aki ruszin nemzetiségű görögkatolikus papi családban született Pillerpeklén községben, 1888. július 17-én. Korán feléledt benne a papi hivatás vágya, így a középiskola befejeztével rögtön megkezdte teológiai tanulmányait. Az eperjesi görögkatolikus szemináriumban, majd Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben tanult. 1911-ben, Eperjesen szentelték pappá. A következő években volt káplán, az eperjesi szeminárium prefektusa, középiskolai hittanár és levéltáros.

A Biblia üzenete

Európa missziós területté vált. De hogyan kell misszionálni? Úgy, ahogy a mai evangélium elénk tárja. Ilyen eszköztelenül? Ilyen kiszolgáltatottan? Ilyen célszerűtlenül? Pont azokhoz menve, akik a világ szemében senkinek sem számítanak, az erőtlenekhez, a betegekhez? Bárányként ebben a farkasvilágban? Mi a garancia arra, hogy azok a bizonyos kígyók és skorpiók nem emésztenek föl minket? Lehet, hogy Jézus látja a sátán vereségét, bukását, de mi inkább azt látjuk, hogy a sátán sikeres, hat, újra meg újra eléri, hogy legyen „az ember az állatok alja” (Radnóti Miklós: Nyolcadik ecloga), csürhe. Itt ő arat, éspedig a maga csűrébe. Ezek a kételyek rendre fölmerülnek a mai evangéliumot olvasva, s mindezek mögött az az alapkérdés rejlik, hogy élhető-e, megvalósítható-e az evangélium?

Kis liturgikus etikett 1.

Az Új Ember legutóbbi számában Fehérváry Jákó találóan „sekrestyés-szindrómának” nevezett „betegségről” írt, vagyis arról a mindnyájunkat veszélyeztető esetről, amikor nem nagyon vagyunk tudatában annak, mit is teszünk a liturgia terében (például hogyan vetünk keresztet) vagy a liturgikus cselekmények során. Ennek oka lehet szétszórtság, fáradtság, unottság, „rutin”, de semmiképpen sem jó ez a „nem figyelmes lét” annak jelenlétében, aki egész valójával szeret minket.

A hét szentje

Jómódú, elkötelezett keresztény családban született 1900. július 13-án, Santiago de Chilében. Eredeti neve Johanna Fernández Solar volt. Nagy családban nőtt fel, három fiú és két lánytestvére volt. Kislányként elolvasta Lisieux-i Szent Teréz önéletrajzát, amely nagy hatást gyakorolt rá, és megszületett benne a vágy, hogy hozzá hasonlóan a kis dolgokban is Istennek szentelt életet éljen. Szigorú önnevelésre adta magát, és a kissé elkényeztetett, makacs és önző gyerekből hamarosan önfeláldozó és figyelmes lány lett. A benne élő szeretet nagy intelligenciával párosult, és felismerte, hogy a hitnek tettekben kell megmutatkoznia. Tízévesen már új ember volt. Elsőáldozása után egészen különleges, misztikus kapcsolatot ápolt Krisztussal, több alkalommal is kapott egyéni kinyilatkoztatásokat.

Görögkatolikus lelkiség

A bizánci egyház szertartásai szépségükkel arra buzdítják az embert, hogy szívvel-lélekkel bekapcsolódjék a misékbe. A szent liturgia szövegében pedig kifejezetten megjelenik az óhaj, hogy „egy szájjal és egy szívvel” dicsőítsük és magasztaljuk a mennyei Atyát.

A közösségi istendicsőítés emelkedetté teszi a lelket. Az enyhe világosságot adó mécsesek lobogó lángja, az illatos tömjénfüst emelkedő burjánzása, az ikonok misztikus ragyogása nemcsak az emberi tekintetet vonzzák a magasba, hanem a lelket is. Ezért fordít különleges gondot a bizánci egyház az istentiszteletek szépségére.

A Biblia üzenete

A népek közötti ellenségeskedés mérgezi az egész történelmet. Az emberek hajlamosak arra, hogy gonosznak, alacsonyabb rendűnek, megvetésre méltónak tekintsék azokat, akik másképpen gondolkoznak, másképpen viselkednek, más nyelven beszélnek, mint ők. A népek közötti ilyen ellenséges érzések évszázadokon át fennmaradnak, kölcsönös bántalmazásokhoz és háborúkhoz vezetnek. Sajnos az európai népek történelmében is bőven akad erre példa.

Szerzetesség és liturgia

Az istentiszteleten való részvételünk egyik alaptapasztalata az unalom. Ilyesfajta megpróbáltatásainkat bizony nem csupán a néha végeérhetetlennek tűnő prédikációk okozzák. A megszokás, az ismétlődés, a fáradtság, az álmosság, a haszontalanság érzése, a napi gondok, kérdések gyakran teszik sivatagossá, szárazzá a körülöttünk lévő liturgikus tájat.

A hét szentje

Bár Tamásról, mint a legtöbb apostolról, kevés történelmi adat áll rendelkezésünkre, és valójában nem sokat tudunk róla, mégis egészen közel érezzük magunkhoz. Hozzá kötődik ugyanis Jézus egyik legszebb, minden Krisztus-követőnek reményt adó önmeghatározása. Kérdésére, amely így szól: „Nem tudjuk hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus így válaszol: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,5–6). Tamás a „hitetlen”, aki megszemélyesíti a mindenkit kísértő kételyeket, és így neki köszönhetjük Jézus kilencedik boldogságmondását: „Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek” (Jn 20,29).