A missziónak van jövője  Lk 10,1–12.17–20

Szent Lukács siet választ adni erre a kérdésre azzal, hogy evangéliumához nyomban hozzácsatolja az Apostolok cselekedeteit, melyben azt mutatja be, hogy a mennybemenetel, a pünkösd utáni egyház hogyan élte, váltotta valóra, váltotta cselekedetté az evangéliumot. Pál tökéletesen és teljesen a mai evangéliumban olvasottak szerint cselekszik. Kiderül, hogy a jézusi „recept” működik.

Pál és társai küldötteknek, az aratás Ura munkásainak tekintik magukat. Egészen átadják magukat az Úrnak, ezért az Úr Lelke az ő hatóerejük, világosságuk és bölcsességük lesz (1Kor 2,4). Engedelmesek. Ez az engedelmesség az Úrral, az aratás Urával való állandó imaegységben lehetséges (Lk10,2). Ezért képesek fölismerni, hogy mit akar tőlük a Szentlélek, Jézus Lelke. Nem a maguk feje szerint cselekszenek. Oda mennek, ahová az Úr rendeli őket (ApCsel 16,6–7). Egy álombeli hívásból kiolvassák, hogy Európába, Macedóniába kell menniük (ApCsel 16,10), így kerülnek Filippibe.


A Lélek erejével és bölcsességével gazdagon készséggel engedelmeskednek a szegénység és egyszerűség parancsának (Lk 10,4). E parancs szellemében indul, s e parancs szellemében lehet sikeres Európa missziója. Kiülnek a folyópartra, oda, ahol néhány asszony összejön a szombati imádságra, és szólnak hozzájuk. Nem mérlegelik, hogy ez a – férfiaktól bizonyára lenézett – maroknyi fehérnép milyen semmi az egész városhoz képest, nem fontolgatják, hogy érdemes-e ennyinek és ezeknek beszélni. És a siker nem is várat magára sokáig. Nyilvánvalóvá válik, hogy az aratás Ura velük munkálkodik Az egyik istenfélő asszonynak, a bíborárus Lídiának „az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond” (ApCsel 16,14).

Azt is meg kell tapasztalniuk, hogy az evangélium, Isten országának örömhíre nem mindenkinek örömhír (Lk 10,10–12). A gőg és a kapzsiság megtámadva érzi magát, ezért támad. Történik, hogy egy rabszolgalány, aki jóslással termel még nagyobb hasznot gazdájának, Pál hatására felhagy jól jövedelmező mesterségével. Tartóinak ebből tetemes kára származik, ezért az egész várost Pálék ellen hergelik. Támadnak a „kígyók és skorpiók” (Lk 10,19). A farkasfalka (Lk 10,3) is munkához lát: ütlegek, koncepciós per, pucérra vetkőztetés, korbácsolás, börtönmély következik (ApCsel 16,19–24). De Pálnak és Szilásnak megadatik, hogy megtapasztalják a gonosz vereségét (Lk 10,18), mely abban áll, hogy az evangélium ellen tombolva szolgálja az evangélium diadalát. A börtön föld alatti odújában, kalodába zárva, kezeletlen sebekkel borítva, az éjszaka koromsötétjében Isten szabadító jelenlétének örömét, az üdvösség örömét (Lk 10,20) élik meg, és zeng a börtön: „Pál és Szilás éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsőítették Istent, a foglyok meg hallgatták őket” (ApCsel 16,25). Ez aztán a „mélypont ünnepélye”. A misszió nem várt fordulatot vesz: felfigyelnek a foglyok, az őr megkeresztelkedik egész házanépével együtt (ApCsel 16,34). Filippiben virágzó keresztény közösség születik. A missziónak így van jövője.