Jövőt meríteni

A két tábor – ez a hagyomány – éli a maga életét, egy napon azonban találkoznak a fiúk és a lányok. A mostani rendkívüli helyzetre tekintettel a fiúk – több apuka kíséretében – otthonról érkeztek, mert a közös nap nem maradhat el.

De hol vannak a fiúk? Odakint métáznak és fociznak a sporttelepen (a métában persze lányok is részt vesznek). Mindjárt indulunk hozzájuk, előbb azonban élvezzük az itteni kedélyes hangulatot, kacajos jókedvet. Burger Katalin a felsőgödi Németh László Általános Iskola hittanára. Férje a fiúcsapattal tart. Korábban – mint Marton Zsolt plébános atyától megtudom – a gödi katolikus ifjúsági csoporthoz tartoztak mindketten, s ezt látjuk ma is: a nemzedékek egymást nevelik fel. A lánytáborba idén ötvenketten jöttek el, harmincöten általános iskolások, a többiek segítők, a plébániához tartozó középiskolások és egyetemisták.

„A táboroztatás lényege a közösségépítés – mondja Katalin. – A csoportok segítői nemcsak a nyári tábor idején, hanem egész évben foglalkoznak a kisebbekkel, így kapcsolódnak össze a nemzedékek, s illeszkednek a felnövekvők a felsőgödi ifi hittanközösségbe.”

A Németh László iskolában, ahová a gyerekek járnak, közel nyolcszáz diák tanul, közülük százkilencvenen iratkoztak be katolikus hittanra. Az idei nyár kérdése sok helyütt: az elsősök és ötödikesek vajon a hittant vagy a polgári erkölcstant választották-e. Burger Katalin elmondja: a százhuszonkilenc első osztályosból hatvanan a katolikus hittant jelölték meg, tizenhatan a reformátust, hatan az evangélikust, és harmincnyolcan választották az erkölcstant. Az ötödikesek közül negyvenen tanulnak katolikus hittant ősztől. „Náluk fele-fele arányban vannak a hittanosok és az erkölcstanra jelentkezők.”

Szép a táborozó csoportok elnevezése: Forrás, Csermely, Patak és Folyó. A nyolcadikos segítők a Danok (a Jordán mellékfolyóját hívják így), a nagyobb segítők pedig a Jordánok – ugye érthető? A forrástól a keresztelő folyóig. Az esti megbeszélések neve pedig – teszik hozzá nevetve – a Jordánia.

A napokat a lélek és a test jókedve harmonikusan tölti ki. A tábor csúcspontja a Szent Iván-éji tündérleső túra. „Az erdő mélyén keressük a tündéreket – magyarázza a táborvezető. – A tündérek persze egész héten láthatók az erdőben. A csoportok végül rájuk találnak, mert kiderül, hogy a tündérek mi vagyunk.”


Harazin Dorottya a Corvinus Egyetem kertészeti karára jár, a „Forrás” tartozik hozzá. „Mi vagyunk a Jordánok. A felsőgödi plébánia ificsoportjához tartozom, innen erednek a barátságok. Segítünk Kati néninek – mosolyogva összekacsint a többiekkel –, és csináljuk a fesztivált a gyerekeknek.”

Ráth Miklós szakértő szemmel tekint a piruló hagymára: bográcsgulyás készül ebédre. „Négy fiam szokott részt venni a táborban, s most is itt vagyunk a közös napon.” A ministránstábor, vagy másként apa-fiú tábor szervezésében a vezető, Burger Péter segítője.

A szabadidőközpont melletti sportpályán vagyunk; olykor csepereg az eső, de ez senkit nem zavar. Afelhők abba is hagyják. Fiúk és lányok métáznak, odébb fiúk fociznak. Húszan vannak most, a táborban általában negyvenen vesznek részt.

A métában nem könnyű az ütővel eltalálni a labdát. Szmeskó Gábor a ministránsok vezetője a plébánián, a Pázmány egyetemen filozófiát és magyart tanul. Ő is figyeli az ütő játékost, aztán szalad. Koncentrálás, futás, nevetés. Marton Zsolt atya jóleső érzéssel követi nyomon a játékot. Majd ő is megpróbálja az ütést, humoros megjegyzés kíséretében: „Hogy lássátok, milyen egy béna plébános.” De nincs igaza: a mozdulat egészen jól sikerül.

Nem csoda, ha Zsolt atya jól érzi magát a felszabadult örömmel játszó fiatalok között. Késői hivatás, eredeti „szakmája” a tanítói pálya.

A közös nap – mondja Zsolt atya – több érdekes programot ígér: zászlólopás, lányrablás (ne gondoljon senki rosszra!), játék, majd a Szent Lászlónapi szentmise, végül tábortűz zárja az estét. Takács Bálint apuka is igyekszik beérni a fiatalokat, neki is négy fia van itt a táborban.

A plébánia életéről általánosságban „árulkodik” ez a hangulat, ez a szellem. Zsolt atya – én úgy ismerem őt: ízig-vérig lelkipásztor – az elődökre hivatkozik: „Nagyszerű, ifjúsággal foglalkozó lelkipásztorok szolgáltak a gödi plébánián. Tomka Ferencet és Szecsődi Pétert említi, majd hozzáteszi, jó néhány pap is kikerült a közösségből: Varga László atya, a váci székesegyház karnagya, Gárdonyi Máté Veszprémben teológiai tanár, Csiba Tibor ugyancsak teológiai tanár, galgamácsai plébános, s Tanczig Balázs. Persze ne feledkezzünk meg Burger Ferenc péceli plébánosról sem, aki a fiúcsapatot vezető Burger Péter bátyja. A fiútábornak – ministránstábornak – a férfias nevelés mellett az esetleges papi hivatások formálása is a célja.

Az utóbbi húsz évben sokan költöztek ki – sokan nagycsaládosok – a Budapesthez közeli Gödre. Felsőgödön működik az ország legnagyobb létszámú önkormányzati óvodája: négyszázhét gyerekkel, tizennégy csoportban. Olyan ismert budapesti plébániákról érkeztek a vallásos családok, mint a pasaréti ferencesektől, a ciszterci Szent Imre-templomból, Rákospalotáról, az országúti ferencesektől, a zugligeti plébániáról. „Hozták magukkal vallási kultúrájukat, hithez való ragaszkodásukat.”

Zsolt atyát 1998-ban szentelték, a Központi Szemináriumban papneveléssel töltött évek után 2008 óta felsőgödi plébános. „Szeretek itt lenni, nagy ajándéknak tekintem.”
A családtábort július közepén szintén a Börzsönyben, egy Kemencén lévő panzióban tartják. Tavaly nyolcvanan vettek részt ezen, mottója roppant egyszerű: „az egész család ott legyen”. Zsolt atya a plébánián – plébániákon, hiszen az alsógödi is hozzá tartozik – működő közösségeket sorolja: „Sok forrás fakad, amelyekből meríteni lehet.”

Múltbéli kép: 1924-ben egy nyugdíjas vezérkari tiszt, Bozóky Gyula ezredes kezdeményezte a felsőgödi templomépítést. Megszervezte a falut. A tehervonat megállt Felsőgödön, a falu népe láncba állt – katolikusok, reformátusok és evangélikusok egyaránt –, s kézről kézre juttatták el a téglákat az építkezés helyszínére.

Ez a szellemiség öröklődik Gödön. Repül a labda, száll a bográcsgulyás illata. Ilyen egyszerű a jövő ritmusa.

Fényképezte: Cser István