Lelkiség

Görögkatolikus egyházunkban nemcsak pénteken, hanem szerdán is „a drága és elevenítő szent keresztet” tiszteljük. Természetesen a nap fő éneke, a tropár is erről szól. E himnusz keretbe foglalja a mondanivalót. Négy gondolata közül a kezdő és a záró összecseng egymással. Közben pedig még egy zsoltáridézettel is találkozunk.

Az ének legelső szava az ember számára a világon a legfontosabbat fogalmazza meg: Üdvözítsd! Az üdvösségnél nagyobb célja nincs és nem is lehet az embernek. Ehhez képest minden más mulandó, elenyésző dolog a világon. Hiszen az üdvösség valójában már túl is mutat a földi életünkön: az örökkévalóságban teljesedik ki számunkra. S az sem közömbös, kitől kérjük ezt. Krisztushoz fordulunk: Üdvözítsd, Uram. Attól az Úrtól kérjük, akiről Szent Péter apostol pünkösdi beszédében a következőket mondja: „Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!” (ApCsel 2,36). Az „Úr” a megdicsőült Urat, a Feltámadottat jelenti Szent Pál szóhasználatában is: a Küriosz görög szó Jézussal kapcsolatban mindig ezt takarja. Attól az Úrtól kérjük ezt, aki már bebizonyította, hogy ura nemcsak az életnek, hanem a halálnak is. Így tud gondoskodni népéről is. Ezért oly kifejező a mondat befejezése: Üdvözítsd, Uram, a te népedet! Akik tudatosan vállalják, hogy az ő népét alkotják, azok számíthatnak arra, hogy az üdvösségbe vezérli őket.

A Siena közelében lévő Massa Marittimában született 1380-ban, ugyanabban az évben, amikor Sienai Szent Katalin meghalt. Családja gazdag volt, édesapja egy bányát vezetett, de Bernardin még négyéves sem volt, amikor szüleit elvesztette. Ezután rokonok vették magukhoz. A sienai egyetemen tanult. Húszéves volt, amikor kitört a városban a pestis. A gazdagok vidéki birtokaikra menekültek; Bernardin azonban a városban maradt, belépett egy jámbor társaságba, akiknek tagjai a betegeket ápolták.

Húsvét 4. vasárnapján tartja az egyház a hivatások világnapját: ilyenkor a földkerekség minden táján azért imádkozunk, hogy a Jó Pásztor támasszon szolgálatára új papi és szerzetesi hivatásokat. Köztudomású, hogy az úgynevezett nyugati világban egyre csökken a papok és szerzetesek száma, így az elöregedő papságra egyre több és súlyosabb teher nehezedik.

Katekézis a liturgiáról

Amikor a II. vatikáni zsinat megnyitotta a kaput a népnyelv használata előtt a liturgiában, a zsinati atyák nem is gondolták, hogy néhány év múlva milyen elsöprő hatása lesz ennek az engedménynek. A zsinati szövegek ugyanis nem írják elő minden szövegre kiterjedő érvénnyel a népnyelv alkalmazását, elsősorban csupán az istentiszteletnek azokon a részein ajánlják bevezetését, amelyek kifejezetten a népre tartoznak.

Görögkatolikus egyházunkban minden keddet az Úr tisztes és dicső prófétája, előhírnöke és keresztelője emlékének szentelünk. Persze ezzel egyáltalán nem csorbul az Úr iránt való tiszteletünk és a feléje irányuló imádatunk. Ez a keddi nap fő énekéből, a tropárból is kiderül. Ugyanis sok szépet meg- és átimádkozunk ebben a szép himnuszban Keresztelő Jánosról, de a végső „csattanója” mégiscsak „a testileg megjelent Istenről”, Jézus Krisztusról szól.
Mint a bizánci himnuszokat általában, a keddi tropárunkat is át- meg átszövik a bibliai idézetek. Összesen hét található benne ezekből.

A hét szentje

Geréb községben született 1904. április 21-én. Szülei föld nélküli parasztok voltak. Korán elveszítette őket – egyéves volt, amikor édesapja meghalt, és négy, amikor édesanyja elment, hogy Amerikában próbáljon szerencsét. Nagyapja gondoskodott róla, majd hétéves korától nagybátyja, Demeter Petrenko görög katolikus pap nevelte. Az ő hatására döntött a papi hivatás mellett. Az eperjesi evangélikus gimnáziumban érettségizett, majd az ottani görögkatolikus szemináriumban végezte el a teológiát. 1929-ben szentelték pappá. A prágai görögkatolikusok lelkipásztoraként kiemelt figyelmet fordított a szegények, a munkanélküliek, az árvák, illetve az ifjúság pasztorációjára. 1936-ban visszatért Eperjesre, ahol a szeminárium spirituálisa, 1941-től püspöki titkár, 1943-tól teológiai tanár és a Blahovistnik című katolikus lap első főszerkesztője volt. A II. világháború után Gojdics Péter eperjesi megyés püspök segítséget kért a Szentszéktől a növekvő szovjet befolyás miatt. 1947-ben Hopko Bazilt nevezték ki segédpüspökévé.

Szent Lukácsnak két célja lehetett azzal, hogy ilyen részletesen írta le az emmauszi tanítványok történetét. Az egyik az, hogy felsorakoztasson még két „tanút”, akik látták a feltámadt Jézust. Volt azonban egy másik célja is. Lukács „második generációs” keresztény, aki személyesen sohasem találkozott Jézussal földi élete során. Ezért akart felmutatni három „helyet”, ahol a második, a harmadik, sőt az ezredik generációs keresztények is valóban találkozhatnak a feltámadt Úrral.

Katekézis a liturgiában

A Sacrosanctum concilium kezdetű zsinati dokumentum egyik legmarkánsabb pontja – meglátásom szerint – a 35., amelyben liturgikus cselekményeink és az igehirdetés kapcsolatát fejtik ki a zsinati atyák, négy számozott pontban. A II. vatikáni zsinat az isteni kinyilatkoztatásról azt tanítja, hogy az Úr „szavak és tettek” által tárja fel az embernek önmagát és üdvtervét (Dei Verbum, 2.). Erre az isteni közlésre az ember is „szavakkal és tettekkel” válaszol (e kettő egysége a hit), s e kölcsönös „szavak és tettek” útján megvalósuló párbeszédnek engedelmeskedik a liturgia is.