Találkozások a feltámadt Jézussal  Lk 24,13–35

Az első ilyen hely a Szentírás. Két reményvesztett tanítvány bánatosan ballag hazafelé húsvét vasárnapjának estéjén. Azt hitték, hogy a Jézus által meghirdetett „megváltás” nem valósult meg, Jézust megölték, mindennek vége. Reményük elveszett ugyan, Jézust mégsem tudják elfelejteni. Róla beszélgetnek szomorúan az úton. Ekkor észreveszik, hogy egy harmadik vándor járja velük az utat. Az ismeretlen megszólítja őket, mire ők bevallják neki nagy bánatukat. A vándor megrója őket hitetlenségük miatt, és megmagyarázza nekik a Szentírást: a próféták szerint a Megváltónak szenvednie kellett, és így ment be dicsőségébe. A vándor szavait hallva lángolni kezd a szívük: hitük és reményük újraéled. Íme, itt az első hely a Jézussal való találkozásra. Ahogy Szent Ágoston mondja: „Az Úr velünk van az evangéliumban.” Az evangéliumot mindig maga a feltámadt Jézus olvassa fel nekünk. Sőt még az ószövetségi próféciák is Jézus üzenetévé válnak, amikor Jézus beteljesíti őket.


Ez az első találkozás azonban nem vezette volna el a tanítványokat a teljes hithez, ha hagyták volna, hogy a vándor továbbmenjen az éjszakában. Marasztalják, és meghívják házukba vacsorára. Nagy Szent Gergely pápa a következő magyarázatot fűzi ehhez: „Amikor a tanítványok hallgatták az Írás szavait, nem nyílt meg a szemük. Amikor azonban tettre váltották az Írást, szemük meg nyílt.” „Amit egynek a legkisebb testvéreim közül tettetek, nekem tettétek” – mondta Jézus (Mt 25,40). Íme, a második hely a Jézussal való találkozásra: amikor szeretettel segítjük rászoruló embertársainkat, Jézussal találkozunk, Jézusnak szolgálunk.

 

Mindhárman betérnek tehát Kleofásék házába, és asztalhoz ülnek. A vacsora előtt azonban az ismeretlen vendég szokatlan dolgot tesz. Ő veszi kezébe a kenyeret, áldást mond, megtöri a kenyeret, és nekik nyújtja. Ez a házigazdának lett volna a feladata. Ebben a pillanatban „megnyílik” a tanítványok szeme, és felismerik Jézust. A tanítványok gyakran láthatták Jézusnak e gesztusát, de persze a Szentlélek sugallata is segítette a felismerést. Lukács írásaiban a „kenyértörés” szó az eucharisztikus lakomát, a szentmisét jelenti. Nem hiszem, hogy Lukács azt akarta volna mondani, hogy Jézus szentmisét tartott Emmauszban, de azt igenis jelezni akarta, hogy a feltámadt Jézussal történő legvalóságosabb találkozás az Eucharisztiában jön létre.

 

Rembrandt festette meg híres képén azt a pillanatot, amikor Emmauszban a két tanítvány felismeri Jézust. Hitük ekkor újra feléledt. Ezzel Jézus elérte megjelenésének célját, és eltűnt a szemük elől. A két tanítvány boldogan rohant vissza Jeruzsálembe, hogy elújságolják a feltámadás hírét. Ott találták az ujjongó Jézustanítványokat: már azok is tudták, hogy Jézus feltámadt, valóban feltámadt. Ez az alleluja tölti be ma is a szívünket.