Jó barátságban lenni a szentekkel. S milyen jó, hogy valóban jóban lehetünk velük! Az emberi barátságok akkor élnek igazán, ha a személyek szoros kapcsolatban állnak egymással. Ha azonban ritkává válik közöttük a kapcsolattartás, akkor barátságuk is megkopik. A görögkatolikus egyház segíteni kívánja híveit, hogy jó kapcsolatban legyenek a szentekkel.
Adam Hilary Bernard Chmielowski néven született Igołomiában, 1845. augusztus 20-án, gazdag lengyel arisztokrata családban. Négyen voltak testvérek, Adam nyolcéves volt, amikor elvesztették szüleiket. Ettől kezdve rokonok nevelték őket.
A puławyi mezőgazdasági és erdészeti akadémián tanult, hogy idővel át tudja venni a családi birtok irányítását. 1863-ban részt vett az Orosz Birodalom elleni januári felkelésben. Megsebesült, és egyik lábát térdtől elvesztette. A cár súlyos büntetést szabott ki a felkelőkre, így menekülnie kellett az országból. Egy ideig Belgiumban folytatott mérnöki tanulmányokat, majd Párizsba ment, ahol festeni kezdett. Varsóban rajztanári oklevelet szerzett, majd a müncheni szépművészeti akadémia hallgatója volt. Ekkor térhetett csak haza. Krakkóban ismert és népszerű festővé vált.
A hajnali halvány derengés után estére az apostolokon újra úrrá lesz a sötétség, a „félelem lelke” (2Tim 1,7). Bezárkóznak. Zárva ajtó, ablak. Dermedten zárnak össze (Jn 20,19). Azt írja az evangélista, hogy „a zsidóktól való félelem miatt”. Ez a félelem sokszor megjelenik, vissza-visszatér a János-evangéliumban. Az egyház történelme során állandóan ki van téve a félelem kísértésének.
Katekézis a liturgiáról
A liturgikus reform egyik legfontosabb törekvése az volt, hogy a Szentírás asztalát minél bőségesebben megterítse az istentiszteleten a keresztények számára. Az egyik legnagyobb előrelépés talán ezen a területen történt a liturgikus gyakorlatban. A Biblia közös olvasása központi helyet foglal el közös ünneplésünkben.
A liturgiában különösen is erős az a hit bennünk, hogy az ünnepelt, megjelenített titok nemcsak láthatóvá válik számunkra, hanem a cselekvésben részesei is leszünk annak.
Milyen nagyszerű, hogy a húsvét szent ünnepe után ötven nappal Jézus ígéretének beteljesülését ünnepelhetjük! Megígérte – teljesítette: elküldte a Szentlelket. Pünkösdkor nemcsak emlékezünk erre az eseményre, hanem liturgiánk megjelenítő erejével jelenvalóvá is tesszük azt. Amint „az emeleti teremben” egybegyűlt apostolokra, úgy ránk, az egyházi közösségbe gyülekezettekre is leszáll a Szentlélek. Felidézzük és jelenvalóvá tesszük az egykori eseményt, és ebben segít nekünk az ünnep fő éneke is. A bizánci egyház pünkösdi tropárjának középpontjában a címben idézett mondat áll, hiszen ez adja az ünnep lényegét. Ám ezt a fő mondanivalót keretbe foglalja Urunk dicsőítése – mint oly sok más esetben is – a bizánci költészet szerkesztési elve alapján.
Egy közép-franciaországi kisvárosban, Polminhacban született, 1838. november 27- én. A szemináriumot Saint- Flourban végezte, 1864-ben szentelték pappá. Roannes- Saint-Maryba helyezték plébánosnak, ahol kilenc évig szolgált. Személyes lelki fejlődése érdekében elvégezte a Szent Ignác-i lelkigyakorlatot, közben lassan megérlelődött benne a jezsuita misszionáriusi hivatás.
Harmincöt éves korában, 1873-ban lépett be a Jézus Társaságába. Két évvel később már Madagaszkár felé hajózott, amelynek két kis szigete francia fennhatóság alatt állt. Az első időszak nagyon nehéz volt számára. Rajta kívül két másik jezsuita, illetve két nővér dolgozott a misszióban. Bár igyekezett beilleszkedni a helyiek közé, tanulta a nyelvüket, hasznavehetetlennek érezte magát.
Jézus mennybemenetelének eseményét elmondja Máté, Márk (16,19) és Lukács (24,50– 51) evangéliuma, valamint az Apostolok cselekedetei (1,9–11). Amit e könyvek szerzői leírtak, az persze Jézus mennybemenetelének csupán a jele volt, mely megadatott az apostoloknak. E jel megfelelt az emberiség akkori világképének, amely szerint a „mennyek országát” a felhők és a csillagos ég felett elhelyezkedő területnek gondolták, ahol Isten és angyalai közvetlen jelenléte tapasztalható. Jézus mennybemenetelének lényege azonban ennél sokkal mélyebb értelmű valóság, amely abban áll, hogy Jézus megdicsőült emberi valósága testestül- lelkestül behatol Isten létterébe.
Katekézis a liturgiáról
A liturgiában az egyház a Szentírást tiszteli, és Isten Igéjét hirdeti. Nézzük ennek jellemző példáit! Az ünnepélyes körmenetben a diakónus vagy a pap egyes miséken felemelve viszi a Szentírást a templom szentélyébe, majd ott nagy tisztelettel és gyengédséggel az oltárra fekteti. Az evangélium meghirdetésének kezdetén a diakónus vagy a pap – aki nem felolvassa az adott szövegrészt, hanem Jézus Krisztus nevében és személyében meghirdeti azt mint az örök élet jó hírét – megtömjénezi a könyvet, a meghirdetés után pedig megcsókolja azt, vagyis Jézust magát.