„Ne félj, te kicsiny nyáj!” Jn 20,19–23

A hitetlen és a Jézussal ellenséges zsidók ebben az evangéliumban az istenellenes világot képviselik, azt a világot, amely e világ fejedelme (14,30), az ördög (8,44) uralma alatt áll, s mely világ – azóta is – el akarja hallgattatni, meg akarja félemlíteni Jézust és követőit. Természetéből fakadó tulajdonsága ez. Istentelensége, istenellenessége miatt e világot a sötétség, a félelem, „a félelem lelke” uralja, „igazgatja”. Félelem a valóságtól: Istentől, embertől, élettől, haláltól, mindentől, ami mélység és magasság; és félelem magától a félelem valóságától is. Ezért a természetéhez tartozik az is, hogy festi, csábosnak mutatja magát, ideológiákba, humanisztikus elméletekbe rejti igazi arcát, igazi valóját. Ez a félelem, ahogy József Attila Hazám című versében írja, valóban fortélyos: „fortélyos félelem igazgat”. A fortély mindig más, de a lényeg ugyanaz: félj. S ha félsz, már az enyém vagy. A félelemből fakadó tettek, így vagy úgy, már a sátán szája íze szerinti tettek.


Az apostolok esetében, úgy tűnik, győzött az e világ fejedelme: félnek. S a tettük, hogy bezárkóznak, elzárkóznak, egészen az ő tetszése szerint való. Az egyház története során újra meg újra felbukkan a kísértés: félj, zárkózz el, zárkózz be. A kommunista diktatúra is – hol nyersen, hol fortélyosan – azt akarta elérni, hogy az egyház féljen, zárkózzon el. Zárkózzon be a templomaiba, a múltjába, avítt díszeibe, relikviáiba, csipkéibe, bársonyaiba, bíboraiba. Azt nem bánta, sőt támogatta, hogy főpapjai a templomokban „tegnapi” pompákban ünnepeljenek, elidegenítve, elzárva ezzel a templomot a „mától”, a jelen világtól. Azt azonban már nem engedte, hogy papjai, szerzetesei bakancsot húzva, hátizsákot véve, félelmet nem ismerve maguk köré gyűjtsék a jóra szomjazó embereket, a fiatalokat; azért már börtön járt.

Mi változott mára? A fundamentalista muzulmán világban, a kommunista rezsimeknél (lásd Észak-Korea) maradt a nyers megfélemlítés. Ebből fakadóan most is a keresztényeknek van a legtöbb vértanújuk a világon. A „felvilágosult” világban pedig a „bársonyos” meg félemlítés van érvényben. Miként? A pénz, a nemzetközi hatalmi szervek támogatásával a kommunikáció elsöprő hangerővel, túlerővel, hatalmas szórakoztatóipari hátszéllel, lehengerlően árasztja az evangéliumellenes eszméket, azokat, melyeket Jézus most is így utasítana vissza halkan, de határozottan: „Távozz tőlem, Sátán, mert nem Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint”(Mk 8,33). S ezt a visszautasítást, akármilyen halk, akármilyen szelíd is, el kell hallgattatni, mert kirekesztés az a javából, politikailag nem korrekt beszéd – harsogná a „tisztes” médiumok egyesített világkórusa. Az egyház, a kereszténység ilyen körülmények között szükségszerűen kisebbségbe szorul, „kicsiny nyáj” (Lk 12,32) lesz, védtelen, sebezhető, vereségre ítélt, mint az apostolok. Hatalmas a kísértés az elhallgatásra, a be- és elzárkózásra.

Ezért hatalmas bátorítóra szorulunk. Kell, hogy Lelke által a feltámadt Jézus legyen a bátorítónk. Győzelmi jelei: tündöklő sebei, megnyílt oldala kiáltsa, lehelje belénk: „Ne félj, te kicsiny nyáj!” Ne félj a szeretetben nyitottá válni, védtelenné lenni, ne félj sebeket kapni, ne félj vereséget szenvedni! Krisztus Lelke, bátoríts minket! Krisztus Lelke, légy köztünk, légy szívünk királya és középpontja!