Manapság az elképesztően nagy kínálatban alig találunk olyan sorozatot, amit előbb-utóbb ne folytatnának. Legtöbbször a kezdeti lendület több évadon át is kitart, már csak azért is, mert valahogy ki kell szolgálni a szép számú sorozatfüggő nézőt.
Reggel a nagycsarnokba menet örvös galamb búgott valahol a tetőn a fejem felett. Az a környék, ahol lakom, ma már belvárosnak számít, alig van fa, mégis rendszeresen látom és hallom őket. De nem volt ez mindig így. Európa nyugati felén már régebben urbanizálódott ez a szép madár. Magam 1970-ben,
Tizedik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Groteszk Kiállítást Kaposváron
Szabó Magda kötetben meg nem jelent írásai között tallózni körülbelül olyan élmény, mint amikor – akár hosszú idővel a festőművész halála után – előkerülnek egy világszerte ismert festményhez készült, korábban rejtve maradt, vagy akár a művész által tudatosan elrejtett tanulmányok, amelyeken felfedezhető a nagy alkotás egy-egy színe, motívuma, mozzanata. Izgalmas, érdekfeszítő, de nagy figyelmet kívánó nyomkövetést ígérhetek mindazoknak, akik ilyen szempontokat is figyelembe vesznek e gyűjtemény forgatása közben.
Budai Tibor grafikusművész barátommal június 20-án meleg, napsütéses időben ékeztünk Martonvásárra egy építkezés miatt, aminek, remélem, nem sok szép fa esik áldozatául. Egy ideiglenes bejáraton át léptünk az arborétumba.
Itt a (tavaszt átugró) nyár, tombol a hőség és a focivébé, minden könnyed és illatos: ilyenkor mi is szeretjük becsapni magunkat – egy kicsit. Épp csak annyira, amennyire Felix és Max Herngren, a hazai mozikban június derekán bemutatott Az élet napos oldala (Solsidan) rendezői teszik: ártatlan komédiázásnak álcázzák filmjüket, amely tulajdonképpen kerülő úton járja be a szappanoperák forgatókönyvírói által rendelt közhelyeket.
