Bartók Béla „köpönyegéből”

Az idén hatvanadik születésnapját ünneplő Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekes jeles „évnapja” alkalmából gazdag, s életművéhez, egyéniségéhez hű ajándékokkal kedveskedett a művészetét nagyra becsülők népes táborának. Saját kiadásában ugyanis rövid idő alatt három, egyaránt reprezentatív CD-t jelentetett meg. Az első, a Házá-gondolás szép és megható főhajtás Ipoly menti felnevelő falucskája, Pinc és az egész palóc népi kultúra előtt. A második, a Szvorák 60 kétlemezes zenei antológia, amelynek Jeles napok című fejezetében már találkozhatunk a Tölgyfa-testvér közvetett nyitányának tekinthető, hiszen mindkét válogatásban szereplő Kojsói és vazseci szlovák pünkösdölőkkel.
Huszonéves korom óta meg-megismételt szlovákiai túráim, majd családi kirándulásaink, továbbá az a néhány, életembe és írásaimba beépült esztendő, amikor a komáromi Selye János Egyetem egyik alapító tanára lehettem, sok-sok szállal köt ennek a gyönyörű régiónak a kultúrájához, szokásaihoz, tájaihoz, illataihoz és tájjellegű ételeihez. Ez utóbbit nem véletlenül írom: a Tölgyfa-testvér tizenhárom témakörre osztott dalait hallgatva nyilván sokan érezzük úgy, hogy egy igazi muzsikus rendezte agapé, egy szeretetlakoma részesei, kóstolgatói lehetünk. Egy olyan világ vendégei, amelyben nincs ellenségeskedés, nincsenek karcos pillanatok, bármilyen történelmi-politikai történések vertek, vagy inkább próbáltak éket verni e két szomszédos, sok vonásában rokonsorsú nép közé. A Cselédlány volt és a Juhásznóta például közös gyökerű élményekről, érzelmekről tanúskodik, éppúgy, mint a Csicsíja, babája gyűjtőnevet viselő három alta­tódal vagy a Szeretők ciklus, amelynek Huszárok, huszárok című epizódja Bartók Béla páratlan szlovák népdalgyűjtésének egyik ismert darabja. E rövid kedvcsinálónak ezen a pontján feltétlenül érdemes idéznünk a Szvorák Katalinnal gyakran együtt muzsikáló Sebő Ferenc szép ajánló esszéjének szavait: „Legelső, korszerű eszközökkel (gyorsírással és fonográffal) dolgozó gyűjtőnk,
Vikár Béla már 1897-ben kifejtette, hogy: »A dallamok gyűjtésének a hazai nemzetiségek zenéjére is ki kell terjednie, mert ezek közt szintén számos igazgyöngy és sok magyar kölcsön van, épp úgy, amint népünk sok dallamot vesz át a nemzetiségektől.« (…) Bartók Béla munkássága méltóképpen folytatja elődeiét. (…) (Gyűjtéskor a szövegek tökéletes megértésére törekedett, s a számára ismeretlen szavaknak utánanézett, s az eredményt rávezette a támlapján az eredeti mellé.) 1906-tól 1918-ig összességében 3409 szlovák népdalt gyűjtött, megközelítőleg 4500 szöveggel. Zeneszerzőként is felhasználta ezeket a dallamokat, mint a régi közös örökség részét. És ez már nemcsak az összehasonlító néprajztudomány témája iránti tiszteletkör volt részéről, hanem az összetartozás üzenete is. (…) Ennek bizonyítéka ez a Varga Imre által műfordított lemez is, mely Szvorák Kati több évtizedes tevékenységének és kitartó munkájának újabb gyümölcse.” Ide kívánkozik még egy Sebő Ferenc által ugyancsak citált idézet, a magyar– szlovák kapcsolatok „nagykövetének”, Käfer Istvánnak szép gondolata: „Magyarokat és szlovákokat még a rokonságnál is szorosabb szimbiózis fűzte egybe. Nemzeti kultúránk régi rétegeiben a nem magyar nyelvű anyag is a miénk, és a magyar nyelvű anyag is az övék.”
Értékes ajándék számunkra most, a nevezetes születésnap évében épp­úgy, mint minden időben, hogy Szvorák Katalin személyében van egy olyan, mindkét nyelvben, mindkét kultúrában jártas művészünk, aki ezt az együvé tartozást közvetíteni és bizonyítani tudja. Nem didaktikusan, nem propagandisztikus erőszakkal, hanem úgy, hogy hajlékony hangjában ott dalolnak ősanyái, a hegyek között otthonosan járó-kelő szép juhásznék. És megszólal énekében az az egykori füleki diáklány, aki 1976-ban és 1978-ban, tehát két ízben győzelmet aratott a szlovákiai magyarok népdalversenyén, majd nem sokkal később, 1980-ban, mindössze huszonkét évesen elnyerte a Népművészet Mestere címet.
Szvorák Katalin egész életére jellemző az, hogy minden ízében társas lény. Végtelen azoknak a muzsikus barátoknak, kollégáknak a száma, akikkel már eddig is együtt lépett fel, együtt készített felvételeket. A Tölgyfa-testvér énekeinek „lombjai alatt” is sokan gyűltek össze, hogy vele zenéljenek: Orbán Johanna, Paár Julianna, Tímár Sára (ének), Bodnár Péter (basszusgitár), Cserta Balázs (tilinkó, klarinét, szaxofon, dvojnica, tárogató), Csörsz Rumen István (lant, koboz, gitár, doromb).
A június elején az Országos Idegennyelvű Könyvtárban megtartott, fergeteges sikerű első lemezbemutató azt bizonyítja, hogy a Tölgyfa-testvér hitről, szeretetről, életörömről és összetartozásról tanúskodó szlovák népdalai máris sokak szívében és fülében otthonra találtak. Nem is lehet ez másként, hiszen Bartók Béla ennek a CD-nek a lelki és szellemi „fővédnöke”.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.