Beer Miklós püspök Szent Mihály főangyal-díjas

Fotó: Kurucz Árpád

 

A szertartás megható megemlékezéssel kezdődött: a főpásztor és a paptestvérek rövid imádság kíséretében fejet hajtottak a nemrég tragikusan elhunyt Bakonyi János kókai plébániai kormányzó fényképe előtt, akit szintén tíz éve szenteltek pappá, majd köszöntötték a Nápolyból érkezett Mogyoródi Madonnát, a Békesség Asszonyát. A szentmise elején a helyi Laura Vicua Óvodába járó gyerekek verssel fogadták a püspököt és a szentelési évfordulójukat ünneplő lelkipásztorokat. A főpásztor homíliájában arról beszélt, hogy nemcsak a papoknak, hanem minden embernek az életében rendkívül fontos a hivatás, és ennek megélése az életszentség alapja, az üdvösség kulcsa. Akkor vagyunk közel Istenhez, ha megtesszük, amit kér tőlünk – mondta a püspök.
A szentmise végén a Mogyoródi Szent Mihály Templomért Alapítvány Szent Mihály főangyal-díjjal tüntette ki a megyéspüspököt, megköszönve neki az elmúlt másfél évtized során az egyházközségért végzett szolgálatát. A laudációban a következők hangzottak el: „Bennünk, mogyoródiakban elevenen él az első találkozás alkalma, amikor a Szent László-kilátónál celebrált püspöki szentmisében személyes hangon, barátként köszöntött mindnyájunkat. Mindig öröm volt és öröm lesz számunkra, amikor közénk érkezik, hitelesen tanít bennünket, és élete példájával vezet azon az úton, amely Krisztushoz visz. Igazi útmutatást jelentett és jelent számunkra a »Karolj fel egy családot« kezdeményezése, amelybe tehetségünk szerint mi is bekapcsolódtunk. Követendő példa elkötelezettsége, cselekvő szeretete, amellyel az elesettek, a nélkülözők, a kitaszítottak és a hontalanok felé fordul. Emlékezetesek a kedves, közvetlen hangulatú ünnepi szentmisék, a szinte személyre szabott prédikációk, a bérmálkozókkal elköltött közös étkezések. (…) De leginkább a szeretetét, az imádságait, a tanítását és biztató szavait, a személyiségéből áradó derűt, a hitet és a reményt köszönjük, amellyel újra és újra megmutatta nekünk Jézust, a Jó Pásztort, megerősítve ezzel bennünket hétköznapi küzdelmeinkben és nehézségeinkben.”
A mogyoródi hívek ezután saját plébánosukat, Tóth József Miklóst köszöntötték, akit szintén tíz évvel ezelőtt szenteltek pappá. Az egyházközség nevében Babicz Mária emlékezett vissza a lelkipásztor 2011-es Mogyoródra érkezését követő időkre, valamint a papság felé vezető útjára. Beszédében kiemelte az elmúlt időszak sok szervezést és kitartást igénylő átalakításait, s még inkább a plébános legfőbb szolgálatát, a lelkiekben való építkezést, gyarapodást. 2014-ben Tóth József Miklósnak köszönhetően érkezett a községbe a Mogyoródi Madonna, a Békesség Asszonya, akinek közbenjárásáért sokat imádkozik a hívőközösség. A laudáció méltatta az egyházközségi csoportok támogató, közösségszervező, egyházzenei és kulturális tevékenységét, amely a hit elmélyülését és a közösség erősödését is segíti. A beszédben szó esett a plébános magas színvonalú, közérthető prédikációiról és kimagasló zenei műveltségéről is. Tóth József Miklósnak átadták Ferenc pápa apostoli áldását, majd Csitár polgármestere köszöntötte a plébánost, aki egykor a községükben szolgált. Ezt követően a Tóth József Miklóssal együtt pappá szentelt Horváth Bertalant, Hulitka Róbertet és Menyhárt Jánost köszöntötték.
A szentmise után a több száz hívő lelkipásztoraival együtt agapén vett részt a plébánia udvarán, ahol a helyi Karikás Néptánccsoport előadásával tisztelgett az ünnepeltek előtt.

Forrás: Hrágyel Ágnes

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .