Zengőlégy az orrom előtt

Tibor a tó mellett egy alkalmas helyen megállt, és festeni kezdett, én pedig bejártam a parkot. Június közepén még nem hallgat el a madárdal, mindenfelé csattogtak az erdei pintyek, énekeltek a barátkák, és legalább öt helyről hallottam a vörösbegyek gyöngyöző énekét. Csak a fülemülék hiányoztak. Érdekes, mert az arborétum igazán kedvező élőhelyet jelentene számukra.
Az egyik bükk törzsén két csuszka mászkált, hol felfelé, hol fejjel lefelé mozogtak a kérgen, majd az egyikük a sétaútra szállt, és ott keresgélt. Ahogy láttam, nem talált semmit, erre visszarepült a párja mellé. Eleinte azt hittem, a tóról eltűntek a tőkés récék, de aztán mégis előbukkantak. Van egy olyan rész, ahol a fák lombja egészen a víztükörig ér, és onnan, az árnyékból úszott elő egy tucatnyi madár.
Bármikor is járok ebben a körülbelül húszhektáros parkban, mindig megcsodálom a hatalmas öreg fákat. Óriási platánok, bükkök nyújtóznak az ég felé. Megkerestem az egyik kedvencemet, a – valószínűleg kényszerűségből – kissé megcsonkított hatalmas, öreg tölgyet, a három ginkófát és a szigeten álló mocsári ciprust, amelynek léggyökerei mint őrködő katonák állnak körülötte. A szigetről kifelé jövet a híd korlátján egy hamvaskék potrohú, sütkérező laposhasú acsát láttam. Kiterjesztett szárnyakkal élvezte a napsugarakat, és akkor sem repült el, amikor elmentem mellette. Később, már a vízparton egy másik szitakötőt, egy kisasszony szitakötőt láttam. Egy zöld levélen ült, a szárnyait szokása szerint maga fölött összezárva tartotta. Örvös galamb búgott, majd két kék galambot hallottam. Az utóbbit már korábban is láttam itt, pár éve megfigyeltem egy fészekanyagot hordó példányt.
Az egyik ösvényen egy kedves kis rovarral, ékfoltos zengőléggyel találkoztam. A lombok között beszűrődő, aranyló fénycsóva közepén állt a levegőben, alig félméternyire előttem. Amikor előreléptem, odébb szökkent, de alig mozdultam hátra, nyomban visszatért a fénycsóvába. Ezt többször is megismételtük, mire megunhatta a játékot, és eltűnt valamerre. Az ékfoltos zengőlégy gyakori rovar, sárga alapon feketén csíkolt potrohával apró darázsra emlékezet. A legkönnyebben az ernyős virágokon lehet megfigyelni, ahol néha olyan elmélyülten táplálkozik, hogy akár meg is lehet érinteni. A nagy tisztásokon nemrég gépi kaszálás volt, eltűntek a virágok és a vakondtúrások is. Korábban olykor tucatnyi barna kupacot láttam egymás közelében. Szegény vakond, most kezdhet mindent elölről. Továbbra is csattogtak az erdei pintyek, megszólalt egy énekes rigó és a széncinege is. Ahol a Brunszvik Teréz-szobor áll a két kisgyerekkel, fekete rigó flótázott. Jó néhányat láttam, de énekelni csak azt az egyet hallottam. Tibor már pakolt, amikor visszaértem hozzá. Egy nagyon szép, a táj hangulatát tökéletesen visszaadó kép került ki az ecsetje alól.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..