…mert elnyel az ár
Most vándorlok, egyhelyben állva,
Szemem belülről néz a világra.
Most vándorlok, egyhelyben állva,
Szemem belülről néz a világra.
Merő véletlen: ez a színész egy vasárnap délután, két különböző tévé képernyőjén. Ez a színész – Harsányi Rezső; született 1886-ban, elhunyt 1971-ben. Hasonló életkorú pályatársainál sokkal ritkábban került felvevőgép elé.
Szilból való lány volt a nagyanyám: Sölétormos Viktória, apám volt az első fia – írtam egyszer verskezdetül. A háború nyomorúságai után Szil mellett, Kistata falucskában, rokonoknál éledeztünk 1946 júliusában: tizenöt éves voltam, nem sejtve még, hogy néhány héttel később a Gellért-hegy tetején, az ünnepi, szabadtéri szentmise végén Mindszenty József hercegprímástól vehetem át háborús novellámért (a Zászlónk pályázatának résztvevőjeként) az első díjat.
Beszélgetés Palerdi Andrással – Bécsi tanulmányai befejeztével – első Herbert von Karajan-ösztöndíjasként – kisebb szerepeket kapott a Staatsoperben. Igazi debütálására 1998-ban Boito Mefistofele című operájának címszerepében került sor a Szegedi Nemzeti Színházban.
Táblaképek a kaposvári Szent Margit-templomban – Ikonba zárt lélek címmel Kaposváron, a Szent Margittemplom kamaratermében nyílt kiállítás Kőváriné Siess Zsuzsanna alkotásaiból. A fonyódi ikonfestőnek ez már a tizedik kiállítása a megyeszékhelyen, de neve ismert szerte az országban.
Rippl-Rónai-kiállítás Szegeden – „Ő volt a magyar piktúrának Cézanne-ja, Gauguinja…” – így írt Rippl-Rónai Józsefről Fülep Lajos 1910-ben, amikor a festő immár elismert művész volt hazájában is. Párizs, Moszkva már felfedezte Rippl-Rónait előbb, ő mégis mindig hazavágyott.
Rendezvénysorozat a szakrális művészet jegyében Budapest egyik legszebb építménye, a felújított Epreskerti Kálvária rotundája, kápolnatere, a barokk műemlék kertrésze ad helyet az Epreskerti Esték kulturális rendezvénysorozatának március 22-e és szeptember 6-a között.
„Akárcsak a jugendstilt és nagy kortársait, Klimtet és Schielét, Kokoschkát is fenntartással fogadta kora. E tény szinte napjainkig érvényes volt” – állítja a pöchlarni Oskar Kokoschka Dokumentációs Központ és Múzeum vezetője, Hans Klimmer.