Kultúra

Barsi Ernő-portré

„Sze­re­tet nél­kül nem le­het sem mu­zsi­kál­ni, sem ta­ní­ta­ni, sem ír­ni. Sze­res­se min­den­ki az övé­it, sa­ját né­pét és ér­té­ke­it, hogy a má­so­két is sze­ret­ni tud­ja.” Az idén ki­lenc­ven­há­rom esz­ten­dős Barsi Er­nő nép­rajz­ku­ta­tó, ze­ne­pe­da­gó­gus, he­ge­dű­ta­nár, ze­ne­tör­té­nész és fő­is­ko­lai ta­nár, re­for­má­tus lel­kész vall az Is­ten ke­zé­ben cí­mű so­ro­zat adá­sá­ban éle­té­ről, hi­va­tá­sá­ról. Az ő et­nog­rá­fu­si és pe­da­gó­gu­si mun­ká­já­nak ered­mé­nye, hogy Győr-Sop­ron me­gyé­ben több mint öt­ven in­téz­mény­ben in­dult meg a nép­rajz ok­ta­tá­sa.

Mi­ért vál­lal­ko­zik egy ka­to­na ar­ra, hogy koc­ká­ra te­gye az éle­tét? Biz­to­san meg­győ­ző­dés­ből, ha­za­fi­as lel­ke­se­dés­ből, eset­leg a pénz mi­att — vá­la­szol­nánk a leg­töb­ben. Kathryn Bigelow film­je sze­rint azon­ban más mo­ti­vá­ció is szó­ba jö­het. Fő­hő­se ugyan­is egé­szen más ok­ból vesz részt az ame­ri­kai had­se­reg ira­ki had­mű­ve­let­ében. Azért, mert há­bo­rú­füg­gő.

Angol-amerikai kalandfilm (1999)

A grizzly a bar­na­med­ve Észak-Ame­ri­ká­ban ho­nos al­fa­ja, szür­ke­med­vé­nek is ne­ve­zik. Ha­tal­mas ter­me­tű, rop­pant erős ál­lat, ké­pes meg­öl­ni a ná­la jó­val ne­he­zebb bö­lényt is. Na­gyon gyors, rö­vid tá­von a vág­tá­zó ló­val is fel­ve­szi a ver­senyt, ám rend­kí­vül fé­lénk jó­szág. Gyü­möl­csö­kön és bo­gyó­kon él, de a ki­sebb ge­rin­ces ál­la­to­kat sem ve­ti meg. Na­pon­ta tíz-ti­zen­öt ki­lo­gramm­nyi élel­met fo­gyaszt, így köny­­nyen el­kép­zel­he­tő, hogy az alig fél­ki­lós új­szü­lött bo­csok­ból egy­éves ko­ruk­ra ho­gyan lesz má­zsás med­ve.

Az Ar­túr-mon­da­kör, a kul­túr­tör­té­net egyik leg­is­mer­tebb da­rab­ja szá­mos film­ren­de­zőt meg­ih­le­tett már. Leg­újabb fel­dol­go­zá­sát so­ro­zat­nak ál­mod­ták meg al­ko­tói. Saj­nos csak egyet­len éva­dot ért meg, mi­vel a né­ző­kö­zön­ség nem fo­gad­ta ki­tö­rő lel­ke­se­dés­sel. A ma­gyar kri­ti­ka is több­nyi­re fa­nyal­gó­an nyi­lat­ko­zott ró­la.

Vé­get ért a far­sang, el­kez­dő­dött a nagy­böjt. Fény­te­len, ko­mor, bo­rús idő­szak ez. Az em­ber ma­gá­ra ma­rad ön­ma­gá­val, akar­va-aka­rat­lan is be­lül­re fi­gyel. Tud­ja, ér­zi, hogy tart­ha­tat­lan­ná vált va­la­mi, hogy vál­to­zás­ra, fej­lő­dés­re van szük­ség. Rá­esz­mél, men­­nyi­re ki­csi, tö­ré­keny és esen­dő. Ép­pen az Úr kar­ja­i­ba va­ló. Hogy is mond­ja Ady? „Mi­kor el­hagy­tak, / Mi­kor a lel­kem ros­ka­doz­va vit­tem, / Csön­de­sen és vá­rat­la­nul / Át­ölelt az Is­ten.” A nagy­böjt er­re is va­ló: ilyen­kor oda­búj­ha­tunk a Jó­is­ten­hez, hogy bo­csá­nat… fel­só­hajt­ha­tunk és ne­ki­ké­szül­he­tünk — az új­nak, a más­nak, ma­gunk mö­gött hagy­va a ré­git.

Gyökössy End­re re­for­má­tus lel­kész, pszi­cho­ló­gus, „Is­ten öreg boj­tár­ja” és so­kak „Ban­di bá­csi­ja” száz év­vel ez­előtt, feb­ru­ár 17-én szü­le­tett Rá­kos­pa­lo­tán. Ma­gyar­or­szá­gon az egyik el­ső és leg­is­mer­tebb kép­vi­se­lő­je volt a pszi­cho­ló­gia fel­is­me­ré­se­it ka­ma­to­za­tó és ma­gá­ba épí­tő ke­resz­tény lel­ki­gon­do­zás­nak. 1997-ben köl­tö­zött ha­za Gaz­dá­já­hoz.

Ame­ri­kai wes­tern (1992)

A Clint Eastwood ren­dez­te re­mek film nem csak a mű­faj ked­ve­lő­i­nek nyújt­hat ma­ra­dan­dó él­ményt. Nem is wes­tern iga­zán, sok­kal in­kább el­gon­dol­kod­ta­tó drá­ma, pon­tos lé­lek­rajz­zal, ki­vá­ló szí­né­szi ala­kí­tá­sok­kal.

Ma­gyar do­ku­men­tum-já­ték­film (2007)

Wass Al­bert­ről nem ta­nul­hat­tam az is­ko­lá­ban olyan ter­mé­sze­tes­ség­gel, mint Pe­tő­fi­ről vagy Kosz­to­lá­nyi­ról. Re­gé­nyei a rend­szer­vál­tás óta meg­je­len­nek Ma­gyar­or­szá­gon, ám mű­ve­i­nek iro­dal­mi ér­té­ké­ről, té­má­i­ról és üze­ne­té­ről még min­dig sok­kal ke­ve­seb­bet hal­lunk, mint az író po­li­ti­kai sze­re­pé­ről, vélt vagy va­lós tet­te­i­ről a II. vi­lág­há­bo­rú alatt.