Gyógyító jelenlét

Sze­re­tem a sár­ga bab­le­vest, vi­szont nem sze­re­tem a kék ha­jú nő­ket — a pszi­cho­ló­gu­sok te­vé­keny­sé­gé­ről gyak­ran jut eszem­be ez a klas­­szi­kus Ka­rin­thy­-hu­mo­reszk alap­ján le­von­ha­tó ta­nul­ság. Va­la­mi fel­szín­re ke­rül, amit nem tu­dok ma­gam­ról, de a pszi­cho­ló­gus se­gít meg­tud­nom. Hogy ez mi­ért jó, nem min­dig vi­lá­gos. Ne­megy­szer se­bek fel­té­pé­sét je­len­ti; le­het, hogy er­re időn­ként csak­ugyan szük­ség van, mint a Te­rá­pia cí­mű so­ro­zat­ban el­hang­zik. De a pszi­cho­ló­gus és pá­ci­en­se kö­zöt­ti, erő­sen aszim­met­ri­kus vi­szony szá­mom­ra ele­ve prob­le­ma­ti­kus. A film pszi­cho­ló­gu­sa gyak­ran el­mond­ja pá­ci­en­se­i­nek: itt az tör­té­nik, amit ön/önök akar­nak.

Kopogtatás nélkül

A ka­pu, a kert­aj­tó, a la­ká­sok­ba ve­ze­tő be­já­rat újab­ban min­de­nütt zár­va van. Gye­rek­ko­rom­ban so­sem kel­lett kulcs, ha nagy­anyám­hoz men­tem. Igaz, kis fa­lu­ban lak­tunk. Elő­szál­lá­son min­den­ki is­mert min­den­kit, s ha ide­gen té­vedt is az ut­cá­ba, a szom­szé­dok ré­sen vol­tak. Azok az idők már el­múl­tak. Ma cél­sze­rű a biz­ton­sá­gi elő­írá­so­kat szem előtt tar­ta­ni, még ak­kor is, ha tud­ván tud­juk, az iga­zi kincs nem e vi­lág­ból va­ló…

Idéző

Jelenits Ist­ván pi­a­ris­ta szer­ze­tes, Szé­che­nyi­-dí­jas te­o­ló­gus, ta­nár, író nyolc­van esz­ten­de­je, 1932. de­cem­ber 16-án szü­le­tett Be­ret­­tyó­új­fa­lun. 1985-től tíz éven át a pi­a­ris­ta rend ma­gyar­or­szá­gi tar­to­mány­fő­nö­ke volt. A ki­lenc­ve­nes évek­től több fel­ső­fo­kú ka­to­li­kus in­téz­mény­ben ta­ní­tott. Ös­­sze­gyűj­tött írá­sai öt kö­tet­ben lát­tak nap­vi­lá­got az Új Em­ber Ki­adó gon­do­zá­sá­ban.

Erik Satie

A hét ze­ne­szer­ző­je

 

Egy ran­gos ame­ri­kai jazz­ma­ga­zin szer­kesz­tői há­zi fel­mé­rést vé­gez­tek: ar­ra vol­tak kí­ván­csi­ak, hogy az elő­ző tíz év so­rán kö­zölt cik­ke­ik­ben me­lyik jazz­mu­zsi­kus ne­ve sze­re­pel a leg­gyak­rab­ban. Ala­po­san meg­le­pőd­tek, mert a győz­tes Bar­tók Bé­la lett… S va­ló­ban: a XX. szá­zad el­ső fe­lé­nek né­hány klas­­szi­kus ze­ne­szer­ző­je oly­kor a jazz bi­ro­dal­má­ban is ka­lan­do­zott, mint pél­dá­ul Ge­or­ge Gersh­win. A fran­cia Erik Satie (1866—1925) repetatív, kü­lön­le­ges han­gu­la­tú zon­go­ra­da­rab­ja­it szin­tén a jazz ré­szé­nek te­kint­het­jük; nem vé­let­len, hogy szá­mos al­ter­na­tív kön­­nyű­ze­nei szer­ző­re ha­tott. (A lá­za­dó ter­mé­sze­tű pop­ze­nész, Malcolm McLaren egész le­mezt ké­szí­tett a tisz­te­le­té­re.) „A hét ze­ne­szer­ző­je” so­ro­zat­ban ezen a hé­ten Satie, il­let­ve pá­ri­zsi kor­tár­sai lép­nek elénk, fő­ként a Jean Cocteau ve­zet­te mű­vész­cso­port, a Ha­tok.

Gyű­lö­let nél­kül

Be­szél­ge­tés Ró­zsás Já­nos­sal

 

Éle­te nyolc­van­he­te­dik esz­ten­de­jé­ben idén ha­lot­tak nap­ján hunyt el a Gulag (1944-től 1953-ig) fog­lya és ha­lá­lá­ig kró­ni­ká­sa. „Gulag-lexikon” cí­mű köny­vé­ben örö­kí­tet­te meg azon rab­tár­sai alak­ját, akik­kel ta­lál­ko­zott, akik­ről ada­tai vol­tak. Alekszandr Szol­zse­nyi­cin­nel éve­kig ra­bos­ko­dott együtt egy ka­zahsz­tá­ni lá­ger­ben. Ró­zsás Já­nos sor­sa le­he­tet­len­né tet­te, hogy ma­ga­sabb fo­kú is­ko­lát vé­gez­zen, ve­le­szü­le­tett te­het­sé­ge még­is ki­bon­ta­koz­ha­tott. Szép pél­dá­ja an­nak, hogy nem csak a kö­rül­mé­nyek ala­kít­ják éle­tün­ket. Em­lé­ke­ző kö­te­te­it — „Ke­se­rű if­jú­ság”, „Él­te­tő re­mény­ség”, „Duszja nő­vér” — és egész éle­tét jel­le­mez­te em­ber­sze­re­te­te és ke­resz­tény hi­te. Ezért tu­dott gyű­lö­let nél­kül örül­ni min­den fel­fe­de­zett em­be­ri ér­ték­nek, szen­ve­dé­sei szín­he­lye­in is min­den ké­sőbb be­kö­vet­ke­zett vál­to­zás­nak. Tá­vol volt tő­le min­den bos­­szú és gyű­lö­let. őriz­zük meg em­lé­két és szel­le­mi ha­gya­té­kát!

Új El­do­rá­dó II.

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (2011)

 

Ko­csis Ti­bor 2000-ben, a ti­szai ci­án­szen­­nye­zés kap­csán kez­dett el for­gat­ni Ve­res­pa­ta­kon, ab­ban az er­dé­lyi vá­ros­ká­ban, ahol egy ka­na­dai—ro­mán tár­sa­ság Eu­ró­pa leg­na­gyobb arany­bá­nyá­ját sze­ret­né meg­nyit­ni. A kül­szí­ni tech­no­ló­gia a kör­nye­ző he­gyek föl­emész­té­sé­vel jár­na, az ala­csony arany­tar­tal­mú fel­mor­zsolt kő­zet­ből cianidos lúg­zás­sal von­nák ki a ne­mes­fé­met, a vis­­sza­ma­ra­dó ve­szé­lyes anya­got hat­száz hek­tá­ron gá­tak­kal el­zárt zagy­tá­ro­zók­ba gyűj­te­nék. Ezek meg­épí­té­sé­re egye­dül a fa­lu völ­gye len­ne al­kal­mas, ezért a cég meg­kezd­te a há­zak fel­vá­sár­lá­sát. A film el­ső ré­sze 2004-ben szé­les kör­ben is­mert­té tet­te a prob­lé­mát. A nö­vek­vő mun­ka­nél­kü­li­ség mi­att az­óta a meg­osz­tott kö­zös­ség­ben egy­re töb­ben haj­la­nak az aján­lat el­fo­ga­dá­sá­ra: ma már je­len­tős több­ség­ben van­nak. Meg­sem­mi­sül-e a te­le­pü­lés az ér­de­kek nyo­má­sa alatt?

Új El­do­rá­dó II.

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (2011)

 

Ko­csis Ti­bor 2000-ben, a ti­szai ci­án­szen­­nye­zés kap­csán kez­dett el for­gat­ni Ve­res­pa­ta­kon, ab­ban az er­dé­lyi vá­ros­ká­ban, ahol egy ka­na­dai—ro­mán tár­sa­ság Eu­ró­pa leg­na­gyobb arany­bá­nyá­ját sze­ret­né meg­nyit­ni. A kül­szí­ni tech­no­ló­gia a kör­nye­ző he­gyek föl­emész­té­sé­vel jár­na, az ala­csony arany­tar­tal­mú fel­mor­zsolt kő­zet­ből cianidos lúg­zás­sal von­nák ki a ne­mes­fé­met, a vis­­sza­ma­ra­dó ve­szé­lyes anya­got hat­száz hek­tá­ron gá­tak­kal el­zárt zagy­tá­ro­zók­ba gyűj­te­nék. Ezek meg­épí­té­sé­re egye­dül a fa­lu völ­gye len­ne al­kal­mas, ezért a cég meg­kezd­te a há­zak fel­vá­sár­lá­sát. A film el­ső ré­sze 2004-ben szé­les kör­ben is­mert­té tet­te a prob­lé­mát. A nö­vek­vő mun­ka­nél­kü­li­ség mi­att az­óta a meg­osz­tott kö­zös­ség­ben egy­re töb­ben haj­la­nak az aján­lat el­fo­ga­dá­sá­ra: ma már je­len­tős több­ség­ben van­nak. Meg­sem­mi­sül-e a te­le­pü­lés az ér­de­kek nyo­má­sa alatt?

Contemporary Pi­a­no

Vukán György és Szakcsi La­ka­tos Bé­la

Ma­gyar kon­cert­film (2008)

 

Ze­ne­kar­ban ját­sza­ni leg­alább an­­nyi­ra csa­pat­já­ték, mint a sport. Ha a kü­lön­bö­ző mű­fa­jo­kat ös­­sze­ha­son­lít­juk, eb­ből a szem­pont­ból kü­lön­le­ges he­lye van a jazz­nek. Egy kö­zös imp­ro­vi­zá­ció so­rán ugyan­is fo­lya­ma­to­san fi­gyel­ni kell a töb­bi ze­nész­re, más­kü­lön­ben iga­zi ka­ko­fó­nia lesz a vég­ered­mény. Ha va­la­ki meg­né­zi ezt a kon­cert­fil­met, meg­bi­zo­nyo­sod­hat töb­bek kö­zött en­nek igaz­sá­gá­ról is. A két nagy­ne­vű és nagy múl­tú ze­nész hang­ver­seny­ét hall­gat­va több­ször is úgy érez­het­jük, mint­ha nem is ket­tő, ha­nem egy em­ber ül­ne a zon­go­rá­nál, aki­nek tör­té­ne­te­sen négy ke­ze van. S va­jon vár­ha­tunk-e en­nél töb­bet egy — bo­csá­nat, két — mu­zsi­kus­tól?